F1: Vettel őrült kifogása, Hamilton lenne Dr. Dolittle?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 08:34
null
Hamilton és Vettel érdekes eszmecserét futtatott a sirályokról (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton elképesztő párbeszédet bonyolított le a Kanadai Nagydíjat követő interjúk során. A téma a sirályok megmentése volt.

„Egy sirálypár elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el, de nem voltam partner ebben. Az egyes kanyar ideális ívén voltak, amikor megérkeztem, de nem adtam meg nekik azt az örömet, hogy örökre búcsút mondjanak. Fél másodpercet veszítettem azzal, hogy kikerültem őket. Lewist nem érdekelte, mire ő odaért, már elrepültek. Ez nem igazság, nekem állatok miatt kellett fékeznem, Lewisnak pedig nem” – panaszkodott viccesen Vettel, a verseny ama szakaszára utalva, amikor még ő állt az élen.

Hamilton és Vettel úgy adott interjút a Sky Sportsnak, mint két tinédzser, közben lökdösték és ugratták egymást. A futamot megnyerő Mercedes-pilóta vette a lapot Vettel „siránkozására”.

„Egy pár sirályra fogod a vereséget? Ártatlanok voltak! Elfékezted magad mellettük, megijedtek, és elrepültek – mondta Hamilton. – Tudod mit? Az egészet megterveztem, jóban vagyok az állatokkal. Mint Doctor Dolittle, szóltam nekik, hogy mikor legyenek ott, és ott is voltak.”

„Versenyző vagyok, kell valami kifogást találnom a vereségre – mondta Vettel. – Piros az autóm, elég feltűnő, nem olvad úgy bele a környezetbe, mint a tied. Az a két hülye madár mégis ott maradt. Ez az, ami igazán bosszant.”

Az utolsó szó Hamiltoné volt.

„Azt hiszem, veszek neked egy sirálypárt. Szükséged van rájuk” – mondta az immár 45-szörös futamgyőztes.

Vettelnek azonban még meg kell tanulnia sirályul.

Az „öngyilkos” sirálypár
Az „öngyilkos” sirálypár

 

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
6 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
9 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
10 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
15 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik