A McLaren kisajátította az első rajtsort Monzában, Verstappen csak hetedik lett

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 15:32
Lando Norris rajtolhat az első helyről az Olasz Nagydíjon (Fotó: AFP)
Lando Norris rajtolhat a pole pozícióból a Formula–1-es Olasz Nagydíjon. A McLaren versenyzője mellől csapattársa, Oscar Piastri várhatja a piros lámpák kialvását Monzában, harmadikként George Russell vághat neki a futamnak. Max Verstappen a hetedik helyen zárta a kvalifikációt.

A monzai versenyhétvége utolsó szabadedzésén Lewis Hamilton maradt az élen, a Mercedes ráadásul kettős elsőséggel zárta a gyakorlást. A Ferrari tempója továbbra sem tűnt rossznak, amit többek között Charles Leclerc harmadik helyezése is mutatott. A szabadedzések, valamint az utóbbi időben tapasztalt erősorrend alapján nehéz volt megjósolni, melyik csapat versenyzői szállhatnak harcba legnagyobb eséllyel a monzai pole pozícióért.

Max Verstappen és a Red Bull kissé visszafogottabban állhatott az időmérőhöz, miközben a Ferrari és a Mercedes eddig jó tempót mutatott Monzában. A legjobb formában azonban a McLaren-pilóták voltak az utóbbi időben, aminek következtében igen izgalmasnak ígérkezett az extrém időjárási és egyéb körülményektől mentesen kezdődő kvalifikáció.

A Q1-ben elsőként az Alpine versenyzői vették birtokba a pályát, de hamar érkezett Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc is. Előbbi egyébként kisebb hibával kezdte az időmérőt, míg utóbbi az élen nyitott az első próbálkozások során. Kicsivel később Lando Norris vette át a vezetést, míg Sergio Pérez számára ez az időmérő sem indult zökkenőmentesen, ugyanis egészen az utolsó gyors körökig a kiesőzónában állt.

A mexikói végül megmenekült, ellentétben Cunoda Jukival, Lance Stroll-lal, (az újonc) Franco Colapintóval, Valtteri Bottasszal, illetve Csou Kuan-jüvel. Az első szakaszt Norris zárta az élen Leclerc és Oscar Piastri előtt. Utóbbi egyébként az utolsó percekben a bokszutcában került veszélyes helyzetbe.

Az ausztrált ugyanis csapata ráengedte a már majdnem mellette érkező Verstappenre. A holland résen volt, ellenkező esetben nagy baleset történhetett volna. A sportfelügyelők azonnal jelezték, hogy megvizsgálják az esetet az időmérőt követően.

A Q2 kezdete néhány percet csúszott a pálya takarítása miatt, ám amikor ismét zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, a versenyzők nagy része hamar visszatért a pályára. Elsőként a Ferrari-pilóták tették meg ezt, ám Sainz és Leclerc is inkább csak egy-egy biztonsági körrel nyitott a második szakasz elején.

Az első próbálkozások után Norris volt a leggyorsabb, majd Hamilton ugrott az első helyre, s végül ott is zárta a Q2-t. A hétszeres világbajnok mögött Verstappen és Norris biztosította be a továbbjutását, ami azonban nem sikerült Fernando Alonsónak, Daniel Ricciardónak, Kevin Magnussennek, Pierre Gaslynak és Esteban Oconnak.

A Q3-ban Norris volt a leggyorsabb az első körök után, őt ráadásul csapattársa követte a második helyen. Mögöttük következtek a Mercedes-versenyzők Russell, Hamilton sorrendben. Verstappen csak a nyolcadik pozícióban nyitott.

Némi pihenő után a versenyzők visszatértek a pályára, ám a sorrend az első rajtsort tekintve már nem változott. Norris megszerezte a pole pozíciót, Piastri második helyével ráadásul a McLaren kisajátította az első sort Monzában. Harmadikként Russell várthatja a piros lámpák kialvását, Verstappen csak a hetedik pozícióból vághat neki a futamnak.

Folytatás vasárnap 15 órakor a versennyel!

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:19.327átlag: 262.896 km/ó
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:19.4360.109 mp h.
3.George RussellbritMercedes1:19.4400.113
4.Charles LeclercmonacóiFerrari1:19.4610.134
5.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:19.4670.140
6.Lewis HamiltonbritMercedes1:19.5130.186
7.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:20.0220.695
8.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:20.0620.735
9.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:20.2990.972
10.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:20.3391.012
11.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:20.4210.780
12.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:20.4790.838
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:20.6981.057
14.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:20.7381.097
15.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:20.7661.125
16.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:20.9451.034
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:21.0131.102
18.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1:21.0611.150
19.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:21.1011.190
20.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:21.4451.534
olasz nagydíj, az időmérő végeredménye
1. SZAKASZ  2. SZAKASZ  
1.Norris1:19.9111.Hamilton1:19.641
2.Leclerc1:20.0742.Verstappen1:19.662
3.Piastri1:20.0763.Norris1:19.727
4.Sainz1:20.1494.Sainz1:19.799
5.Russell1:20.1695.Piastri1:19.808
6.Verstappen1:20.2266.Russell1:19.877
7.Hamilton1:20.4777.Leclerc1:20.007
8.Albon1:20.5428.Pérez1:20.216
9.Pérez1:20.5989.Albon1:20.314
10.Alonso1:20.61710.Hülkenberg1:20.411
11.Gasly1:20.74811.Alonso1:20.421
12.Ocon1:20.76412.Ricciardo1:20.479
13.Hülkenberg1:20.78113.Magnussen1:20.698
14.Magnussen1:20.85614.Gasly1:20.738
15.Ricciardo1:20.90115.Ocon1:20.766
16.Cunoda1:20.945   
17.Stroll1:21.013   
18.Colapinto1:21.061   
19.Bottas1:21.101   
20.Csou1:21.445   
az első két szakasz végeredménye
75. OLASZ NAGYDÍJ
Augusztus 30., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:21.676
2. szabadedzés1. Hamilton 1:20.738
Augusztus 31., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Hamilton 1:20.117
Időmérő1. Norris 1:19.327
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik