Antonelli váltja Hamiltont 2025-től a Mercedesnél – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 09:24
Antonelli Russell mellett bizonyíthat (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes szombat délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy Andrea Kimi Antonelli lesz az idény végén távozó Lewis Hamilton utódja.

Egy ideje nyílt titoknak számított már Andrea Kimi Antonelli érkezése a Mercedeshez, ám a hivatalos megerősítésre egészen mostanáig kellett várni. Az „ezüstnyilak” különleges helyet és alkalmat választottak a nagy bejelentésre, hiszen azt követően tárták fel a nagyérdemű előtt a Formula–2-ben szereplő versenyző szerződtetését, hogy a fiatal először vezethette a 2024-es Mercedest a Formula–1-es pénteki első szabadedzés keretén belül, méghozzá hazai közönség előtt.

Noha nem alakult jól Antonelli bemutatkozása, hiszen mindössze tíz percet követően falba szállt a Mercedesszel a Parabolicánál, a csapat azonnal igyekezett lehűteni a kedélyeket, és a szóvivő, Bradley Lord rögvest közölte, jó érzés volt látni, hogy a versenyző azonnal kész volt a határon vezetni, míg a csapatfőnök Toto Wolff kiemelte, a fiatal abban a néhány körben is megmutatta, hogy megvan benne a sebesség, és ez hozzátartozik a tanulási folyamathoz. Az osztrák már akkor előrebocsátotta, hogy a baleset nem lesz hatással a döntésükre, és az „ezüstnyilak" szombat délelőtt meg is erősítették, hogy Antonelli lesz George Russell csapattársa. 

A 2025-ös pilótafelállásunk a tapasztalat, a tehetség, a fiatalság és a nyers sebesség kombinációja. Izgatottan várjuk, mit hoz George és Kimi versenyzőként, valamint párosként a csapat számára. Az új pilótafelállásunk tökéletes ahhoz, hogy új fejezetet nyisson a történetünkben, s egyúttal visszaigazolása a juniorprogramunknak és a saját nevelésű versenyzőkbe vetett hitünknek" – jelentette ki a csapatfőnök. 

„George már bebizonyította, hogy egyik a világ legjobbjainak, nemcsak gyors, hanem kiegyensúlyozott, elkötelezett is, és a csapat erős vezérévé fejlődött. Kimi eközben folyamatosan megmutatta a tehetségét és a sebességét, ami szükséges ahhoz, hogy a királykategóriában versenyezzen. Tisztában vagyunk vele, hogy ez újabb nagy lépés a számára, de lenyűgözött minket az idén az F1-es teszteken, és minden lépésénél támogatni fogjuk őt a tanulási folyamat során. George személyében tapasztalt csapattársa lesz, akitől tanulhat, aki erősítheti őt. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy mindkettejük nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy továbbvigyük a lendületet, és a mezőny elejében harcoljunk."

„Csodálatos érzés, hogy bejelentettek a Mercedes gyári versenyzőjeként George mellett 2025-ben. A Formula–1 elérése olyan álom, amit már kiskorom óta dédelgetek. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak a támogatásáért, amit az eddigi pályafutásom során kaptam, és a belém vetett bizalmáért. Még mindig rengeteget tanulok, de úgy érzem, készen állok a lehetőségre. Arra fogok összpontosítani, hogy minél jobb legyek, és a lehető legjobb eredményeket szállítsam a csapatnak" – nyilatkozta Antonelli.  

Nagyon izgatottá tesz az is, hogy George csapattársa lehetek, ő is végigjárta a juniorprogramot, mint ahogyan én is, és nagyon tisztelem őt. Hihetetlenül gyors, többszörös futamgyőztes, és már most is sokat segített nekem abban, hogy jobb versenyzővé váljak. Alig várom, hogy tanulhassak tőle, és együtt dolgozhassunk a pályán a sikerekért" – tette hozzá az olasz tehetség. 

„Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy Kimi lesz a csapattársam 2025-ben. Az alsóbb kategóriákban elért eredményei félelmetesek, megérdemelte az előléptetést. Fantasztikus fiatal tehetség, és egy újabb versenyző, aki a juniorprogramból érkezik. Alig várom, hogy a magam útján megszerzett tapasztalataimmal segíthessem Kimit, miközben előrelép az F1-be. Tudom, hogy Lewis mennyire támogatott engem, amikor junior versenyző voltam és mióta csapattársak lettünk. Rengeteget tanultam tőle, remélem, hogy hasonló szerepet tölthetek be Kimi mellett" – osztotta meg a gondolatait Russell. 

„Csapatként kezdünk igazán lendületbe jönni a következő évre. Tovább fejlődünk, és folytatjuk a kemény munkát, hogy minden részlet a helyére kerüljön ahhoz, hogy bajnoki címekért harcolhassunk. Izgalmas úton járunk, bizakodó vagyok Kimivel kapcsolatban, továbbra is igyekszem előrébb vinni a csapatot, és segítek beváltani az ígéreteinket."

Antonelli érkezésével újabb hely kelt el a 2025-ös rajtrácson, már csak a 2026-tól az Audi gyári csapatává váló Sauber, valamint az RB adós azzal, hogy bejelentse, ki vezeti a másik autóját a nagy szabályváltoztatásokat megelőző idénytől. 

RajtszámNév (nemzetiség)CsapatMotor
1Max VERSTAPPEN (holland)Red BullHonda RBPT
11Sergio PÉREZ (mexikói)Red BullHonda RBPT
 Andrea Kimi ANTONELLI (olasz)MercedesMercedes
63George RUSSELL (brit)MercedesMercedes
44Lewis HAMILTON (brit)FerrariFerrari
16Charles LECLERC (monacói)FerrariFerrari
14 Fernando ALONSO (spanyol)Aston MartinMercedes
18Lance STROLL (kanadai)Aston MartinMercedes
23Alexander ALBON (thaiföldi)WilliamsMercedes
55Carlos SAINZ Jr (spanyol)WilliamsMercedes
10Pierre GASLY (francia)AlpineRenault?
 Jack DOOHAN (ausztrál)AlpineRenault?
22CUNODA Juki (japán)Visa Cash App RBHonda RBPT
 ??Visa Cash App RBHonda RBPT
87Oliver BEARMAN (brit)HaasFerrari
31Esteban OCON (francia)HaasFerrari
81Oscar PIASTRI (ausztrál)McLarenMercedes
4Lando NORRIS (brit)McLarenMercedes
27Nico HÜLKENBERG (német)Stake F1 Team Kick SauberFerrari
 ??Stake F1 Team Kick SauberFerrari
2025-ös rajtlista

 

75. OLASZ NAGYDÍJ
Augusztus 30., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:21.676
2. szabadedzés1. Hamitlon 1:20.738
Augusztus 31., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.3
Időmérő16.00–17.00
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik