F1: Esztelenség lenne Ricciardót hátráltatni – Abiteboul

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 17:45
null
Nem lesz csapatsorrend a Renault-nál (Fotó: AFP)
A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul szerint nem lenne értelme Esteban Ocont favorizálni az F1-es idény során, hiszen a végén távozó Daniel Ricciardo az információk ellenére sem tudna érdemben segíteni jövő évi csapatának. 

 

Mint ismert, Daniel Ricciardo az év végén távozik a Renault-tól, s jövőre már Lando Norris társa lesz a McLarennél. Bár a francia alakulat érezhetően nem fogadta jól az ausztrál döntését, a csapatfőnök, Cyril Abiteboul szerint esztelenség azt gondolni, hogy hátráltatják majd a pilótát.

Nem fogjuk egyik versenyzőt sem előnyben részesíteni. Nem ilyen a csapatunk hozzáállása, és nem is szükséges sorrendet felállítani, hiszen nem tűnik úgy, hogy a bajnoki címért küzdenénk. Esztelenség lenne" – jelentette ki, s arra is magyarázatot adott, miért lenne értelmetlen háttérbe szorítani Ricciardót.

„Danielt teljes mértékben bevonjuk az autó fejlesztési folyamatába, mivel jövőre több alkatrész fejlesztését is befagyasztották, ráadásul a McLarennek a motorcsere miatt a karosszéria módosítására kell felhasználnia a zsetonjait, így teljesítménynövelés céljából már nem nagyon tudna javítani a kocsin. Ezek a tényezők lehetővé teszik, hogy teljesen normálisan dolgozzunk együtt Daniellel még ebben a helyzetben is" – mondta a francia, s úgy tűnik, a gárda már az idénynyitó Osztrák Nagydíjra is komoly aerodinamikai csomaggal érkezik.

Kemény munka folyt a háttérben, még mielőtt bezárták volna a gyárakat – kezdte az egy év kihagyás után visszatérő Esteban Ocon.Ennek eredményeképp az autónk teljesen más lesz, mint amivel Ausztráliában gurultunk volna pályára, ami egészen őrület, hiszen egyes fejlesztéseket sosem próbálunk ki élesben. Ugyanakkor nagyon izgalmas is, és pénteken brutális adatgyűjtés vár ránk, hogy lássuk, jó irányba haladunk-e, illetve sikerült-e előrelépnünk" – tette hozzá, s arra is kitért, milyen érzés, hogy ennyi szünet után végre visszatérhet.

„Már másfél év is eltelt azóta, egészen hihetetlen! Úgy tűnik, minden a visszatérésem ellen játszik. Túl sok idő telt már el, s tavaly egészen pokoli volt a várakozás. Idén azonban teljesen más a helyzet, hiszen tudom, hogy egy fantasztikus csapattal folytathatom, és nagyszerű kihívások előtt állok egy versenyképes autóban, így már alig várom, hogy elkezdődjön" – mondta, s a spielbergi rajttal kapcsolatban csapattársa, Ricciardo is megosztotta a gondolatait, illetve azt is elárulta, szerinte hány viadal kellene ahhoz, hogy teljes értékű bajnokságot tartsanak.

Most azt mondanám, hogy rendben van, azonban ha négy-öt futamunk lenne, akkor talán nem. Viszont legalább tíz verseny már elegendő lenne ahhoz, hogy kiderüljön, ki a világbajnok. Nyilván teljesen más lesz a hangulat nézők nélkül, azonban ez mit sem változtat a versenyzésen. Ugyanazok az autók, ugyanazok a pilóták, számomra a versengés nem változik emiatt" – emelte ki az ausztrál.

A 2020-as idény július 5-én indul Spielbergben, ahol két egymást követő hétvégén is nagydíjat rendeznek.

Legfrissebb hírek

Hamiltont a 2007-es bemutatkozására emlékezteti az idei F1-es szezonkezdet

F1
2 órája

A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

F1
6 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
Tegnap, 16:16

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
Tegnap, 14:07

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
Tegnap, 13:01

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
Tegnap, 7:51

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00
Ezek is érdekelhetik