A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.20. 11:52
A Red Bull mindent megtesz a sikerért (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) 50 ezer eurós pénzbírságot szabott ki a Red Bullnak, miután az egyik csapattagja visszatért a rajt előtt a pályára, és megpróbálta leszedni a Lando Norris referenciapontjául szolgáló ragasztócsíkot a bokszfalról.

Max Verstappen győzelmének ünneplése után érkezett a hír Austinból, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatot indított a Red Bull ellen. Mint utóbb kiderült, a „vörös bikák” egy csapattagja visszatért a pályára a bokszutca egyik megnyitásánál akkor, amikor már a felvezető kör zajlott, ráadásul a sportbírók is jelezték neki, hogy tilosban jár. 

A szabálysértés 50 ezer eurós pénzbírságot von maga után, ebből az összegből 25 ezret ugyanakkor felfüggesztettek az idény végéig, ha nem lesz több hasonló eset. A kérdés adott, mit keresett a pályán a Red Bull szakembere: mint a felvételekből kiderült, az alkalmazott Lando Norrisnak szeretett volna keresztbe tenni, és megpróbálta eltávolítani a bokszutca faláról a felhelyezett ragasztócsíkot, ami a mclarenes referenciapontjául szolgált a rajtnál. Az nem egyértelmű, hogy sikerült-e véghez vinni a tervet. 

Norris végül másodikként látta meg a kockás zászlót a magabiztos sikert arató Verstappen mögött, igaz, a startnál egy helyet veszített Charles Leclerc-rel szemben, majd a monacóit két alkalommal is meg kellett előznie a futam során. 

A címvédő az idei ötödik sikerének köszönhetően 26 pontra csökkentette a lemaradását az egyéni összetettben második Norrishoz képest, míg a vb-éllovas Oscar Piastrit 40 pontra közelítette meg, ne feledjük, még öt verseny, valamint két sprintfutam van hátra az idényből.

A szövetség nemcsak a Red Bullnak szabott ki büntetést az Amerikai Nagydíj leintése után, a verseny korai szakaszában Andrea Kimi Antonellinek ütköző, majd kieső Carlos Sainz Jr. öt rajthelyes hátrasorolást, valamint két büntetőpontot kapott baleset okozásáért. A Williams-pilóta eddig négy hasonló pontot szedett össze a 12 hónapos periódus során. 

 

A versenyzőket szabálytalanságaikért büntetőpontokkal sújtják, azok egy éven belül elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Táblázatunkban azt tekinthetik meg, ki mikor kapott büntetőpontokat, ebből az is kiderül, mikor évülnek el azok.
PILÓTAIDŐPONTPONTOK SZÁMA
Verstappen2024. október 27.2
Colapinto2024. október 27.2
Verstappen2024. november 2.1
Piastri2024. november 3.2
Bearman2024. november 3.2
Verstappen2024. november 30.1
Russell2024. december 1.1
Norris2024. december 1.3
Stroll2024. december 1.2
Lawson2024. december 1.2
Albon2024. december 1.2
Verstappen2024. december 8.2
Piastri2024. december 8.2
Bottas2024. december 8.2+3
Doohan2025. március 22.2
Doohan2025. március 23.2
Lawson2025. április 13.1+2
Sainz2025. április 13.2
Lawson2025. május 2.1
Stroll2025. május 23.1
Bearman2025. május 23.2
Verstappen2025. június 1.3
Antonelli2025. június 29.2
Colapinto2025. június 29.2
Bearman2025. július 5.4
Piastri2025. július 6.2
Cunoda2025. július 6.1
Leclerc2025. augusztus 3.1
Gasly2025. augusztus 3.2
Hamilton2025. augusztus 31.2
Antonelli2025. augusztus 31.2
Albon2025. szeptember 1.2
Antonelli2025. szeptember 7. 1
Bearman2025. szeptember 7. 2
Stroll2025. október 18. 2
Sainz2025. október 19.2
A BÜNTETŐPONTOK OSZTÁSA
Bearman10
Verstappen9
Stroll7
Lawson6
Piastri6
Antonelli5
Colapinto4
Albon4
Sainz4
Norris3
Cunoda3
Hamilton2
Russell1
Leclerc1
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA 
 

AMERIKAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda- 
2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes  
3.Charles LeclercmonacóiFerrari  
4.Lewis HamiltonbritFerrari  
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes  
6.George RussellbritMercedes  
7.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda  
8.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari  
9.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari  
10.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes  
11.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1 kör h. 
12.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h. 
13.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1 kör h. 
14.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
15.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h. 
16.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
17.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h. 
18.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h. 
19.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes5feladta
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Oscar Piastri71421346
2. Lando Norris51520332
3. Max Verstappen51021306
4. George Russell2820252
5. Charles Leclerc618192
6. Lewis Hamilton18142
7. Andrea Kimi Antonelli11389
8. Alexander Albon1273
9. Nico Hülkenberg1641
10. Isack Hadjar1939
11. Carlos Sainz11038
12. Fernando Alonso837
13. Lance Stroll632
14. Liam Lawson530
15. Esteban Ocon728
16. Cunoda Juki928
17. Pierre Gasly520
18. Oliver Bearman720
19. Gabriel Bortoleto418
KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes678
2. Mercedes341
3. Ferrari334
4. Red Bull-Honda331
5. Williams-Mercedes111
6. Racing Bulls-Honda72
7. Aston Martin-Mercedes69
8. Sauber-Ferrari59
9. Haas-Ferrari48
10. Alpine-Renault20
46. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 17., PÉNTEK
Szabadedzés1. Norris 1:33.294
Sprintidőmérő1. Verstappen 1:32.143
OKTÓBER 18., SZOMBAT
Sprintverseny1. Verstappen, 2. Russell, 3. Sainz
Időmérő1. Verstappen 1:32.510
OKTÓBER 19., VASÁRNAP
A verseny 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00


 

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
4 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
7 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
18 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
19 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33

Verstappen nyert; a két McLaren már a rajtnál kiesett az austini sprintversenyen

F1
2025.10.18. 18:40
Ezek is érdekelhetik