Noha F1-es autók már 1961-ben is megküzdöttek Kanadában, az első hat GP még nem számított bele a pontversenybe, így az első kanadai F1-es világbajnoki futamot csak 1967-ben rendezték a Torontóhoz közeli Mosport Parkban.
A viadalnak 1978-ig a torontói létesítmény mellett kétszer a quebeci Mont-Tremblant pályája adott otthont, 1975-ben nem rendeztek kanadai versenyt, majd 1978 óta a Montreal városában található Notre-Dame sziget fogadja a mezőnyt – minden évben, két kivételtől eltekintve.
A kezdetben az 1967-es világkiállítás helyszínének otthont adó sziget után Notre-Dame versenypályának nevezett utcai aszfaltcsík 1982-ben, néhány héttel Gilles Villeneuve tragikus halála után vette fel a kanadai pilóta nevét.
A 4.3 kilométer hosszú, az óramutató járásával megegyezően futó helyszín hosszú ideje a versenyzők és a szurkolók egyik kedvence, köszönhetően gyors kanyarjainak és kemény féktávjainak. Ráadásul a Gilles Villeneuve Circuitnél többször csak a Nürburgring, Spa, Silverstone, Monaco és Monza rendezett F1-es Nagydíjat, így ma már a száguldó cirkusz legendás futamai közé sorolhatjuk.
Erre a besorolásra persze az elmúlt közel 40 évben rá is szolgált, hiszen az alacsony tapadású aszfalt és a pályához közeli falak rendre fordulatokban gazdag, izgalmas nagydíjakat eredményeztek.
Rögtön ilyen volt a bemutatkozása is: Gilles Villeneuve pályafutása első győzelmét aratta az 1978-as idényzárón, amelyen az az évi bajnok Mario Andretti körhátrányban zárt, s olyan korábbi és későbbi világbajnokok estek ki, mint James Hunt, Niki Lauda, Keke Rosberg, vagy éppen Emerson Fittipaldi.
Újabb két évvel később, 1982-ben, néhány héttel Gilles Villeneuve halála után a róla elnevezett pálya megkövetelte az első halálos áldozatát: a rajtnál a 23 éves Riccardo Paletti hátulról nekiütközött a lefulladó Didier Pironi Ferrarijának, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy röviddel a kórházba szállítás után életét vesztette – Paletti volt az utolsó halálos áldozata a sportágnak az 1994-es San Marinói GP-ig.
A következő évek során győzött itt Nelson Piquet, Michele Alboreto és Nigel Mansell is, míg 1987-ben elmaradt a futam: két helyi sörgyár, a Labatt és a Molson nem tudtak megegyezni, hogy melyikük szponzorálja a versenyt, aztán mire megállapodtak, kicsúsztak a pálya kissé már korszerűtlen kiszolgálóépületeinek felújítási határidejéből...
A kieső egy esztendő során a vonalvezetés némileg megújult, és mai helyére került a célegyenes is, az új pályán pedig Ayrton Senna a McLaren-Hondától és az MP4/4-től megszokott módon totális dominanciával mindent vitt a Kanadai Nagydíjon. Egy évvel később Senna majdnem ismételt, ám a Honda motor három körrel a vége előtt megadta magát, így Thierry Boutsen szerezte meg pályafutása első győzelmét.
A belga sikert két brazil követte, 1990-ben Senna nyert, 1991-ben pedig Nelson Piquet harcolta meg harmadik kanadai sikerét, amely később pályafutása utolsó, 23. futamgyőzelmének bizonyult.
Berger, Prost, és Schumacher első montreali sikere után jött Jean Alesi nagy napja. A 31. születésnapját éppen az 1995-ös verseny napján ünneplő francia pályafutása első és egyetlen F1-es győzelmét aratta – a mai napig ez az utolsó alkalom, amikor 12 hengeres motorú autó tudott nyerni, ráadásul Alesi ugyanúgy a 27-es rajtszámú Ferrarival száguldott, mint a pálya névadója, Gilles Villeneuve. Máig emlékezetes, ahogy a leintés után Michael Schumacher taxizta vissza a boxutcába a győztest, akinek kifogyott az üzemanyag a kocsijából a tiszteletkör felénél...
Ebben az időszakban, a '99-es futamon kapta a célegyenesre ráfordító sikán a „Bajnokok Fala" elnevezést, miután Damon Hill, Michael Schumacher és Jacques Villeneuve is egyaránt a falhoz csapta autóját a hétvége során. A kanyar később is rászolgált a nevére, hiszen az F1-es világbajnokok közül Sebastian Vettel, Jenson Button és Nico Rosberg is áldozatául esett már ott. |
A Kanadai Nagydíj győztesei között keresve egészen 2005-ig kell visszamenni, ha olyan valakit szeretnénk találni, aki még ma is a mezőny tagja és ez nem más, mint a jelenleg a Ferrarinál versenyző Kimi Räikkönen, aki 12 éve a McLaren pilótájaként diadalmaskodott – ez volt egyébként az év harmadik legnézettebb sporteseménye valamivel több mint 51 millió nézővel.
Fernando Alonso 2006-os sikere után a mostanság ismét F1-es autót vezető Robert Kubica évei következtek. Előbb 2007-ben, amikor a hajtűkanyar előtti törésnél elvesztve autóját a harmadik évezred egyik legnagyobb versenybalesetét úszta meg – relatíve olcsón, enyhe agyrázkódással és egy bokaficammal gazdagodva élte túl a 75 G erejű becsapódást. A futamot végül első győzelmét aratva Lewis Hamilton nyerte meg.
Egy év múlva aztán Kubica méltó „bosszút állt" a pályán, hiszen F1-es karrierje egyetlen futamelsőségét szerezte meg a BMW Sauberrel – ekkor csattant bele a boxutca kijáratánál a piros lámpánál várakozó Kimi Räikkönenbe a lengyellel az első helyért harcoló Lewis Hamilton, és bónuszként még Nico Rosberg is betoppant, ahogy az 1:50-től látható alant.
A 2009-es GP anyagi problémák miatt elmaradt, ám a következő évben visszatért a naptárba – Lewis Hamilton be is gyűjtötte a második győzelmét.
A 2011-es futam szinte már a leintése előtt igazi klasszikussá vált, hiszen ez lett minden idők leghosszabb F1-es futama: a rajtot követően 4 óra 4 perc 39 másodperc múlva lengették meg a kockás zászlót – közben egy kétórás piros zászlós esőszünettel. Az esőben, biztonsági autó mögül startoló mezőny elejére a biztonsági autó – rekordot jelentő – öt további alkalommal tért vissza a pályára. A defektet kapó, többször ütköző, gyorshajtásért boxutcaáthajtással büntetett és végül az utolsó helyről felzárkózva a versenyt megnyerő Jenson Button összesen hatszor állt ki szervizelni, ami szintén csúcs a futamgyőztesek között. Ráadásul ez minden idők leglassabb F1-es viadala: a győztes átlagsebessége 74.864 kilométer/óra volt.
A ma már négyszeres világbajnok Sebastian Vettel több sikertelen próbálkozás után 2013-ban hódította meg Kanadát, ám örömére árnyékot vetett, hogy 12 év után történt ismét haláleset egy F1-es verseny során: Esteban Gutierrez kicsúszott a Sauberével és egy menteni igyekvő jármű elgázolta Mark Robinson pályabírót, aki a kórházba szállítás után életét vesztette.
Egy évvel később ismét egy első győztest köszönthettünk a „csupa mosoly” Daniel Ricciardo személyében, aki Sergio Pérez és Felipe Massa utolsó körös ütközésének eredményeképpen biztonsági autó mögött ünnepelhette a sikerét.