Elhunyt Paddy McNally, az F1 mai arcának egyik megformálója

McNally tehetős fiatalként az 1960-as években sportautókkal versenyzett, majd az Autosport magazin munkatársaként építette ki kapcsolatrendszerét. Az 1970-es években a Philip Morris dohánycég szponzorációs ügynöke lett, majd az 1976-os világbajnok James Hunt menedzsereként is szerepet vállalt az F1-ben.
Ecclestone-nal 1983-ban kezdett együtt dolgozni, megalapította az Allsport Management cégét, amely a versenypályák szponzorációit intézte, illetve kialakította az F1-es Paddock Clubot, amelyben a szponzorok az ügyfeleiket láthatták vendégül a nagydíjhétvégéken. A virágzó F1-es szponzorációs üzletét 2006-ban adta el az F1 összes jogát felvásárló CVC Capitalsnek, de 2011-ig ő irányította a vállalatát.
Nagy-Britanniában ezek mellett arról is emlékeznek rá, hogy az 1980-as évek elején Sarah Ferguson párja volt – II. Erzsébet királynő másodszülött fia, András herceg későbbi feleségének magánélete közügy a szigetországban. Fergusonnal később is jó viszonyban maradtak.
McNally hosszan tartó betegség után hunyt el.








