F1: idén újabb előrelépésre számít a Renault – íme, az RS18-as

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 16:50
null
Ezzel az autóval versenyez idén Nico Hülkenberg és Carlos Sainz Jr. (Fotó: Formula1.com)
Az idei Sauber kora délutáni leleplezése után a Renault folytatta a 2018-as autóbemutatók sorát. A sárga-fekete versenygéptől viszont nem vár hatalmas előrelépést a csapat, amely lassan, de biztosan szeretné elérni a hosszabb távú céljait.

A harmadik szezonját kezdi meg a Renault, mióta felvásárolta a hatalmas anyagi gondokkal küzdő Lotust, és gyári csapatként tért vissza a Formula–1-be. Az előrelépés már tavaly is megfigyelhető volt, de idén természetesen magasabbak az enstone-i alakulat elvárásai.

A Renault új konstrukciójának tervezésekor hű maradt a sárga és fekete színhez, míg technikailag a felfüggesztés és az aerodinamika terén hajtott végre nagyobb fejlesztéseket.

„A célunk az, hogy folytassuk a fejlődést, mégpedig jó eredmények elérésével – mondta Cyril Abiteboul ügyvezető. – Ezt az előrelépést minden vonatkozásban el szeretnénk érni: az erőforrás, a kasztni, a működésünk és a versenyzőink terén is. Továbbá meg szeretnénk mutatni azon csapatok ellen, amelyek a közvetlen versenytársaink, továbbá az élmezőny ellen, és még a rajongóinknak is."

Az új autó az RS18-as nevet kapta
Az új autó az RS18-as nevet kapta

Ami a pilótákat illeti, a Renault nem változtatott a tavalyi Amerikai Nagydíjtól náluk versenyző Nico Hülkenberg, Carloz Sainz Jr. pároson. Utóbbi a 2017-es idényt még a Toro Rosso színeiben kezdte meg, és kölcsönbe érkezett (bő) egy évre a Renault-hoz. Hülkenberg a tavalyi évadot megelőzően igazolt a francia alakulathoz.

A csapatnál úgy vélik, 2020-tól harcolhatnak a vb-címért (Fotó: Sky Sports)
A csapatnál úgy vélik, 2020-tól harcolhatnak a vb-címért (Fotó: Sky Sports)

Legközelebb csütörtökön (február 22.) hullik le a lepel 2018-as autóról. Akkor a tavalyi – és vélhetően idei – vb-esélyes Mercedes és Ferrari mutatja be a versenygépét a nagyérdeműnek.

2018-AS TESZTEK
IDÉNY ELŐTT
Február 26–március 1.
Barcelona
Március 6–9.
Barcelona
IDÉNY KÖZBEN
Május 15–16.
Barcelona
Július 31–augusztus 1.
Hungaroring
Legfrissebb hírek

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
7 órája

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
9 órája

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
9 órája

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
10 órája

Piastri magabiztos sikert aratott Russell és Norris előtt a bahreini versenyen

F1
14 órája

Piastri mindenkit leköröz a bahreini versenyen?

F1
16 órája

A második sorból támad az Alpine – megszerzi az idei első pontjait?

F1
19 órája

Nem végzek elég jó munkát. Bocsánatot kérek a csapattól – Hamilton

F1
20 órája
Ezek is érdekelhetik