F1: „Nem hittem, hogy valaha valaki ostromolhatja Michael Schumacher rekordjait”

– Mit szólt hozzá, hogy ön is bekerült az idei díjazottak közé?
– Megtisztelő, hogy meghívtak erre a csodálatos eseményre, amelyen az egész sportvilág képviselteti magát – mondta Monte-Carlóban a Formula–1 1978-as világbajnoka, Mario Andretti, aki a mai napig az egyetlen olyan versenyző, aki nyert Indy 500-at, Daytona 500-at és F1-es vb-címet is. – Különleges gáláról van szó, hiszen mi, a díjazottak nem rivalizáltunk másokkal, sokkal inkább kalapot emelünk egymás előtt. Ez a sport szépsége. Számomra különösen kedves, hogy a kitüntetettek jelentős része az évek során az autó-motorsportból került ki.

– Pilótaként is sokszor megfordult a hercegségben. Milyen emlékei vannak Monacóról?
– Imádtam ezt a helyszínt, s bár tucatnyi GP-győzelemig jutottam, sohasem nyertem meg a Monacói Nagydíjat. Vezettem a versenyben, őrült dolgok történtek velem, igazán nagyszerű és különleges élmény volt ezen a pályán versenyezni. Örülök, hogy most visszatérhettem e nagyszerű rendezvénynek köszönhetően.

– Gilles Villeneuve, Carlos Reutemann, Niki Lauda, James Hunt – csak néhány név a legendás Formula-1-es vetélytársai közül.
– Roppant szerencsésnek érzem magam, hogy több mint egy évtizeden át, 1968 és 1982 között szerepelhettem ebben a sorozatban, s vetélkedhettem remek riválisokkal, köztük minden idők néhány legjobb pilótájával, fantasztikus bajnokokkal. Az F1-ben töltött időszak volt a pályafutásom egyik fénypontja.

– A tengerentúli klasszikus versenyeken is letette a névjegyét, ötven esztendeje annak, hogy győzött az Indy 500-on. Melyik a nagyobb siker?
– Amikor nyersz, az mindig csodálatos emlék marad. Az indianapolisi ötszáz mérföldes kőkemény erőpróba. Ha nem Indy 500 lett volna, hanem csak Indy 400, hatszoros győztes lennék. Az utolsó száz mérföld azonban mindig pokoli volt. Ettől persze még fantasztikus verseny, igazi klasszikus, és hatalmas büszkeség, hogy az én nevem is ott olvasható a győztesek között. Izgalmas élmény, hogy immár fél évszázad telt el azóta, amikor a dobogó tetején állhattam.

– Mennyire figyeli az F1-et?
– Követem az autó-motorsport, s ezen belül a Formula–1 történéseit is, imádom ezt a sorozatot. Naprakész vagyok a sportágból, számos barátom van manapság is az F1 világában. Ez egy nagy, boldog család.

– S mit szól Lewis Hamilton immár hatodik világbajnoki diadalához?
– Fantasztikus egyéniség, nem vitás. Rendkívül intelligens sportember, s éppen a megfelelő csapatnál szerepel. Sokat köszönhet Niki Laudának, aki annak idején kiállt azért, hogy a Mercedeshez kerüljön. A Formula–1-ben nem elég, ha kiváló képességű versenyző valaki, szükség van egy tökéletes autóra és egy príma csapatra is, hogy kihozhasd magadból a maximumot. Egészen elképesztő, hogy valaki megközelíthette a hétszeres világbajnok Michael Schumacher rekordját, s Hamilton megtette ezt. Rengeteget köszönhet neki a sportág.

– Mi a véleménye a Formula E-sorozatról, vagyis elektromos autók versenyéről?
– A fiam felügyeli az Andretti Autosportot, s ennek egyik részlege az Andretti Formula–E csapat. Ez egy új versenyág, de őszinte leszek, nekem nem a szívem csücske. Az autósportnak ugyanis szerves része a gépek zaja, kell a dübörgés! Anélkül nem az igazi ez az egész.

– Mégiscsak kihívás a hagyományos autósport számára. Miként látja az F1 jövőjét?
– Évről évre jönnek a különféle változtatások, amelyek azt a célt szolgálják, hogy csökkenjen a csapatok közötti különbség, s még kiélezettebb legyen a versengés, még több istálló szólhasson bele a dobogós helyezések elosztásába. A mai, modern szurkoló folyamatos akciókat óhajt látni a versenypályán, amit persze nem lehet garantálni. Ezzel együtt igen izgalmas fejlesztések zajlanak a motorokon, az autók karosszériáján, s az időmérőkön olykor csak tizedmásodpercek döntenek. A cél, hogy ne két vagy három istálló uralkodjon. Már a 2020-as versenynaptár is drasztikusan átalakul, hosszabb lesz az idény, ám kevesebb idő jut a tesztelésre, és a költségek kordában tartását szolgálja, hogy 2021-től bevezetik a költségvetési plafont, vagyis maximalizálják a csapatok költéseit. Változik a világ, és a legfontosabb, hogy ehhez a Formula–1 is igyekszik alkalmazkodni.

– Az Olasz Királyságban született, az Egyesült Államokban él. Hol van igazán otthon?
– Életem javát az Egyesült Államokban töltöttem, de mindig is azt vallottam: az új útlevél nem jelent vérátömlesztést. Sokszor elmondtam már, hogy olasz vagyok, ugyanakkor hálás mindazért, amit Amerika nekem és a családomnak adott; a lehetőséget, hogy új életet kezdhessünk a kivándorlásunk után. Tizenöt voltam akkor, s az volt az álmom, hogy példaképem, az olasz F1-es világbajnok Alberto Ascari nyomdokaiba lépek. A szülőföldem tehát Itália, de büszke vagyok mindarra, amit amerikaiként értem el. Emlékszem, 1977-ben négy futamot nyertem meg, köztük az Egyesült Államok Nagydíját Long Beachen, illetve az Olasz GP-t Monzában – azaz az otthoni versenyt és a szülőhazám futamát is. Örökre emlékezetessé tette számomra azt az esztendőt, hogy az amerikai és az olasz szurkolóknak is örömet szerezhettem.

– Montana d'Istria, vagy mai nevén Motovun az Isztria középnyugati részén található, azaz nincs messze Magyarországtól. Vannak-e velünk kapcsolatos emlékei?
– Hihetetlen, de még soha nem jártam önöknél, viszont nagyon szeretnék eljutni. Tisztában vagyok vele, hogy sok magyar szurkolóm van, a mai napig számos üzenetet kapok tőlük. Egy nap tiszteletemet teszem személyesen is Magyarországon, ezt meg kell tennem.