Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.18. 21:33
Fotó: AFP
Az Aston Martin kanadai versenyzője, Lance Stroll öt rajthelyes büntetést kapott a Formula–1-es Amerikai Nagydíj sprintversenye után, amit a vasárnapi futamon kell letöltenie.

Mint ismert, Lance Stroll az austini sprintverseny hajrájában összeakadt Esteban Oconnal: a kanadai pilóta az 1-es kanyar belső ívén próbált előzni, de eléggé elmérte a féktávot, és beleszaladt a Haasba. Az eset miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót is, és a minifutamot már nem is tudták újraindítani.

Az ütközést jegyezték a sportfelügyelők, majd a leintés után vizsgálatot is indítottak az ügyben, aminek végén úgy döntöttek, öt rajthelyes büntetést osztanak ki az Aston Martin-pilótának. Stroll a hátrasorolás mellé ráadásul két büntető pontot is kapott, így már hét ilyen egység szerepel a neve mellett a tizenkét hónapos periódust nézve.

A versenyzőket szabálytalanságaikért büntetőpontokkal sújtják, azok egy éven belül elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Táblázatunkban azt tekinthetik meg, ki mikor kapott büntetőpontokat, ebből az is kiderül, mikor évülnek el azok.
PILÓTAIDŐPONTPONTOK SZÁMA
Verstappen2024. október 27.2
Colapinto2024. október 27.2
Verstappen2024. november 2.1
Piastri2024. november 3.2
Bearman2024. november 3.2
Verstappen2024. november 30.1
Russell2024. december 1.1
Norris2024. december 1.3
Stroll2024. december 1.2
Lawson2024. december 1.2
Albon2024. december 1.2
Verstappen2024. december 8.2
Piastri2024. december 8.2
Bottas2024. december 8.2+3
Doohan2025. március 22.2
Doohan2025. március 23.2
Lawson2025. április 13.1+2
Sainz2025. április 13.2
Lawson2025. május 2.1
Stroll2025. május 23.1
Bearman2025. május 23.2
Verstappen2025. június 1.3
Antonelli2025. június 29.2
Colapinto2025. június 29.2
Bearman2025. július 5.4
Piastri2025. július 6.2
Cunoda2025. július 6.1
Leclerc2025. augusztus 3.1
Gasly2025. augusztus 3.2
Hamilton2025. augusztus 31.2
Antonelli2025. augusztus 31.2
Albon2025. szeptember 1.2
Antonelli2025. szeptember 7. 1
Bearman2025. szeptember 7. 2
Stroll2025. október 18. 2
A BÜNTETŐPONTOK OSZTÁSA
Bearman10
Verstappen9
Stroll7
Lawson6
Piastri6
Antonelli5
Colapinto4
Albon4
Norris3
Cunoda3
Sainz2
Hamilton2
Russell1
Leclerc1
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA 
 

 

46. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 17., PÉNTEK
Szabadedzés1. Norris 1:33.294
Sprintidőmérő1. Verstappen 1:32.143
OKTÓBER 18., SZOMBAT
Sprintverseny1. Verstappen, 2. Russell, 3. Sainz
Időmérő23.00–00.00
OKTÓBER 19., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 308.728 km) rajtja21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00

 

 

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik