F1: 21 futamból áll a 2014-es versenynaptár tervezete

Vágólapra másolva!
2013.09.05. 15:31
null
Szocsiban már járt F1-es autó bemutatózni, de a pálya csak a téli olimpia után készül el (Fotó: Reuters)
Bernie Ecclestone elküldte a Formula–1-es csapatoknak a 2014-es versenynaptár tervezetét, amelyben 21 futam szerepel, azaz a sportág vezetője átlépte a szereplők által többször is maximumnak nevezett húszas határt. Az Osztrák és a Mexikói Nagydíj visszatér, az Orosz GP bemutatkozik, míg a New Jersey-i verseny nem szerepel a tervezetben.

Az Osztrák Nagydíjnak otthont adó zeltwegi (vagy spielbergi) Red Bull Ring (korábban A1 Ring) már átesett a Nemzetközi Automobil-szövetség ilyenkor szokásos ellenőrzésén, és megfelelt, de Szocsinak és Mexikóvárosnak még vizsgáznia kell. A dél-koreai pálya tulajdonosainak még nincs új megállapodásuk Ecclestone-nal és a Formula One Managementtel, erre mindenképpen szükség lesz ahhoz, hogy ellátogasson a mezőny az őszről tavaszra előrehozott távol-keleti viadalra.

A 21 futamból nyolc lesz Európában, köztük a Magyar GP is, amely maradt a július végi időpontjában, egy héttel a németországi verseny után.

A csapatok azért akarták 20-nál megvonni a korlátot, mert kímélni akarták a személyzetet, és el kívánták kerülni, hogy két, versenyre utazó csoportot is létre kelljen hozniuk. A versenynaptár az FIA motorsport-világtanácsának szeptember végi horvátországi ülésén válhat hivatalossá.

A 2014-ES FORMULA–1-ES IDÉNY TERVEZETT VERSENYNAPTÁRA

 

Március 16.: Ausztrál Nagydíj (Melbourne)

Március 23.: Malajziai Nagydíj (Sepang)

Április 6.: Kínai Nagydíj (Sanghaj)

Április 13.: Dél-koreai Nagydíj (Jongnam)**

Április 27.: Bahreini Nagydíj (Szahír)

Május 11.: Spanyol Nagydíj (Barcelona)

Május 25.: Monacói Nagydíj (Monte-Carlo)

Június 8.: Kanadai Nagydíj (Montreal)

Június 22.: Osztrák Nagydíj (Zeltweg)

Július 6.: Brit Nagydíj (Silverstone)

Július 20.: Német Nagydíj (Hockenheim)

Július 27.: MAGYAR NAGYDÍJ (Hungaroring)

Augusztus 24.: Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps)

Szeptember 7.: Olasz Nagydíj (Monza)

Szeptember 21.: Szingapúri Nagydíj (Marina Bay)

Október 5.: Japán Nagydíj (Szuzuka)

Október 19.: Orosz Nagydíj (Szocsi)*

Október 26.: Abu-dzabi Nagydíj (Jasz Marina)

November 9.: Mexikói Nagydíj (Mexikóváros)*

November 16.: Amerikai Nagydíj (Austin)

November 30.: Brazil Nagydíj (Interlagos)
A jelölt verseny megrendezéséhez a pálya jóváhagyása* vagy a FOM-mal való megállapodás** szükséges

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
6 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
8 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
9 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
14 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik