F1: a Ferrari felfedte, mikor mutatja be a 2020-as autóját

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 12:31
null
A Ferrari mindenkit megelőzött (Fotó: AFP)
A Ferrari megelőzte a többi F1-es csapatot, s elsőként jelentette be, mikor rántja le a leplet a 2020-as versenygépéről – a bemutatóra február 11-én kerül sor.

 

A csapatfőnök, Mattia Binotto a média képviselőinek tartott karácsonyi eseményen fedte fel, hogy február 11-én mutatja be a nagyközönségnek a jövő évi autóját, amellyel nem lehet más a maranellóiak célja, mint több mint 10 év után újra bajnoki címet nyerni.

A Ferrari ezzel mindenkit megelőzött, hiszen az olasz csapat az első, amely megosztotta a 2020-as autóbemutatójának az időpontját.

„Elég korán fogjuk bemutatni az autót. Úgy gondolom, mi leszünk az elsők – árulta el Binotto. Február 11-én rántjuk le a leplet a kocsiról, ezt követően intenzív munka vár ránk a próbapadon, mielőtt Barcelona felé vesszük az irányt a tesztekre” – tette hozzá

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
3 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
5 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
6 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
11 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
22 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00
Ezek is érdekelhetik