
„Egy Laudának az újságok gazdasági, nem pedig a sportrovatában kell szerepelnie.”
Összeállításunkat rendhagyó módon nem Niki, hanem Hans Lauda egyik mondatával indítjuk, a nagyapa és unokája közötti kibékíthetetlen ellentét ugyanis alapjaiban határozta meg a későbbi versenyző életét. A kis Niki Bécs egyik legbefolyásosabb, leggazdagabb családjába született 1949. február 22-én, ám a jólétnek súlyos ára volt. Hogy a Lauda névre a legkisebb árnyék se vetüljön, szülei és nagyszülei óriási szigorban nevelték, ami a gyerekként is erős egyéniség Nikit nagyon rosszul érintette. Nem értette, miért erőltetnek rá olyan nemesi szokásokat, mint a lovaglás, miközben őt az autók érdekelték, és attól is a falra mászott, hogy már kiskorában megmondták neki, folytatnia kell a családi hagyományt, és gazdasági, pénzügyi területen kell majd helytállnia. A számára idegen közegben sokszor tudatosan távol maradt még a karácsonyi vacsoráktól is, az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, amikor befolyásos nagyapja meghiúsította első szponzori szerződését azzal a bécsi bankkal, amely a versenyzését támogatta volna. Ezután soha többé nem állt szóba a családfővel.
„Az egész életem olyan volt, mint a szerencsejáték. Mindig kockáztattam, így nem is érzem szükségességét, hogy kaszinóba járjak.”
„Tudatosítanunk kellett magunkban, hogy a következő nap már lehet, hogy nem leszünk itt. Éppen ezért gyorsabban, intenzívebben éltük az életünket.”
„Mivel szakmám szerint a jobb lábamból élek, nem érdekel, hogyan nézek ki. Így fest egy ember, aki ötven másodpercen keresztül égett a lángok között. Ha ezzel valakit megriasztok, hát így járt.”
A Formula–1 új sztárja jó eséllyel pályázott az 1976-os vb-címre is, a Nürburgringen viszont akkora balesetet szenvedett, hogy abba talán bárki más belehalt volna. Autója egy balkanyarban a falhoz csapódott, majd azonnal lángra kapott, az égő roncsból bátor és hősies versenyzőtársai mentették ki majd' egy perc után. Nagyon súlyos égési sérüléseket szenvedett, a belélegzett káros anyagok szétroncsolták a tüdejét – állapota miatt a kórházban a pap már az utolsó kenetet is feladta neki. Lauda bevallása szerint ez annyira feldühítette, hogy megfogadta, csak azért is életben marad. A kritikus napokat valóban átvészelte, majd a bajnoki cím reményében hihetetlen tempót erőltetett magára a rehabilitáció alatt is. Amikor alig negyven nappal később ijesztően égett arccal, vérző sebekkel megjelent az Olasz Nagydíj helyszínén, sokan elszörnyedtek a látványától, ő azonban visszaült az autóba, és egészen az utolsó futamig harcolt a vb-trófeáért.
„Elegem lett abból, hogy körbe-körbe furikázok, mint egy hülye.”
Az amúgy is rideg és nyers Laudát még inkább megkeményítette a borzalmas baleset, így talán a korábbiaknál is modortalanabbul viselkedett bizonyos helyzetekben. Még saját bukása után is azt mondta, hogy ő a bajtársai helyében biztosan nem állt volna meg a lángoló autó mellett, mert ahogy fogalmazott: „Versenyző vagyok, nem pedig tűzoltó, és azért fizetnek, hogy vezessek, nem azért, hogy leparkoljak.” Hiába a futamgyőzelmek és a sikerek, csak idő kérdése volt, mikor romlik meg kapcsolata a szintén erős egyéniség Enzo Ferrarival. A főnök a balesete után több sértő megjegyzést is tett Laudára, aki így legnagyobb részt dacból hajtott az 1977-es bajnoki címre, amelyet két futammal a vége előtt biztossá is tett. Ekkor csapot-papot otthagyva távozott a Ferraritól. De 1979-es visszavonulása még emlékezetesebbre sikerült, mert akkor már a Brabham versenyzőjeként az idény utolsó előtti futamhétvégéjén döntött úgy, hogy befejezi. Még folyt a Kanadai Nagydíj szabadedzése, amikor Lauda a pályáról visszatért a garázsba, kiszállt az autójából, majd egyszerűen hazament, mondván, megunta a körözgetést.
„Az autó fara kitört, a motor leégett, a versenyző kiugrott, én meg azt mondtam magamban: hát ez király!”
A végletek embere visszavonulása után sem hazudtolta meg önmagát, hiszen sokáig arra sem vette a fáradságot, hogy a tévében megnézze a versenyeket. A hétfői lapokban elolvasta a futamok végeredményét, aztán foglalkozott tovább saját légitársasága fejlesztésével. Jó ideig biztos volt benne, hogy többé semmi köze sem lesz az F1-hez, ám amikor az ORF meghívta szakkommentátornak az 1981-es Osztrák Nagydíjra, bevallotta, a balesetek látványa magával ragadta. Nem sokkal később egy monzai teszten látta John Watson kicsúszását, ami még inkább fellobbantotta benne a tüzet. Ekkor a McLarent irányító Ron Dennis már csábítgatta egy ideje, de groteszk módon csak a balesetek hatására mondott igent, 1984-ben pedig megszerezte harmadik világbajnoki címét is. Versenyzőként egy évvel később fordított hátat végleg az F1-nek, de a sorozat ezután is fontos szerepet töltött be az életében.
„Elnézve a mai versenyzők fizetését, ha amerikai lennék, valószínűleg beperelném az anyámat, hogy túl korán szült meg.”
Lauda hivatalos szerepkörben előbb a Ferrari tanácsadójaként, majd a Jaguar csapatfőnökeként dolgozott tovább rövid ideig a boxutcában, legjobb „újkori” beszólásait azonban szakkommentátori munkájának köszönhetjük. A háromszoros világbajnok 1996 és 2017 között fogta a német RTL mikrofonját, nem ritkán magára haragítva versenyzőket, csapatokat, menedzsereket. A nézők persze imádták őszinte stílusáért, éppen ezért is fogadták szomorúan, hogy Lauda tavalyelőtt gondolt egyet, és a szezonzárón élő adásban jelentette be, többet ne számítsanak szolgálataira. Mivel 2012 óta vezetőségi szerepet tölt be a Mercedesnél, valamennyire érthető volt, hogy a hetvenhez közeledve már nem akart kétfelé szakadni a paddockban, de szerencsére az interjúk során így is mindig akad egy-egy ütős megjegyzése. Tavaly nyári tüdőtranszplantációja után az F1 teljes közössége visszavárja, hiszen utánozhatatlan személyisége, egyedi stílusa és bámulatos múltja miatt mindenkinek megtiszteltetés a társaságában dolgozni.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. március 2-i lapszámában jelent meg.)
„Mi, osztrákok eleve félig magyarok vagyunk” – mondta lapunknak egy korábbi interjújában Niki Lauda, és büszkén állíthatjuk, hogy a Formula–1 ikonikus alakja valóban több szempontból is kötődik hazánkhoz. Egyfelől szoros kapcsolatot ápolt Frank Tamással, a Hungaroring Sport Zrt. korábbi alelnökével, másfelől pedig F1-es pályafutása előtt a Formula Vee kategóriában Sopronban és a Népligetben is versenyzett nálunk. Az elmúlt jó két évtizedben ráadásul minden mogyoródi futamon jelen volt. „Sajnos versenyzőként egy évvel lecsúsztam a Magyar Nagydíjról: akkor rendezték az elsőt, amikor én éppen befejeztem a pályafutásomat. Pedig káprázatos futam! A pálya nehéz vonalvezetésű, ezért mindig érdekesek a versenyek, a hőség miatt pedig fizikailag is jó állapotban kell lenniük a pilótáknak ezen a viadalon. Ez a verseny minden évben a legnehezebben megnyerhetők közé tartozik.” Érdekesség, hogy dédnagyapját, Ernst Laudát az Osztrák–Magyar Monarchia munkaügyi minisztériumában tett szolgálataiért Ferenc József császár lovagi ranggal tüntette ki 1916-ban. |