Eb 2016: Conte a négy hónapos szünet miatt dühöng

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 19:14
Rendkívül dühös Antonio Conte, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, amiért együttese legközelebb csak négy hónap múlva játszik mérkőzést.

„Szégyen. Kedd este játszunk egy meccset a románokkal és aztán négy hónap telik el, mire újra találkozik a keret” – mondta a szakvezető, aki arra utalt, hogy legközelebb március 21. és 29. között szerepel időpont a válogatottak számára a nemzetközi szövetség versenynaptárában.

Conte szerint így nehéz megteremteni a folytonosságot, kialakítani a csapat játékstílusát és elérni, hogy a szurkolók lelkesedjenek a nemzeti együttesért.

Az olaszok selejtezőcsoportjukat veretlenül megnyerve jutottak ki a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságra, de pénteken felkészülési találkozón 3–1-re kikaptak a világranglista-vezető belgáktól.

„Négy-öt nagy csapat előttünk jár, de fejlődünk. Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára problémát jelentünk majd. Kezdem sajátoménak érezni a csapatot. Az elődöntő szép eredmény lenne, de miért ne lehetne akár finálé?” – mondta a kontinensviadallal kapcsolatban Conte, aki a tavalyi világbajnokság után vette át a squadra azzurra irányítását.

Legfrissebb hírek

Antonio Conte: Az ilyen napokon utálok edző lenni

Olasz labdarúgás
2025.03.31. 08:03

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Olaszországból rajtol jövőre a Vuelta

Kerékpár
2024.12.02. 18:59

Szárnyal a Napoli, Antonio Conte történelmet írhat

Olasz labdarúgás
2024.10.31. 08:49

Serie A: a Napoli bármelyik pillanatban bejelentheti Lukaku érkezését – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2024.08.24. 13:32

Serie A: rémálomszerű bemutatkozás, Conte Napolija nagy pofonba szaladt bele Veronában

Olasz labdarúgás
2024.08.18. 22:40

Spalletti: Jobban kell játszanunk, hogy a szurkolóink büszkék legyenek ránk

Foci Eb 2024
2024.06.28. 19:58

„Jelenleg nincs nálunk jobb csapat” – győzelmük után magabiztos a spanyolok kapitánya

Foci Eb 2024
2024.06.21. 08:06
Ezek is érdekelhetik