Verstappen és Norris újra összecsap – hazai győzelmet hoz a hétvégi Brit Nagydíj?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 14:32
Norris (jobbra) és Verstappen (balra) újra összecsap a pályán? (Fotó: AFP)
Nincs megállás, szabad hétvége nélkül folytatódik a 2024-es Formula–1-es világbajnokság, a tizenkettedik állomás Silverstone, ahol a 75. Brit Nagydíjat rendezik meg. Max Verstappen és Lando Norris rivalizálása Spielbergben balesetben csúcsosodott ki, és a felek nagy eséllyel most is összecsaphatnak a pályán. A Red Bull-os a második, míg a mclarenes az első sikerére hajt, utóbbi ráadásul hazai közönség előtt állna fel a dobogó felső fokára, miközben a Mercedes és a Ferrari abban bízhat, hogy profitálhatnak a holland és a brit küzdelméből.

A LEGFORRÓBB TÉMÁK

Az a bizonyos baleset

Max Verstappen és Lando Norris között versenyről versenyre egyre kiélezettebb harc folyt az élen – a holland, brit páros hatból öt alkalommal osztozott a dobogó első két fokán, és ez a szám a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon is növekedhetett volna, ha győzelemért vívott, több körön át tartó kemény csatározás nem egy balesetben csúcsosodik ki.

Noha a 64. körben történt incidensben a sportfelügyelők egyértelműen a Red Bull holland versenyzőjét látták hibásnak, és két büntetőponttal, illetve tíz másodperces időbüntetéssel sújtották, a felek között eléggé megoszlottak a vélemények.

Norris kifejtette, egyáltalán nem örült annak, ahogyan a riválisa kezelte a helyzetet, hiszen más magatartásra várt tőle, és úgy érezte, a Red Bull-os többször is bemozgott a féktávon a küzdelem során, miközben felelőtlenül és sportszerűtlenül vezetett. Verstappen ugyanakkor tagadta a kétes védekezésére irányuló vádakat, ráadásul azt nehezményezte, hogy ellenfele több alkalommal is meggondolatlanul indított ellene támadást, és vetődött be mellé úgy, hogy neki kellett elkerülő manővereket alkalmazni annak érdekében, hogy ne ütközzenek össze már korábban.

A szócsatába természetesen a két érintett csapat vezetői is beszálltak: a McLarent irányító Andrea Stella a szabályok szigorítását szorgalmazta, hiszen a véleménye szerint Verstappen már 2021-ben, a Lewis Hamilton elleni bajnoki csata során is kétes helyzetekbe keveredett, és összességében most is jobban jött ki az incidensből, hiszen a tíz pontot érő ötödik helyen intette le a kockás zászló, amit a büntetésével együtt is megtarthatott. Szerinte mindez azt sugallja, hogy kifizetődő a holland hozzáállása, mivel végeredményben nyert azon, hogy összeütköztek.

A Red Bull-tábor eközben természetesen saját versenyzője oldalára állt, ugyan a tanácsadó Helmut Marko rámutatott, szerinte a felek fölöslegesen csatáztak ilyen keményen egymással, kiemelte, szánalmas volt Norris futam közbeni rádiózása, főleg, hogy ő volt az, aki átlépte a határt. A csapatfőnök, Chritstian Horner eközben figyelmeztette a mclarenes pilótát, hogy Verstappen nem fog változtatni a stílusán, így jobban jár, ha megtanul alkalmazkodni ehhez.

Ami a szakértőket illeti, szinte kivétel nélkül egyetértettek a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által hozott ítélettel. Alexander Wruz azonban úgy gondolta, túl szigorú volt a holland büntetése, mivel szerinte egyik fél sem igazán gondolkozott abban a bizonyos helyzetben, így Verstappen sem tudatosan szorította ki vetélytársát a kanyarban az ütközést követően.

A holland mindenesetre győztesen jött ki a helyzetből, hiszen ha nem is jött össze az újabb siker, tíz ponttal így is sikerült növelnie az előnyét az egyéni vb-összetettben, aminek révén tizenegy nagydíjat követően már 79 pont, vagyis több mint három futamgyőzelemnyi az előnye a közvetlen rivális, Norris előtt. Hogy milyen utózöngéi lesznek a balesetnek, egyelőre nem tudjuk, de elég nagy valószínűség szerint már most hétvégén kaphatunk némi ízelítőt, hiszen a felek jó eséllyel újra egymásra találnak, és nem kizárt, hogy megint a győzelemért csapnak össze, így mindenképpen érdemes lesz látni, hogyan viszonyulnak egymáshoz a pályán, és azon kívül is.

A Mercedes közeledik, a Ferrari hullámvölgyben?

Verstappen és Norris ütközése George Russellt hozta helyzetbe, hiszen az addig a harmadik helyen autózó brit hirtelen a győzelem kapujában találta magát, és onnan már nem is hátrált meg. A Red Bull, a Ferrari, illetőleg a McLaren után így a 2022-es Brazil Nagydíj óta nyeretlen Mercedes is elkönyvelhetett már legalább egy sikert az idén. Noha nyers tempó alapján az „ezüstnyilak” múlt vasárnap nem voltak harcban a győzelemért, az előrelépésük egyértelmű a legutóbbi versenyek alapján.

A Mercedes a számos bevetett fejlesztésének köszönhetően ugyanis csökkenteni tudta a lemaradását az élen állókkal szemben, sőt, talán a Ferrarit is sikerült maga mögé utasítania az aktuális erősorrendben. A Toto Wolff által vezetett csapat így abban a reményben érkezik meg Silverstone-ba, hogy ezúttal is ostromolhatja a dobogós helyezéseket, és adott esetben újra sikerül kihasználnia az adandó lehetőségeket.

Míg a Mercedes tehát kétségkívül helyes útra lépett, a Ferrari úgy tűnik, hullámvölgybe került. A maranellóiak sorozatban három nagydíjon teljesítettek várakozásokon alul, a versenyzők más-más problémákat emlegetnek, Charles Leclerc szerint a lassabb, míg Carlos Sainz Jr. szerint a gyorsabb kanyarokban veszítenek időt, ráadásul utóbbi úgy gondolja, a fejlesztések hozták elő a gondot.

A csapatfőnök, Frédéric Vasseur ugyanakkor igyekszik lehűteni a kedélyeket, nem hiszi, hogy rossz irányba indultak volna el, és a problémát erős kifejezésnek tartotta. A francia szakember úgy véli, beletelhet néhány hétvégébe, mire az új csomagot igazán kiismerik, és az elkezd működni.

Hazai versenyző ünnepelhet Silverstone-ban?

Az Olasz Nagydíj mellett a Brit Nagydíj az egyetlen, amely valamennyi évben helyet kapott a Formula–1-es versenynaptárban. A királykategória bölcsőjében a csapatok többsége hazai futamra készül, míg a versenyzők közül három, Norris, Russell és Lewis Hamilton szállhat harcba hazai közönség előtt, ráadásul valamennyien győzelmi reménnyel érkezhettek meg a helyszínre.

Közülük a legnagyobb favorit kétségkívül a McLaren pilótája, aki biztosan feltüzelten érkezik a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon történtek tükrében, míg a Mercedes ezúttal is a lepattanóban bízhat. Russell mindenképpen lendületben lesz a spielbergi sikerét követően, míg Hamilton a 2021-es Szaúd-arábiai GP óta tartó nyeretlenségi sorozatát törné meg, és képviselni újra a Mercedest a dobogó felső fokán, mielőtt a Ferrarinál folytatná a pályafutását.

Újabb hely kelt el a 2025-ös rajtrácson

A Brit Nagydíj versenyhétvégéje is bejelentéssel vette kezdetét, hiszen a Haas a csütörtöki sajtónapon erősítette meg, hogy szerződtette tartalék versenyzőjét, Oliver Bearmant. Az amerikai csapat nem is választhatott volna tökéletesebb helyszínt és időpontot, hiszen a fiatal brit pont az előző hétvégén nyert először a Formula–2-ben, míg most hazai közönség előtt lesz lehetősége részt venni a Formula–1-es első szabadedzésen.

Bearman kontraktusával tehát újabb hely kelt el a 2025-ös rajtrácson, amivel az is biztossá vált, hogy egy versenyző mindenképp ki fog szorulni az idei mezőnyből. A lista nem rövid: Sainz, Bottas, Csou Kuan-jü, Esteban Ocon, Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, valamint Logan Sargeant sem rendelkezik még a következő évre érvényes szerződéssel. Közülük talán egyedül a Ferrari spanyolja lehet nyugodt, de futamgyőztesként Ocon és Bottas is jobb esélyekkel rendelkezik a maradásra, míg a leginkább Csou, Sargeant, illetve Ricciardo érezheti a nyomást. Utóbbi ráadásul úgy, hogy több ízben nyert már az F1-ben. 

RajtszámNév (nemzetiség)CsapatMotor
1Max VERSTAPPEN (holland)Red BullHonda RBPT
11Sergio PÉREZ (mexikói)Red BullHonda RBPT
 ??MercedesMercedes
63George RUSSELL (brit)MercedesMercedes
44Lewis HAMILTON (brit)FerrariFerrari
16Charles LECLERC (monacói)FerrariFerrari
14 Fernando ALONSO (spanyol)Aston MartinMercedes
18Lance STROLL (kanadai)Aston MartinMercedes
23Alexander ALBON (thaiföldi)WilliamsMercedes
 ??WilliamsMercedes
10Pierre GASLY (francia)AlpineRenault
 ??AlpineRenault
22CUNODA Juki (japán)Visa Cash App RBHonda RBPT
 ??Visa Cash App RBHonda RBPT
 Oliver Bearman (brit)HaasFerrari
 ??HaasFerrari
81Oscar PIASTRI (ausztrál)McLarenRenault
4Lando NORRIS (brit)McLarenRenault
27Nico HÜLKENBERG (német)Stake F1 Team Kick SauberFerrari
 ??Stake F1 Team Kick SauberFerrari
A 2025-öS RAJTLISTA

Mi VÁRHATÓ A BRIT NAGYDÍJON?

Szünet nélkül folytatódik a bajnokság, az idény tizenkettedik, míg a tripla hétvége harmadik állomása Silverstone, ahol a 75. Brit Nagydíjat rendezik meg. A legendás pálya több ikonikus versenynek adott már otthont, és az időjárás-előrejelzéseket, valamint az élmezőnyben zajló csatát figyelembe véve remek esély van rá, hogy egy újabb emlékezetes futamot rendez.

A legfrissebb jóslatok szerint ugyanis borús, hűvös idő fogadta a mezőnyt, a legnagyobb valószínűség szerint péntek délután érkezik csapadék, de nem kizárt, hogy szombaton és/vagy vasárnap is leszakad az eső Silverstone-ban.

Ami a történelmi múltat illeti, a legsikeresebb versenyzőnek Hamilton számít, a hétszeres világbajnok nyolc alkalommal diadalmaskodott hazai pályán, ami rekordnak számít. A brit mellett a jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso, Sainz és Verstappen örülhetett már, a kétszeres vb-első két ízben, míg a honfitársa és a holland fejenként egyszer örülhetett Nagy-Britanniában.

Ami a jelenlegi formát illeti, a helyszínen egy évvel ezelőtt diadalmaskodó Verstappennek remek sansza lehet rá, hogy duplázzon, míg Norris először nyerne szülőhazájában. A Brit Nagydíjak történetében egyébként eddig huszonkilenc alkalommal született hazai siker, amin összesen tizenkét versenyző osztozik. 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    78102237
  2.Lando Norris    1591156
  3.Charles Leclerc    1510-150
  4.Carlos Sainz Jr.    159-135
  5.Sergio Pérez    -392118
  6.Oscar Piastri    -211-112
  7.George Russell    12101111
  8.Lewis Hamilton    -1102  85
  9.Fernando Alonso    --61  41
10.Cunoda Juki    --5-  19
11.Lance Stroll    --4-  17
12.Nico Hülkenberg    --5-  14
13.Daniel Ricciardo    --3-  11
14.Oliver Bearman    --1-    6
15.Pierre Gasly    - -4-    6
16.Kevin Magnussen    --2-    5
17.Esteban Ocon    --3-    3
18.Alexander Albon    --1-    2
a világbajnokság állása


 

  1.Red Bull-Honda RBPT355
  2.Ferrari291
  3.McLaren-Mercedes268
  4.Mercedes196
  5.Aston Martin-Mercedes  58
  6.RB-Honda RBPT  30
  7.Haas-Ferrari  19
  8.Alpine-Renault    9
  9.Williams-Mercedes    2
10.Sauber-Ferrari    0  
konstruktőrök

 

75. BRIT NAGYDÍJ
Július 5., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
Július 6., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
Július 7., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja:16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Magyar Nagydíj, MogyoródJúlius 21., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-FrancorchampsJúlius 28., 15.00
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik