Rosberg: Ha Hamiltont akarod legyőzni, minden apró részlet számít

A tavalyi világbajnoki cím megszerzése óta továbbra is a „nyugdíjasok” boldog és nyugodt életét éli Nico Rosberg, akiből olyan sokat kivett a Lewis Hamilton elleni folyamatos csatározás, hogy esze ágában sincs újra versenyautó volánja mögé ülni.

A német pilóta két sikertelen kísérlet után tudta csak legyőzni akkori csapattársát a vb-címért, ám még úgy is be kellett vetnie a legapróbb trükköket, hogy a végjátékban a szerencse is mellé szegődött. A Malajziai Nagydíjon például Hamilton az első helyről esett ki motorhiba miatt, Rosbergnek viszont ezután is a maximumot kellett nyújtania, miközben folyamatosan azon morfondírozott, milyen módszerekkel kerülhetne előnybe zseniális csapattársához képest.

„Minden apró részlet számított – mondta a 2016-os világbajnok az F1 Racing magazinnak –, mondok egy példát. Múlt nyáron eldöntöttem, hogy abbahagyom a kerékpárosedzéseket, mert a testen a lábizmok a legnehezebbek. Ennek köszönhetően augusztus végére le tudtam adni egy kilót. Ha az autó a súlyhatáron van, plusz egy kiló négy századmásodpercet jelent körönként, márpedig én Szuzukában három századmásodperces előnnyel szereztem meg a pole-t. Igen, a lábizmaim csökkenésének köszönhetően indulhattam az élről, ami elbizonytalanította Lewist, aki így még a rajtot is elbaltázta. Megnyertem a versenyt, ő csak harmadik lett, ezzel elegendő előnyt építettem ki a bajnokságban ahhoz, hogy aztán szép nyugodtan második helyekkel is megszerezzem a vébécímet.”

Rosberg elárulta, Hamilton ellen minden egyes versenyhétvégén 110 százalékot kellett kihoznia magából, miközben a futamok között is mindent annak rendelt alá, hogy a pályán a legjobb teljesítményt nyújtsa. Eltökéltsége olyan méreteket öltött, hogy újszülött kislánya neveléséből is alig tudta kivenni a részét, ezért, ahogy közeledett a 2016-os idény vége, egyre gyakrabban játszott el a visszavonulás gondolatával. A végső döntést a záró futam előtti percekben hozta meg:

„A rajtrácson megpróbáltam bevetni az összes létező meditációs módszert, de semmi sem működött. Egyetlen gondolat segített ellazulni: hogy valószínűleg ez lesz az utolsó versenyem. Ekkor arra gondoltam, a fenébe is, menj, és élvezd a vezetést – lehet, hogy utoljára teheted! És ekkor szűnt meg a stressz.”

A német versenyzőből az is rengeteget kivett, hogy ekkor már hetedik éve kellett a Mercedesen belül olyan klasszis ellen bizonyítania, akiért a fél világ rajongott. Elárulta, a 2010-es kezdetekkor pokoli keményen kellett dolgoznia, hogy a csapatnál őt is emberszámba vegyék a hétszeres világbajnok Michael Schumacher mellett:

„Jó néhány nehéz pillanatot átéltem, mert amikor belépett az ajtón, az olyan volt, mintha Isten jelent volna meg. Tényleg. Akármikor belépett, a mérnökök abbahagyták a munkájukat, és elkezdték csodálni. Az első stratégiai értekezleteken is minden Michaelről szólt. Ott ültem mellette, és alig néztek rám, még akkor is, ha én a hatodik helyről indultam, ő pedig a tizenkettedikről. Nehéz volt megemésztenem ezeket a pillanatokat, de szép lassan kivívtam a csapat tiszteletét. Ezt követően megérkezett Lewis, akire mindenki a jövő nagy szupersztárjaként tekintett. Szóval kezdhettem mindent elölről.”

Rosberg végül Hamilton mellett is kivívta munkatársai bizalmát, ám mire lépésről lépésre – és jó adag szerencsével – eljutott a világbajnoki cím közelébe, akkumulátorai teljesen lemerültek, és többé nem volt hajlandó alávetni magát annak a nyomásnak, stressznek és kihívásnak, amelyet egy vb-harc jelent.

A német őszinte szavai érdekes betekintést nyújtanak egy versenyző mindennapjaiba, akit a sors nem áldott meg akkora tehetséggel, mint például Lewis Hamiltont, Sebastian Vettelt vagy Fernando Alonsót, így talán jobban át is érezhetjük, mit élnek át az ilyen kaliberű sztárok csapattársai, és milyen áldozatokat kell hozniuk a siker érdekében.