F1: Nagyszerű barát, ösztönző üzlettárs és mentor volt – Wolff Laudáról

ZSOLDOS BARNA (MONACO)ZSOLDOS BARNA (MONACO)
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 09:28
null
A Toto Wolff vezette Mercedes barátot, mentort és ösztönző üzlettársat veszített (Fotó: Reuters)
Toto Wolff, az F1-es Mercedes-istálló csapatfőnöke két nappal Niki Lauda halála után került olyan állapotba, hogy a nyilvánosság előtt is beszéljen érzelmeiről.

 

– Hogyan fogadta a hírt?
– Még most is nehezemre esik beszélni róla – mondta Toto Wolff a Mercedes sajtótájékoztatóján. – Az elmúlt negyvennyolc óra szörnyű volt, úgy érzem magam, mint egy zombi. A fotókat nézegetem, és minden félórában könnyes lesz a szemem… Hatalmas fekete felhő árnyékolja be a csapatot, borzasztóan hiányzik Niki Lauda.

– Mikor értesült a történekről?
– Az utolsó napokban már tudtuk, hogy nincs jól, és a felesége küldött egy üzenetet hétfő késő este, hogy Niki elment. Azóta nem vagyok önmagam, szürreális érzés itt lenni úgy, hogy tudom, ő már nem él. Borzasztó a felismerés, hogy már nem láthatjuk.

– Mikor beszélt vele utoljára?
– Az utolsó alkalom az azeri futam után volt, azt mondta, csak így tovább, ennél jobban már aligha futhatna a szekér! Érdeklődött, milyen fejlesztéseket tervezünk a következő időszakra, én pedig mindenről részletesen beszámoltam neki.

66. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:12.106
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.118
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
MÁJUS 26., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 9., 20.10 50. Kanadai Nagydíj
Június 23., 15.1060. Francia Nagydíj
Június 30. 15.1032. Osztrák Nagydíj

– Melyik a legkedvesebb története?
– Rengeteg van, de a legjobb talán, amikor két évvel ezelőtt Lewis Hamilton biztossá tette a vb-címét. A versenyen egymás mellett ültünk, és Niki egyszer csak megtörve mély hallgatását az égre tekintett, és azt mondta: „Istenem, kérlek, segíts!” A gyakorlatiasságáról és pragmatizmusáról híres ember Istent hívta segítségül – emberi, szép pillanat volt. Szintén fantasztikus személyes élmény, amikor 2016-ban megszereztük a konstruktőri világbajnoki címet, és a hazafelé úton egyszer csak hozzám fordult. „Toto, tudod, hogy nincsenek barátaim” – mondta. „Persze, Niki, ezt már annyiszor mondtad” – feleltem. „Igen, de azt akartam mondani, hogy ha létezik olyan, hogy félig barát, akkor téged annak tartalak” – válaszolta. Ez életem egyik legmeghatóbb pillanata volt.

– Milyen hatással volt a munkássága a Mercedesre?
– Nagyszerű barát, ösztönző üzlettárs és mentor volt, mindig irányt mutatott nekünk és nyomást gyakorolt ránk, amikor erre volt szükség. Ő volt a csapat külügyminisztere, akinek bárki elmondhatta a véleményét még a legellentmondásosabb helyzetekben is. Rengeteg hozadéka volt a csapaton belüli munkájának – ezek közé tartozott Lewis átcsábítása is, ami fontos mérföldkő volt. Neki nem kellett ügyelnie a politikailag korrekt szólamokra: Niki Lauda bármit kimondhatott – még ha ezzel szerzett is néhány ősz hajszálat a kommunikációs csapatunk tagjainak. Csak megrántotta a vállát, és azt mondta: kit érdekel? Ebben az elüzletiesedett és PR-szabályokkal teli világban az ember kétszer is meggondolja, hogyan fogalmaz, mert szavait kiragadhatják a kontextusból, és hangzatos főcímek születhetnek. Ebben az agyonszabályozott közegben üdítően hatott, hogy volt valaki, akit egyáltalán nem érdekelt ez. Az egyik legjellemzőbb tulajdonsága volt, hogy mindig harcolt, és sosem adta fel. Mindig a jelenben élt, sosem érdekelte a múlt, csak az, mit ér el a jövőben. Ha Niki fentről néz minket, biztos vagyok benne, hogy semmi más nem érdekli, csak az, miként teljesítünk a hétvégén.

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
12 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
15 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
16 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
21 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik