F1: a Mercedes hirtelen örülni kezdett az új szabályoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 10:29
Toto Wolff szerint a Mercedesnek kapóra jön, hogy 2017-re megváltoztatják az F1-es autókra vonatkozó szabályokat, mert a szezon végére elfogy a csapat előnye a riválisokkal szemben.

„A Ferrari és a Red Bull végsebessége ma már ugyanolyan, mint a miénk. Évek óta mondogatjuk, hogy ha aszabályokat békén hagyják, ki fog egyenlítődni a csata az élmezőnyben. Éppen ez történik most – mondta Wolff, aki már a futam előtt is beszélt arról, hogy látványosan csökken a Mercedes fölénye a versenyhétvégéken. – Még jó is, hogy jövőre teljesen át kell építeni az autókat, így lehet esélyünk újra meglépni!”Wolff, aki már a futam előtt is beszélt arról, hogy látványosan csökken a Mercedes fölénye a versenyhétvégéken. – Még jó is, hogy jövőre teljesen át kell építeni az autókat, így lehet esélyünk újra meglépni!”

A Mercedes eddig ellenezte az új szabályok bevezetését, ami nem csoda, hiszen domináns csapatként a legtöbbet veszítheti vele. Jövőre szélesebbek lesznek az autók, akárcsak a kerekek, a változtatásoktól nagyobb átlagsebességet (és új erősorrendet) várnak a sportág vezetői.

Wolff szerint a Mercedes a Ferrari elrontott stratégiájának köszönheti győzelmét, Sebastian Vettel kétszer cserélt kereket, míg Lewis Hamilton csak egyszer.

„Ha Sebastian csak egyszer áll ki, nagyon nehéz lett volna nyerni. Nagyon kicsi volt a különbség az autók között – mondta Wolff, majd elárulta, a Mercedesnél fel sem vetődött, hogy a 11. körben a virtuális biztonsági autós fázis alatt a bokszba hívják Hamiltont.

„Papíron a két kiállás volt a gyorsabb, de nem úgy, hogy már a tizenegyedik körben kiállunk. Túl korán lett volna, ezért nem vállaltuk volna be. Ha a Ferrari is azzal a stratégiával ment volna, mint mi, megnehezítette volna a versenyünket” – mondta Wolff.

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
7 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
9 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
10 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
15 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
Tegnap, 20:35

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00
Ezek is érdekelhetik