F1: Stefano Domenicali lett a sorozat új vezérigazgatója

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 15:28
null
Domenicali korábban a Ferrarit irányította, 2021-től pedig az egész Formula–1-et (Fotó: AFP)
Beigazolódtak a napokban felröppent pletykák, amelyek szerint Chase Carey leköszön a Formula–1 elnöki, illetve vezérigazgatói szerepéről és a helyét a Ferrari volt csapatfőnöke, Stefano Domenicali veszi át.

 

A szocsi hétvége előtt röppent fel a hír arról, hogy Chase Carey helyét Stefano Domenicali veheti át a Formula–1 élén, és alig néhány nappal később meg is ejtették a hivatalos bejelentést ezzel kapcsolatban.

Ami az olasz szakember F1-es múltját illeti, 2008-ban nevezték ki a Ferrari csapatfőnökének, és egészen 2014 áprilisáig töltötte be ezt a szerepkört. Ezután az Audinál dolgozott, és a gyártó kérésére azt vizsgálta meg, hogy megéri-e beszállni a Formula–1-be. Végül a német vállalatnál úgy döntöttek, hogy nem indítják el az F1-es projektet, ezt követően pedig Domenicali a Lamborghini ügyvezető igazgatója lett.

Ennek az F1-es visszatérése miatt fordít hátat, ám Carey munkáját csak 2021 januárjában veszi át. Domenicali a sportág vezérigazgatója mellett az elnöke is, míg Carey ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező igazgatóként, illetve tanácsadóként némileg a Formula–1-ben marad.

Card

Legfrissebb hírek

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
8 órája

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
13 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
17 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
18 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
19 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
2025.04.17. 23:51

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
2025.04.17. 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37
Ezek is érdekelhetik