F1: két év múlva Vietnámban is rendeznének futamot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.08. 13:16
Sajtóértesülések szerint megállapodás született a Formula–1-es világbajnokságot irányító Liberty Media képviselői és Vietnám között arról, hogy 2020-ban Hanoiban is rendeznek majd versenyhétvégét.

A motorsport.com brit szaklap hétfőn arról számolt be, hogy a versenypálya Hanoitól 12 kilométerre nyugatra helyezkedne el, és nagy része már meglévő aszfalton futna.

Charlie Whiting, a Formula–1 versenyigazgatója azt mondta, a bokszutcát még ki kellene alakítani, de az építkezés tervezése jól halad.

„Korábbi tapasztalataink alapján nem jelenthet problémát, hogy 2020-ban Vietnámban is legyen futam” – jelentette ki Whiting.

A hivatalos bejelentésre novemberben kerülhet sor, Vietnám pedig a naptár első új helyszíne lenne azóta, amióta a Liberty Media vezeti a Formula–1-et.

Az F1-es világbajnokság az idén és jövőre is 21 állomásból áll.

Legfrissebb hírek

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
12 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
17 órája

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
18 órája

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40
Ezek is érdekelhetik