F1: Gasly először nyilatkozott élete legnehezebb időszakáról

A francia pilóta a poklot és mennyet is megjárta az elmúlt másfél évben. Daniel Ricciardo távozása nyitott neki ajtót 2019-ben a Red Bullnál, ahol nagy álmokkal vághatott neki a rövid, de annál kiábrándítóbb kalandnak, hiszen a jó eredmények elmaradtak.

Ezután 2019 nyarán végül lefokozták, visszakerült az AlphaTaurihoz (korábban Toro Rosso), azóta viszont megfordult vele a világ, mert a Brazil Nagydíjon elért dobogójával és az Olasz Nagydíjon szerzett váratlan, de parádés győzelmével a csapat vezére lett.

A lefokozása idején ráadásul egy másik csapás is érte: az F2 belgiumi hétvégéjén régi jó barátja, Anthoine Hubert egy hatalmas baleset során életét vesztette.

Gasly eddig egyszer sem beszélt élete ezen időszakáról, most viszont a The Players Tribune című oldalon hosszasan taglalta az érzéseit. Részletesen beszélt Hubert-rel közös gyerekkorukról, karrierjük kezdetéről és arról is, hogy együtt vacsoráztak azelőtt, mielőtt őt elküldték volna a Red Bulltól–a barátja pedig elhunyt volna.

„Természetesen nem tudtam, hogy soha többé nem fogunk együtt vacsorázni. De azt sem tudtam, hogy pár nappal később újra szükségem lesz rá…”

Gasly rendszeresen megvárta az F2-es versenyeket, hogy láthassa barátját, nem volt ez másképp azon a tragikus napon sem.

„A második körben, amint a kamera a törmelékeket mutatta, rögtön tudtam, hogy nagy baj van. Autóalkatrészek voltak mindenfelé, és tudtam, hogy a pálya ezen részén ezek az autók 250 km/h-nál is gyorsabbak. Ha valami ekkora sebességnél balul sül el, abból nagyon nagy baj lesz. Nagyon nehéz volt megmondani, ki volt érintett a balesetben, a PR-menedzseremnek és nekem pedig egy értekezletre kellett mennünk, még mielőtt neveket említettek volna.”

„Ahogy sétáltunk, láttam, hogy piros zászlókat lengetnek a pályán, jelezve, hogy lefújták a versenyt. Emlékszem, arra gondoltam, hogy talán valaki súlyosan megsérült, és az év hátralévő részéről kiesik. De a szívem mélyén valahogy éreztem, hogy valami szörnyűség történt, a testem egyszerűen tudta.”

„Szóval megkértem a csapatmenedzserünket, hogy azonnal szóljon, amint megtudja, ki volt érintett. Ahogy elkezdődött az értekezletünk, próbáltam a váltóáttételekre, a féktávokra és a stratégiára összpontosítani, de az agyam képtelen volt feldolgozni ezeket az információkat. Egyszerűen nem voltam ott. Ekkor a csapatmenedzserünk félbeszakította az értekezletet.”

„Oké, úgy tűnik, Hubert és Correa volt érintett a balesetben. Momentán nem tudunk többet.”
„Hubert? Nem, az nem lehet!”

A francia pilóta ezek után közös pályafutásukra emlékezett vissza :

„Mindig azt mondtuk, hogy egyszer eljutunk a Formula–1-be, de senki sem hitt nekünk. Az emberek kételyei és a mi hitünk összekötött bennünket. Tudtuk, hogy milyen áldozatokat hoztunk, hogy a családjaink milyen áldozatokat hoztak, hogy eljussunk oda. Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt hiszem, mélyen, legbelül Anthoine és én is azt gondoltuk, hogy nem fog összejönni. Egyszerűen nem mellettünk szóltak az esélyek. Megvolt a tehetségünk, megvolt a szenvedélyünk, de nem volt őrületes anyagi hátterünk, nem voltak egyéb forrásaink, amikre gyakran szükség van, hogy esélyed legyen egy ülésre. De az álmunk barátokká tett minket. A barátságunk pedig esélyt adott arra, hogy jobbak legyünk. Szóval Franciaország leggyorsabb fiújával nőttem fel. Az idő múlásával pedig a barátom lett a komoly fiú a narancssárga sisakban – a testvérem lett!”

„Miközben ültem azon az értekezleten Spában, minden gondolatom a barátom körül forgott. Remegni kezdtem. Nem éreztem a kezeimet. Nem hallottam, amit a többiek mondtak. Akadozott a légzésem, és annyira izzadni kezdett a tenyerem, hogy nem tudtam kihúzni a mobilomat, hogy megnézzem a híreket a közösségi médiában.”

„Amint véget ért az értekezlet, lerohantam a vendéglátórészlegre, hogy találkozzam a szüleimmel és a barátnőmmel, mert tudtam, hogy többet tudnak, mint én. Emlékszem, mentem le a lépcsőn, és láttam, ahogy zokognak. Láttam, hogy össze vannak törve. És tudtam, hogy ez mit jelent. Tudtam, hogy elment a barátom.”

Gasly azokban a hetekben nyaralás közben kapta a telefonhívást, amelyből megtudta, hogy lefokozzák. Most először fedte fel az ezzel kapcsolatos érzéseit:

„Nehéz idők voltak ezek nekem a Red Bullnál, mivel nem éreztem azt, hogy támogatnának és ugyanúgy kezelnének, mint más versenyzőket, akik náluk voltak. És én ezt nem tudom elfogadni. A belemet is kidolgoztam minden egyes nap, próbáltam jó eredményeket elérni a csapat sikerei érdekében, de nem adtak meg nekem minden eszközt, ami kellett volna ehhez. Próbáltam megoldásokat keresni, javasolni, de vagy nem hallgattak meg, vagy hetekig tartott, mire változást tapasztaltam. Valamilyen okból sosem volt esélyem rá, hogy beleilleszkedjek abba az ülésbe. Egyszerűen sosem működött volna.”

Gasly ezek után megfogadta, hogy bebizonyítja volt csapata vezetőinek, hogy óriási hibát követtek el azzal, hogy elküldték. Betartotta a szavát, ugyanis azóta parádés versenyzéssel sorra bizonyítja tehetségét, amit tökéletesen jelez az Olasz Nagydíjon aratott hősies győzelme. Hangsúlyozta: ezen útján az időközben elveszített Hubert segítette, még halála után is.

Ahogy Gaslyírta:

„Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem Anthoine Hubert-t. Vinni fogom tovább az álmait, a céljait, bármerre is megyek majd.”