Alaposan átrajzolódott az öreg kontinens erőtérképe a négy évvel korábbi állapotokhoz képest 1988-ra. Őt olyan válogatott vett részt az NSZK-ban rendezett Európa-bajnokságon, amely 1984-ben nem volt ott Franciaországban, ezek közül csupán Anglia zárt pont nélkül, az abszolút Eb-újonc Írország majdnem továbbjutott csoportjából, az olasz együttes pedig az elődöntőben vérzett el.
Az Európa-bajnoki végelszámolásoknál 1972 óta nem látott Szovjetunió bombaerős csapattal (lásd még Mexikó, irapuatói 0–6...) érkezett a szövetségi köztársaságba, ahol – igazolva félelmetes hírét – egészen a döntőig veretlen maradt. Ott attól a holland alakulattól szenvedett vereséget, amely ugyancsak bombaerősnek bizonyult, s amelyet az első csoportmérkőzésén még legyőzött.
A címvédő franciák nem jutottak ki az Eb-re (Michel Platini vissza is vonult rögvest), csakúgy, mint az 1984-es bronzérmes portugálok. A Franciaországban tündöklő, szintén harmadik helyezett „dán dinamitok” ezúttal hatástalanok maradtak: nem szereztek pontot csoportjukban. A francia földön ezüstös spanyolok sem léptek tovább a csoportkörből, az 1984-ben éppen általuk kiejtett nyugatnémetek ellenben besétáltak a négy közé, ahol nem sok hiányzott ahhoz, hogy megverjék az oranjét.
NYOLC PERCEN MÚLT AZ ÍR TOVÁBBJUTÁS
A holland válogatott erősségéről a mi válogatottunk is meggyőződhetett, tekintve, hogy egy kvintettben szerepelt vele a kvalifikációs szakaszban. Együttesünk mindkétszer vesztesen (0–1, 0–2) hagyta el a pályát az oranje ellen, amely egy gólt kapva és 15-öt adva mindössze két pontot hullajtott el a csoportelsőség felé vezető úton. Érdekesség, hogy az Eb hőse, Marco van Basten csupán két alkalommal talált a hálóba a selejtezőben – Ruud Gullit és Johnny Bosman ugyanakkor egyformán négyszer.
Magyarország az 1980-as, az 1984-es és az 1988-as Eb-t megelőző selejtezőkben is egy csoportban szerepelt Görögországgal, de egyszer sem tudta megelőzni. Sőt a mumus görögök a 2008-as torna előtti kvalifikációk során sem „hibáztak” a mienk ellen: amíg a hellének elsők, a magyarok csak hatodikak lettek a C jelű hetesben. A 2016-os Eb kvalifikációi során azonban megszakadt a csúf sorozat, hiszen a görögök csoportutolsóként végeztek az F jelű hatosban, a magyarok viszont a harmadik helyen. |
Az NSZK-beli tornán Hollandia azon nyomban kikapott az első meccsén, legyőzője a szovjet válogatott volt, amely a kárpátaljai – pályafutását később, 1992-ben a Ferencvárosban befejező – Rác(z) László nagyszerű találatával zsebelte be a két pontot.
Az igazsághoz hozzátartozik: Hollandia, pontosabban Rinus Michels hadvezér még kereste csapatát a nyitányon. Hamar megtalálta mindenesetre, mert a következő csoporttalálkozón, az 1. fordulóban az írektől nagy meglepetésre vereséget szenvedő angolok ellen már kihagyta a két „bűnbakot”, John van't Schipet és Bosmant – Erwin Koemannal és Van Bastennel váltotta őket.
A géppuskalábú, a szovjetek ellen még csak kispadon kezdő Van Basten kezdő tizenegybe vezénylése nagy húzásnak bizonyult: a Milan gólvágója mesterhármassal hálálta meg a bizalmat Anglia (3–1) ellen. A továbbjutás szempontjából mindazonáltal nem e tripla nyomott legtöbbet a latban, hanem az állandó hajrácsere, Wim Kieft íreknek fejelt gólja. Kieft jött, látott, és győzött – az 50. percben küldte pályára Michels, és a 82. percben Ronald Koeman „eltört” lövése után győztes gólt (1–0) bólintott, ami a hollandok elődöntőbe jutását eredményezte (a döntetlen Írországnak kedvezett volna). Jegyezzük azért meg, hogy Kieft találata több mint lesgyanús körülmények között született.Amíg a torna előtt titkos favoritnak kikiáltott hollandok nyögve nyelősen és jó nagy adag mázlival jutottak az elődöntőbe, addig a szovjet válogatott és a másik csoportban szereplő nyugatnémet, olasz kettős elég simán. Előbbi a hollandverést követően 1–1-et játszott az írekkel, a csoportkör 3. fordulójában pedig 3–1-re megverte Angliát. A nationalelf és a squadra azzurra ugyancsak öt egységet gyűjtve került a négy közé – csupán egymás ellen vesztettek pontot, és csupán egymástól kaptak gólt (1–1).
Az 1988-as torna nagy hiányzója egy olyan labdarúgó, akiről fiatalabb olvasóink nemigen hallhattak, olvashattak, de az idősebbek is, lehet, elfelejtették már. Rob de Wit 1986-ban akasztotta szögre futballcsukáját, pedig csak 23. életévét töltötte be abban az esztendőben. A holland támadó nem önszántából tette mindezt: 1986-os spanyolországi nyaralása közben agyvérzést kapott, s bár túlélte, a tüzetes orvosi vizsgálatok után kiderült, nem folytathatja karrierjét. A holland futballtársadalom pedig bízott felépülésében, ajaxos csapattársai például lábadozása során efféle üdvözlőkártyákkal „kedveskedtek” neki: „Nem is gondoltuk volna, hogy van agyad...” Hogy ne legyen könnyű az élet, De Wit a következő években még kétszer kapott agyvérzést, előbb 1993-ban, majd 2005 januárjában. Most 52 éves, nehezen mozog és beszél, és a dámajáték köti le (lásd alább, a róla szóló videóban). Amikor egészséges volt, a jövő egyik fénylő csillagát látták benne a hollandok, ki méltán ragyoghatott volna úgy, ahogy azt három kortársának, a csak Három Tulipánnak emlegetett Frank Rijkaardnak, Ruud Gullitnak és Marco van Bastennek is megjósolták. De Wit szülővárosa csapatában, az Utrechtben kezdte pályafutását, aztán 1984-ben a MU-ba távozó dán Jesper Olsen helyére leigazolta az Ajax. 1985-ben bajnok, 1986-ban kupagyőztes lett az amszterdamiakkal – akik 1987-ben Van Bastennel az élen megnyerték a Kupagyőztesek Európa-kupáját. A válogatottban 1985. május 1-jén mutatkozott be az osztrákok elleni vb-selejtezőn, második meccsét két hét múlva a Népstadionban, Magyarország ellen játszotta, s csereként beállva győztes gólt lőtt, ami playoffpárharcot eredményezett az oranjénak! A belgák elleni hazai visszavágón (2–1) megint fontos gólt ért el, s ha nincs Georges Grün találata a 85. percben, Hollandia juthatott volna ki Mexikóba. Zsinórban nyolc meccset játszott a válogatottban, utoljára 1986 májusában lépett pályára, majd következett az a bizonyos ibériai vakáció. Ha nincs a betegsége, minden bizonnyal ő is Eb-aranyat ünnepelhetett volna 1988-ban. |
VAN BASTEN GYÖNYÖRŰSÉGES „MEGTOLDÁSA”
A szerencséje az elődöntőben sem hagyta el az oranjét. A Lothar Matthäus, Jürgen Klinsmann és Rudi Völler nevével fémjelzett házigazdák az 55. percben szereztek vezetést a csapatkapitány tizenegyesgóljával, s úgy festett, megnyerik a mérkőzést. Húsz perc múlva azonban a román Ioan Igna a túloldalon is befújt egy 11-est, holott Jürgen Kohler teljesen szabályosan szerelte Van Bastent, aki, miután felállt, ment is volna tovább. A büntetőt R. Koeman váltotta gólra.
Közeledett a rendes játékidő vége, egyszersmind a hosszabbítás, amikor Van Basten megvillant, és a már óvatos, éppen ezért egy ütemmel elkéső Kohler szorításában estében Eike Immel kapujába lőtt. Csodaszép gól volt – évekig szerepelt a Telesport főcímében.
A másik elődöntő kevesebb izgalommal szolgált, a szbornaja gond nélkül kerekedett felül (2–0) Olaszországon, 1960, 1964 és 1972 után negyedszer jutva be a fináléba.
A szovjet edzőmágustól, Valerij Lobanovszkijtól nem ok nélkül várták, hogy sikerül majd megfékeznie a narancsmezeseket, ám fiai nem tudták megismételni az első meccsen nyújtott produkciójukat (Igor Belanov még büntetőt is rontott). És tegyük hozzá: a holland társulat sem úgy futballozott, ahogyan a felek csoportmeccsén – sokkal jobban.
„Az oranje az aranylabdás Ruud Gullit fejesével az első félidőben megszerezte a vezetést (...), ezt toldotta meg Van Basten a sokat emlegetett, gyönyörűséges kapásgóljával” – mi sem tudnánk a Futball-Eb 1958–2008 című könyvnél jobban leírni a lényeget. A Szovjetunió harmadszor (és utoljára) szenvedett vereséget Eb-döntőben, Hollandia pedig első (és mindeddig egyetlen) nagy tornáját nyerte meg.
Az NSZK-beli kontinensviadal amúgy nézőrekordot hozott, átlagosan 54 900-an tekintették meg a mérkőzéseket a helyszínen; más források szerint ez a szám 59 243, illetve 62 379. További érdekességek: a tornán – csakúgy, mint az 1972-esen – egyetlen kiállítást, egyetlen gól nélküli döntetlent és egyetlen hosszabbítással vagy tizenegyespárbajjal végződő összecsapást sem jegyeztek fel.
Csoportkör |
1. csoport |
NSZK–Olaszország 1–1 (Brehme 55., ill. Mancini 52.) |
Spanyolország–Dánia 3–2 (Michel 5., Butragueno 53., Gordillo 66., ill. M. Laudrup 24., Povlsen 82.) |
NSZK–Dánia 2–0 (Klinsmann 10., Thon 85.) |
Olaszország–Spanyolország 1–0 (Vialli 73.) |
NSZK–Spanyolország 2–0 (Völler 29., 51.) |
Olaszország–Dánia 2–0 (Altobelli 67., De Agostini 87.) |
A végeredmény: 1. NSZK 5 pont (5–1), 2. Olaszország 5 (4–1), 3. Spanyolország 2, 4. Dánia 0 |
2. csoport |
Írország–Anglia 1–0 (Houghton 6.) |
Szovjetunió–Hollandia 1–0 (Rác 52.) |
Hollandia–Anglia 3–1 (Van Basten 44., 71., 75., ill. Robson 53.) |
Írország–Szovjetunió 1–1 (Whelan 38., ill. Protaszov 74.) |
Szovjetunió–Anglia 3–1 (Alejnyikov 3., Mihajlicsenko 28., Paszulko 73., ill. Adams 16.) |
Hollandia–Írország 1–0 (Kieft 82.) |
A végeredmény: 1. Szovjetunió 5 pont, 2. Hollandia 4, 3. Írország 3, 4. Anglia 0 |
Elődöntő |
Hollandia–NSZK 2–1 (0–0) |
Hamburg, 61 330 néző. V: Igna (román) |
G: R. Koeman (74. – 11-esből), Van Basten (89.), ill. Matthäus (55. – 11-esből) |
Szovjetunió–Olaszország 2–0 (0–0) |
Stuttgart, 61 600 néző. V: Ponnet (belga) |
G: Litovcsenko (58.), Protaszov (62.) |
Döntő |
Hollandia–Szovjetunió 2–0 (1–0) |
München, 72 308 néző. V: Vautrot (francia) |
Hollandia: Van Breukelen – Van Aarle, Rijkaard, R. Koeman, Van Tiggelen – Vanenburg, Wouters, A. Mühren, E. Koeman – Gullit – Van Basten |
Szovjetunió: Daszajev – Gyemjanyenko, Higyijatullin, Alejnyikov – Litovcsenko, Zavarov, Mihajlicsenko, Gocmanov (Baltacsa, 69.), Rác – Belanov, Protaszov (Paszulko, 71.) |
G: Gullit (33.), Van Basten (54.) |
Gólkirály: Van Basten (holland) 5 gól |
A torna csapata: Van Breukelen (Hollandia) – Bergomi (Olaszország), Rijkaard (Hollandia), R. Koeman (Hollandia), Maldini (Olaszország) – Matthäus (NSZK), Giannini (Olaszország), Wouters (Hollandia) – Gullit (Hollandia) – Van Basten (Hollandia), Vialli (Olaszország) |