Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

I. SZ.I. SZ.
2026.10.13. 16:48
null
Max Verstappen ellenállhatatlan formába lendült – de ez már csak a vb második helyére lehet elég (Fotó: Getty Images)
Max Verstappen egymás után a második versenyt nyerte meg, és ha Kimi Antonelli utolérésére már nincs is esélye, a világbajnokság második helyét még elcsípheti. Számolgatni lehet, de nem érdemes, hiszen a közel-keleti konfliktus alakulása miatt még azt sem tudjuk pontosan, hány futam van hátra a világbajnokságból. Érdekességek és sztorik az F1-ből.

A HÉT NYERTESE. Max Verstappen lemásolta Lando Norris mutatványát, azaz miután megszerezte idei első győzelmét, a következő nagydíjat is megnyerte. A Red Bull pilótája karrierje 250. rajtján 50. alkalommal indulhatott a pole pozícióból, és a 73. alkalommal nyert. A júniusi Osztrák Nagydíjjal kezdve a legutóbbi tíz futamból nyolcon ért célba, az átlagos helyezése 2. volt, míg Kimi Antonelli e tekintetben 3.5-tel a második. Verstappen először győzött Szingapúrban, s immár 27 különböző pályán diadalmaskodott. Ennél több helyszínen csak Lewis Hamilton nyert, 31-en.

A HÉT CÉLJA. Verstappen az azerbajdzsáni második helyével és az azt követő két győzelemmel néhány hét alatt tényező lett a világbajnokságban. Bár még matematikai esélye arra is van, hogy világbajnok legyen, a valós célja a második hely megszerzése lehet. Kimi Antonellivel szemben a 119 pontos hátrányát szinte lehetetlen ledolgozni, de a második George Russell csak 17, a harmadik Lewis Hamilton pedig csak nyolc egységgel előzi meg. Bár Szingapúrban leszögezte, hogy a vb-címen kívül semmi más sem érdekli, már csak a 2027-es kilátások szempontjából sem mindegy, milyen formában fejezi be az idényt.

F1
Tegnap, 10:50

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

Két lehetséges forgatókönyvvel is számolni kell a versenynaptárt illetően; Kimi Antonellinek azért papíron egyszerű a dolga.

A HÉT AGGASZTÓ FEJLEMÉNYE. Bár az FIA és az F1 vezetői nemrég megerősítették, hogy a Katari és az Abu-dzabi Nagydíjat is megrendezik az idény végén, a napokban megint feszült lett a politikai helyzet a Közel-Keleten. Erre reagálniuk kell az F1 vezetőinek, akik már hónapokkal ezelőtt egyeztetni kezdtek az imolai pálya tulajdonosaival arról, hogy szükség esetén fogadják a mezőnyt december 6-án. Ha erre sor kerül, és egy versennyel helyettesítik a két közel-keleti nagydíjat, hat helyett öt nagydíjhétvége marad az idényből, ami Kimi Antonelli világbajnoki esélyeit növeli – nem mintha bármi veszélyeztetné az olasz megkoronázását. Csak éppen emiatt még nem lehet tudni, hogyan számoljunk, hiszen nem mindegy, hogy utána négy vagy öt állomás marad hátra.

F1
2026.10.11. 17:54

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

Vasseur megosztotta, hogy a csapat mindkét versenyzőt bokszba rendelte a vsc-szakasz alatt, Hamilton azonban ellenszegült.

A HÉT BALESETE. Szingapúrban sohasem volt könnyű előzni, de a szombati sprintfutam utolsó körében Lando Norris mégis tett egy kísérletet, méghozzá saját csapattársa, Oscar Piastri ellen. Az ausztrál nem látta, hogy a belső íven próbálkozik a csapattársa, elfordult a normál íven, a két autó összeért, és a negyedik-ötödik helyből egy nyolcadik lett. A McLaren Norris magyarországi és hollandiai győzelme óta csak keresi önmagát, ez az eset pedig nem segített megtalálni még akkor sem, ha Norris gyorsan elismerte a felelősségét, és a vasárnapi futamon negyedik és ötödik hellyel javított az istálló.

A HÉT BIZONYÍTÉKA. Liam Lawsont nem billentette ki, hogy néhány futamon át Isack Hadjart kellett helyettesítenie a Red Bullnál, a Racing Bullshoz visszatérve is csúcsformában versenyez az új-zélandi. Szingapúrban az összes edzésen a középmezőny élén zárt, a sprintfutamon az ötödik, a versenyen a hetedik helyen végzett, és a vb-n úgy áll a kilencedik helyen, hogy közelebb van a Red Bull-os Hadjarhoz, mint az őt üldöző Pierre Gaslyhoz. Ez azért nagyon fontos most Lawson számára, mert az F2 bajnoki címéért harcoló bolgár Nikola Colov arra vár, hogy bemutatkozhasson az F1-ben, és erre elsősorban az új-zélandi helyén lenne lehetősége. De most nagyon nehéz elképzelni, hogy a Red Bull lemond Lawsonról az idény végén.

A HÉT FIA-BAKLÖVÉSE. Lassan minden versenyhétvégére jut egy olyan incidens, amit az FIA okoz valami mulasztásával. Szingapúrban a sprintidőmérőn szabadult el a pokol a verseny irányítóközpontjában, amikor Sergio Pérez balesete után meg kellett szakítani az első szakaszt. Ekkor az irányítóközpontban központilag kikapcsolták azt a funkciót, amely az egyenesekben nagyobb motorerőt ad a pilótáknak. Az újraindításkor elfelejtették bekapcsolni, majd amikor eszükbe jutott, bekapcsolták, majd 27 másodperccel később mégis újra kikapcsolták, így hol volt a pilótáknak pluszlóerejük, hol nem. Ahogy Malajziában, ezúttal is elismerte hibáját az FIA, de a csapatok nem tehettek mást, együtt éltek a történtekkel.

A HÉT FURCSA HIBÁJA. Rengeteg probléma volt már a félig elektromos motorok miatt, Szingapúrban Charles Leclerc futott bele Ferrarija pillanatnyi „elmezavarába”, a 46. körben a pálya leglassabb kanyarjából kijövet az autó gyorsítás helyett lelassult, a monacói megijedt, és a rádión panaszkodott a csapatának. „Az autó magától fékezett! Ha ez újra megtörténik, és nem én irányítom a kocsit, még baleset történik” – panaszkodott némi káromkodás kíséretében, mire Bryan Bozzi, a versenymérnöke próbálta megnyugtatni, hogy egyszeri eset volt, és ha megfelelő beállításra kapcsol, többé nem történik meg. Hamiltonnal nem történt hasonló, Leclerc-nél sem jelentkezett újra a hiba, így megszerezhette a második helyet.

F1 Grand Prix Of Singapore - Sprint & Qualifying
Charles Leclerc hat futam után jutott vissza a dobogóra (Fotó: Getty Images)

A HÉT ROSSZ DÖNTÉSE. A Ferrari mindkét autójával dobogós lehetett volna, de Lewis Hamilton egy virtuális biztonsági autós időszakban úgy döntött, hogy nem cserél kereket, míg a riválisai ezt megtették. A biztos harmadik hely helyett a hatodikként ért célba, miután sorra megelőzték a vetélytársai. „Bocsánat, srácok, cserben hagytalak titeket. Rossz döntést hoztam, és ezért pontokat vesztettünk. Legközelebb megpróbálom jóvátenni” – mondta Hamilton a verseny végén a rádión, de mivel rosszul érezte magát az autóból kiszállva, a sajtónak nem kellett nyilatkoznia.

A HÉT KRITIKÁJA. Fernando Alonso sokat remélt az Aston Martintól a Szingapúri Nagydíj előtt, de csalódnia kellett, mert csak a Cadillaceket tudta megelőzni a versenyen. Hiába kapott új hajtóegységet a Hondától, az ellenfelek könnyedén előzgették a zöld autót. A mezőny végéről induló Isack Hadjar Red Bulljával még az első körökben csatázott, de hiába gondolta, hogy maga mögött tudja tartani a franciát, a kilencedik körben a virtuális biztonsági autós időszak utáni újraindulásnál elment mellette. „Annyira nevetséges ez a motor” – mondta a rádión, és a verseny további részében is lemondóan vagy kritikusan kommunikált, például akkor, amikor Verstappen lekörözte. „Kib.szott egy tizedet nyerünk körönként, de most elvesztettem két másodpercet azzal, hogy elengedjem. És most kell húsz kör, hogy visszahozzam, ami itt elment. Ezért ne mondd, hogy nyomjam a gázt, mert nem fogom nyomni” – szólt Alonso később. Az Aston Martin nehézségei közepette Andrew Vizard versenymérnök munkája az egyik legkevésbé irigylésre méltó idén az F1-ben.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Max VerstappenRed Bull-Ford-
2.Charles LeclercFerrari 
3.Kimi AntonelliMercedes 
4.Lando NorrisMcLaren-Mercedes 
5.Oscar PiastriMcLaren-Mercedes 
6.Lewis HamiltonFerrari 
7.Liam LawsonRacing Bulls-Ford 
8.Nico HülkenbergAudi 
9.George RussellMercedes 
10.Isack HadjarRed Bull-Ford 
11.Pierre GaslyAlpine-Mercedes1 kör h.
12.Oliver BearmanHaas-Ferrari1 kör h.
13.Esteban OconHaas-Ferrari1 kör h.
14.Carlos SainzWilliams-Mercedes1 kör h.
15.Arvid LindbladRacing Bulls-Ford1 kör h.
16.Fernando AlonsoAston Martin-Honda1 kör h.
17.Sergio PérezCadillac-Ferrari2 kör h.
18.Alexander AlbonWilliams-Mercedes3 kör h.
19.Valtteri BottasCadillac-Ferrari3 kör h.
 FELADTÁK megtett körök
 Lance StrollAston Martin-Honda36
 Franco ColapintoAlpine-Mercedes29
 Gabriel BortoletoAudi7

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKPONT
1. Kimi Antonelli340
2. George Russell238
3. Lewis Hamilton229
4. Max Verstappen221
5. Charles Leclerc215
6. Lando Norris201
7. Oscar Piastri138
8. Isack Hadjar97
9. Liam Lawson75
10. Pierre Gasly41
11. Arvid Lindblad38
12. Franco Colapinto27
13. Oliver Bearman23
14. Nico Hülkenberg13
15. Gabriel Bortoleto10
16. Esteban Ocon7
17. Fernando Alonso7
18. Carlos Sainz7
19. Alexander Albon5
20. Cunoda Juki1
KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes578
2. Ferrari444
3. McLaren-Mercedes339
4. Red Bull-Ford332
5. Racing Bulls-Ford100
6. Alpine-Mercedes68
7. Haas-Ferrari30
8. Audi23
9. Williams-Mercedes12
10. Aston Martin-Honda7
11. Cadillac-Ferrari0
17. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
OKTÓBER 9., PÉNTEK
Szabadedzés1. Russell 1:32.274
Sprintidőmérő1. Verstappen 1:31.156
OKTÓBER 10., SZOMBAT
Sprintverseny1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Leclerc
Időmérő1. Verstappen 1:31.373
OKTÓBER 11., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Antonelli
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 25., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosnovember 1., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 8., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
Tegnap, 11:14

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
Tegnap, 10:50

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56