F1: az FIA szigorít a bukócsövek töréstesztjén Csou balesete után

Vágólapra másolva!
2022.07.15. 14:02
null
Volt bukócső, nincs bukócső (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) közölte, a kínai Csou Kuan-jü Silverstone-ban elszenvedett hatalmas balesete után jövőre szigorítanak a bukócsövek töréstesztjén, miután a Brit Nagydíj rajtja után a kínai Alfa Romeója felborult, s a versenyző feje fölötti bukócső összetört.

A hatalmas balesetben George Russell Mercedese nekiütközött a kínai autójának, ami miatt az fejre állva csúszott neki a gumifalnak, majd pördült át azon, s végül a kerítés és a gumifal közé ékelődve ért földet – miközben a bukócső eltűnt az autóról.

Az F1 szabályozó testülete, az FIA technikai bizottságának pénteki ülése után bejelentette, a csapatok vállalták, hogy jövőre a bukócsövekre vonatkozó szigorúbb szabályoknak fognak megfelelni.

Az FIA technikai bizottsága azt is közölte, hogy az úgy nevezett delfinezés is ellen is fellépnek a szabályok kialakításával, megemelik például az autók padlólemezeinek szélét, az autó alatti „torok” is magasabb lesz, és mindezt jóval szigorúbban is ellenőrzik.

Legfrissebb hírek

A Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készül a Bahreini GP-re – sajtóhír

F1
16 órája

Cunoda be fogja fejezni az idényt a Red Bullban – Marko

F1
21 órája

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
2025.03.28. 13:08

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
2025.03.27. 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
2025.03.27. 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03
Ezek is érdekelhetik