F1: hiába panaszkodott Grosjean, nem büntették meg Hamiltont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.15. 16:11
Lewis Hamilton büntetés nélkül megúszta a Brit Nagydíj időmérője után indult vizsgálatot, amelyet a Haas-istálló kért Romain Grosjean feltartása miatt.

AF1: Haas azt állította, hogy Grosjean Hamilton feltartása miatt három tizedmásodpercet vesztett. A francia pilóta a gyors köre végén volt, amikor az utolsó előtti kanyarban beérte az angol Mercedesét, Hamilton éppen akkor készült elkezdeni a gyors körét.

Az időmérőt a 10. helyen záró Grosjean a rádión azt mondta, a Mercedesnél nem használnak elég pontos GPS-t, majd az edzés után is ki volt borulva Hamiltonra.

„Nagyon jó volt az első köröm, de az utolsó kanyarokban Hamilton teljesen feltartott, három tizedet veszítettem. Legalább egy helyezésem múlt ezen, biztosan Vandoorne előtt zártam volna” – mondta Grosjean, aki így tulajdonképpen két helytől érezheti megfosztottnak magát, hiszen Vandoorne nyer egy helyet Valtteri Bottas büntetése miatt, és a nyolcadik helyről startol, míg a francia maradt a 10. helyen.

Az FIA szerint nem történt olyan kihágás, amely szankciót vonna maga után, Hamilton így megtarthatta az első rajtkockát.

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
5 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
7 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
8 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
14 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik