Kizárták Russellt a versenyből – Hamiltoné a spái futamgyőzelem

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 18:48
Russellt kizárták a versenyből (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szabálytalannak találta a Formula–1-es Belga Nagydíjon győzedelmeskedő George Russell Mercedesét. A brit versenyző autója nem érte el a minimumsúlyt, ami kizárást vont maga maga után. Az első helyet Lewis Hamilton örökölte meg, a második helyre Oscar Piastri lépett előre, míg a harmadik pozíció Charles Leclerc-é lett.

 

A Belga Nagydíjon a fantasztikus stratégiájának köszönhetően óriási győzelmet arató George Russell még ki sem élvezhette igazán a siker pillanatait, amikor végigsöpört a paddockon a hír, hogy elveszítheti első helyét, és kizárás várhat rá. A 63-as rajtszámú Mercedes versenyt követő rutinellenőrzés során először 798 kilogrammot nyomott, ami az érvényben lévő technikai szabályok szerint pontosan az elvárt minimumsúly. Az autóból ezt követően a vizsgálat céljából leszívták a maradék, 2.8 kg üzemanyagot, aminek eredményeként már csak 796.5 kg-t mutatott a mérleg kijelzője, vagyis az „ezüstnyíl" tömege másfél kilóval az előírt minimumérték alá került, ami alapvetően automatikus kizárást von maga után.

A Mercedes képviselőinek 18 óra 10 perckor volt jelenésük a sportfelügyelőknél, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) 19 óra magasságában erősítette meg hivatalosan is a hírt, hogy Russellt utólag kizárta a spái versenyből azt követően, hogy a német csapat a meghallgatáson megerősítette, pontosak voltak a mérések, elismerte, hogy nincsenek enyhítő körülmények, és teljes mértékben magára vállalta a felelősséget.

Fotó: FIA

„El kell fogadnunk a kizárást. Világos, hogy hibát követtünk el, és most biztosítanunk kell, hogy tanulunk az esetből. Ki fogjuk elemezni a történteket, hogy megértsük, hol ment félre. Frusztráló elveszíteni a kettős sikert, és csak bocsánatot tudunk kérni George-tól, aki nagyon erős versenyt teljesített. Lewist természetesen előrelépett az első helyre, ő volt a leggyorsabb azok közül, akik kétkiállásos stratégiát követtek, és megérdemli a győzelmet. A diszkvalifikáció  ellenére sok pozitívumot vihetünk magunkkal a mostani hétvégéről. A mi autónk jelentette az etalont két különböző taktikán is. Alig néhány hónappal ezelőtt ez elképzelhetetlennek tűnt. Most úgy mehetünk el a nyári szünetre, hogy a legutóbbi négy futamból három alkalommal mi győzedelmeskedtünk. A leállást követően újult erővel fogunk visszatérni, azzal a céllal, hogy folytassuk a felfelé ívelő pályánkat" – olvasható a csapatfőnök, Toto Wolff közleményében.

A számára lesújtó hírre Russell is reagált a közösségimédia-felületein, szívfacsarónak nevezve a kizárását, miközben jelezte, ennek ellenére is büszke, hogy elsőként szelte át a célvonalat Spa-Francorchamps-ban.

A futamgyőzelmet a Russell mögött 516 ezredmásodperces lemaradással befutó csapattársa, Lewis Hamilton örökölte meg – aki így pályafutása 105. diadalát könyvelheti el –, a második hely Oscar Piastrié lett, Charles Leclerc pedig „fellépett" a dobogó alsó fokára a Ferrarival. A bajnoki éllovas Max Verstappen a negyedik, Lando Norris az ötödik, Carlos Sainz Jr. a hatodik, Sergio Pérez a hetedik, Fernando Alonso a nyolcadik, Esteban Ocon a kilencedik, míg Daniel Ricciardo a tizedik, vagyis az utolsó pontszerző pozícióba lépett előre.

Russell a diszkvalifikálása után a nyolcadik helyre szorult vissza az egyéni vb-összetettben, míg Hamilton tizenkét pontra megközelítette az ötödik Sainzot.

1.Lewis HamiltonbritMercedes 
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1.173 mp h.
3.Charles LeclercmonacóiFerrari8.549 mp h.
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT9.226 mp h.
5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes9.850 mp h.
6.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari19.795 mp h.
7.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT43.195 mp h.
8.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes49.963 mp h.
9.Esteban OconfranciaAlpine-Renault52.552 mp h.
10.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT54.926 mp h.
11.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:03.011 p h.
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:03.651 p h.
13.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:04.365 p h.
14.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:06.631 p h.
15.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:10.638 p h.
16.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:16.737 p h.
17.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:26.057 p h.
18.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:28.833 p h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari5
Az elsőként célba érő George Russellt utólag kizárták a minimumsúlyhatár megsértése miatt.
a belga nagydíj végeredménye

 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    78142277
  2.Lando Norris    17121199
  3.Charles Leclerc    1512-177
  4.Oscar Piastri    1413-167
  5.Carlos Sainz Jr.    15121162
  6.Lewis Hamilton    23132150
  7.Sergio Pérez    -3113131
  8.George Russell    12122116
  9.Fernando Alonso    --81  49
10.Lance Stroll    --5-  24
11.Nico Hülkenberg    --6-  22
12.Cunoda Juki    --7-  22
13.Daniel Ricciardo    --4-  12
14.Oliver Bearman    --1-    6
15.Pierre Gasly    - -4-    6
16.Kevin Magnussen    --2-    5
17.Alexander Albon    --2-    4
18.Esteban Ocon    --3-    3
a világbajnokság állása

 

  1.Red Bull-Honda RBPT408
  2.McLaren-Mercedes366
  3.Ferrari345
  4.Mercedes266
  5.Aston Martin-Mercedes  73
  6.RB-Honda RBPT  34
  7.Haas-Ferrari  27
  8.Alpine-Renault  11
  9.Williams-Mercedes    4
10.Sauber-Ferrari    0  
konstruktőrök

 

69. BELGA NAGYDÍJ
Július 26., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:43.372
2. szabadedzés1. Norris 1:42.260
Július 27., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Verstappen 2:01.565
Időmérő1. Leclerc 1:53.754
Július 28., VASÁRNAP
A verseny1. Hamilton, 2. Piastri, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik