Kapu Tibor az űrből is figyelte a Hungaroringet

A szurkolói zóna évről évre egyre letisztultabb a Magyar Nagydíjon, már minden szórakoztató programnak megvan a pontos helye, igaz, egyelőre nem mindegyiket vették birtokba a tömegek. Mert míg például a szimulátorok előtt szokás szerint hatalmas sor állt, a dodzsem, az óriáskerék és a gigantikus XXL-hinta üresen állt, illetve utóbbit valamiért még így is beüzemelték egy időre, emiatt úgy nézett ki, mint egy Fellini-film elhagyatott díszlete.
Viszont megtudtuk, hogy a Hungaroringről nagy valószínűséggel még az űrkutatók is hallhattak, ugyanis a szurkolói zóna színpadának vendégei az F2-es, F3-as és a Porsche-szuperkupa fiatal pilótái után magyar hírességek voltak, név szerint Kiss Norbert hétszeres kamion Európa-bajnok, a brit F3-ban versenyző Molnár Martin, valamint Kapu Tibor űrhajós.
Utóbbi elmondta, hogy mielőtt 2025-ben útnak indultak a Nemzetközi Űrállomásra, meg kellett adnia tíz hely nevét a hazájában, hogy majd jeleznek, ha elhaladnak fölötte – Kapu Tibor pedig harmadikként a Hungaroringet jelölte meg. Miután röviden beszélgettek az idei Formula–1-es idényről, mindannyian elvégeztek egy vizuális tesztet, amelyet az F1-es pilóták is rendszeresen megcsinálnak, hogy ellenőrizzék, mennyire képesek a legfontosabb dolgokra koncentrálni, főleg a rajtoknál.
A teszt során teniszlabdák úsznak a képernyőn, melyek közül négyet kell szemmel követni, és a végén megmondani a rájuk írt számot. Ez nem is olyan egyszerű, mint elsőre hangzik, de eredményesen megküzdött vele mindenki, és bár előtte Kapu Tibor a fejét ingatva mondta a mikrofonba, ő éppen a kifogásokat keresi, hogy miért nem sikerül neki jól a teszt, egyszer sem rontott.
Kiss Norbertet egyébként többen is felismerték a színpad előtt, többek között egy mandalóri jelmezbe öltözött szurkoló, aki sisakján és köpenyén ötvözte a Ferrari és a Star Wars motívumait, és így kért közös képet a magyar pilótától.
Aki a színpadnál végzett, és még kíváncsi volt a versenyautókra, annak igencsak szednie kellett a lábát a hagyományos boxutca-látogatásra, amelyen kedvenc csapatuk színeibe öltöző szurkolók tömött sorokban nézték, ahogy a Mercedes és a Haas szerelői gyakorolják a kerékcserét, sőt, hatalmas éljenzésben törtek ki, amikor az egyik másodpercek alatt lezajlott – a műveletet pénteken már élesben is megismételhetik a szabadedzéseken.










