F1: megvan, melyik csapatnál versenyez Piastri 2023-ban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 16:40
null
Nem sikerült az Alpine-nak „megtartania" Oscar Piastrit (Fotó: DPPI)
Érvényesnek ítélte a Formula–1-es szerződésekkel foglalkozó testület Oscar Piastri McLarennel kötött megállapodását, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ausztrál versenyző legyen Lando Norris csapattársa a 2023-as idényben. A McLarennél a döntés után nem sokkal be is jelentették Piastri érkezését.

 

Nagy mozgolódást indított el a pilótapiacon Fernando Alonso, miután egy nappal a Magyar Nagydíjat követően felfedte, hogy 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz. Nem sokkal ezután jelenlegi alakulata, az Alpine bejelentette, hogy Alonso helyett Oscar Piastri lesz Esteban Ocon csapattársa a következő idényben.

Csakhogy a Formula–1-es debütálása készülő versenyző nem sokkal később cáfolta a francia istálló bejelentését, majd elindultak a pletykák, melyek szerint a (Daniel Ricciardót lecserélni kívánó) McLarennek sikerült „magához csábítania” Piastrit. Ezzel az a helyzet alakult ki, hogy az ausztrált egyszerre két gárda szerette volna a következő szezonra.

Piastri ráadásul a nyár elején már alá is írta szerződését a patinás brit istállóval, azonban az Alpine nem akart lemondani utánpótlásprogramjának tagjáról, s végül egy független, kimondottan az F1-es szerződésekkel foglalkozó bizottságnak kellett döntést hoznia Piastri jövője ügyében.

A bizottság átvizsgálta a benyújtott dokumentumokat, majd hétfőn meghallgatta az Alpine és a McLaren képviselőit. Nem sokkal a zandvoorti második szabadedzés kezdete előtt végül utóbbinál bejelentették, hogy minden akadály elhárult, így Piastri lesz Lando Norris csapattársa 2023-ban – ezzel pont került az ügy végére.

Legfrissebb hírek

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
8 órája

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
13 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
17 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
18 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
19 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
2025.04.17. 23:51

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
2025.04.17. 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37
Ezek is érdekelhetik