A Renault az 1977-es Francia Nagydíjon mutatkozott be az F1-ben, s a kezdeti nehézségek ellenére hitt a turbómotoros koncepció létjogosultságában. Két évvel később ugyan még mindig nyeretlen volt, de az 1979-es Monacói Nagydíjat követő öthetes szünetben tökéletesen összehangolta konstrukcióját, a turbómotor erejét ötvözte az úgynevezett ground effecttel (az oldaldobozok elejénél kezdődő, hosszú diffúzor által az autó és az aszfalt között létrejövő szívóhatással).
Sokat várt a hazai versenyétől az évad addigi hét futamán még csak pontos sem szerző Renault. Az eredmény nem okozott csalódást a dijoni edzéseken és az időmérőn, a francia csapat francia pilótapárosa, Jean-Pierre Jabouille és René Arnoux szerezte meg az első két rajtkockát.
Jabouille ugyan már Dél-Afrikában is az élről indulhatott, ott a 11. helyre visszaesett, mielőtt motorhiba miatt feladta a versenyt. A dimbes-dombos dijoni pályán azonban minden másképpen alakult. A rajtnál a harmadik helyről startoló Gilles Villeneuve az élre ugrott a Ferrarival, de Jabouille mögötte maradt. Nem úgy Arnoux, aki a kilencedik helyig csúszott vissza a rajt után, de a 80 körös verseny 15. körére feljött a harmadik helyre.
Villeneuve a verseny fél távjához érve egyre nehezebben kezelte a Ferrarit, Jabouille felzárkózott rá, és a 47. körben a francia közönség hatalmas örömére maga mögé utasította. Könnyedén lerázta magáról, és ezen a napon a technika sem hagyta cserben a Renault-t. A francia csapat francia pilótája (a francia Michelin gumikon a francia Elf üzemanyagot használva) 15 másodperces előnnyel megnyerte a Francia Nagydíjat.
Történelmi eredmény született, amely meghatározta a Formula–1 következő tíz évének irányát, 1988-ig hét egyéni és hat konstruktőr-vb-cím született turbómotorral, és a sors iróniája, hogy ezek közül egyiket sem a Renault aratta...
A dijoni verseny elsősorban nem a fenti siker miatt maradt emlékezetes, hanem Villeneuve és Arnoux második helyért vívott ádáz csatája miatt. A francia három körrel a leintés előtt utolérte és megelőzte a gumijaival küszködő kanadait, de a Renault-motor az ő autójában nem bírta végig probléma nélkül.
Arnoux hajtóműve ki-kihagyott, így Villeneuve kapott még egy esélyt. A motorgondokkal küszködő Renault és a kopott gumikon száguldó Ferrari pilótája az utolsó két körben örökre emlékezetes csatát vívott egymással, mint két sebzett vad, amely az utolsó leheletéig küzd. A pálya minden centijét kihasználták, össze is értek, de az autók ezt is kibírták, így lehetett ez az F1 történetének egyik legemlékezetesebb két köre.
AZ UTOLSÓ KÖRÖK
Végül Villeneuve szerezte meg a második helyet Arnoux előtt, ám a francia visszavonulása után is úgy emlékezett vissza, mint a legszebb emlékére a Formula–1-ből. Alighanem a legtöbben így vannak ezzel a verseny szemtanúi közül is.
A VERSENY HOSSZÚ ÖSSZEFOGLALÓJA
29. FRANCIA NAGYDÍJ
1979. július 1., Dijon
80 kör, a 15 futamos idény 8. versenye
1. rajtsor: Jean-Pierre Jabouille (Renault) és René Arnoux (Renault)
A dobogósok: 1. Jean-Pierre Jabouille, 2. Gilles Villeneuve (Ferrari), 3. René Arnoux
A versenyben vezettek: Gilles Villeneuve 46 kör (1–46.), Jean-Pierre Jabouille 34 (47–80.)
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI
12.: a sportág első igazi klasszikusa Ferrari-győzelmet hozott
EXTRA, 49.: az eddigi utolsó Holland Nagydíjon nyert utoljára Niki Lauda
13.: Jenson Button nyerte meg az első esős Magyar Nagydíjat
14.: Häkkinen és Schumacher párharcának ikonikus pillanata
15.: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot
16.: Jim Clark körhátrányból állt az élre, de aztán jött az utolsó kör
EXTRA, 45.: Stirling Moss eltüntette az 50 lóerős hátrányt Monacóban
17.: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött
18.: Vettel hibája a Hamilton elleni harc végét jelentette – talán végleg
19.: Gilles Villeneuve utolsó győzelme az 1980-as évek mesterműve volt
20.: Vettel a sírból hozta vissza a világbajnoki címet Brazíliában