F1: Hamilton a „szakadék szélére” ért – hamarosan büntetik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.01. 09:58
null
Lewis Hamilton rendkívül balszerencsés ebben az idényben (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton teljesen új motort kapott a hét végi Osztrák Nagydíjra, s felkészült rá, hogy az idény hátralévő részén legalább két versenyt a mezőny végéről kell megkezdenie.

A világbajnoki címvédő az ötödik turbóját és hőenergia-átalakítóját (MGU-H) kapta meg, s ha ezekkel és a korábban használtakkal együtt nem tudja teljesíteni a szezont, hanem további motoregységekre szüksége lesz, jönnek a rajtbüntetések.

„A motor egyes elemeiből az utolsót használom ezen a hétvégén. Ez azt jelenti, hogy lesz legalább egy verseny, amelyet a legutolsó helyről kell kezdenem, de inkább kettő, mert ilyen ütemben a hatodikra és a hetedikre is szükség lesz – mondta Hamilton. – Az egészben az a legszörnyűbb, hogy a Mercedes-motort használó nyolc versenyzőből én vagyok az egyetlen, akit ez a veszély fenyeget. A csapatnak is nehéz, hogy a negyven motorból, amit gyárt, nem mi kapjuk meg a legjobbakat. ha a táblára nézek, azt látom, hogy a másik hétnek semmi gondja sincs, az eredeti ütemtervnek megfelelően halad. Nem könnyű elfogadni, de muszáj, mert nem tudok tenni ellene.”

Hamilton elmondta, előre kell tervezni, hol érdemes a büntetést bevállalni, melyik pálya az, amelyen könnyebben feljöhet az élre.

Toto Wolff csapatfőnök biztos benne, hogy Hamilton egy büntetéssel megússza a szezont.

Hamilton az ötödik turbója és hőenergia-átalakítója mellett a negyedik vezérlőjét és energia-tárolóját, valamint a harmadik belső égésű motorját és mozgásienergia-átalakítóját kapja meg.

Nico Rosberg is teljesen új motort kap, ő most kezdi meg a harmadikat mind a hat egységből.

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
6 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
9 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
10 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
15 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik