Eb 2016: eltilthatják a mieink elleni meccstől Arnautovicot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 09:29
null
Addig minden rendben volt, míg Marko Arnautovic (jobbra) a labdával törődött (Fotó: AFP)
Ausztriában egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy az ellenfele irányába köpő válogatott labdarúgó, a kulcsemberek közé számító Marko Arnautovic eltiltást kaphat-e szombati sportszerűtlenségéért, azaz kénytelen lesz-e kihagyni a mieink elleni Eb-csoportmeccset.

Mint beszámoltunk róla, az Ausztria–Hollandia felkészülési mérkőzésről (0–2) nyilvánosságra került egy videó, amelynek tanúsága szerint egy ütközés után Marko Arnautovic a hollandok húszéves hátvédje, Kenny Tete felé köpött.

A mérkőzés játékvezetője, a spanyol Alberto Undiano Mallenco nem adott lapot Arnautovicnak, de figyelmeztette – a kérdés csak az, hogy miért. A kialakuló lökdösődésért vagy – ha látta – a köpésért?

A bizakodóbb osztrák hangok szerint a játékvezető észlelte a köpést, és azt is, hogy az nem találta el az ellenfelet – utóbbit Tete is megerősítette –, vagyis nem ítélte kirívóan súlyosnak az incidenst. Ebben az esetben – vélik – nem kell tartaniuk az UEFA utólagos szankciójától.

„Egy szó sem igaz abból, hogy bárkit is leköptem volna – jelentette ki Arnautovic. – Szó sincs ilyesmiről, erről mindenki meggyőződhet, ha megnézi a felvételt, amely önmagáért beszél.”

„Nagyszerű csatát vívtunk a találkozón, ami része ennek a csodálatos sportágnak – mondta a mérkőzés után Tete, aki kicsit másképp emlékszik a történtekre. – Nagyszerű játékos, de ezen az estén nem tudott túljárni az eszemen. Kemény fickó, amivel nincs gond, de mindennek van határa, márpedig a köpés túlmegy rajta. Még szerencse, hogy nem talált el.”

Mint ismert, Ausztria a mieink ellen játssza első mérkőzését a franciaországi Európa-bajnokságon (június 14.)

A köpési kísérlet

Legfrissebb hírek

NL: Haaland csak kapufáig jutott, az osztrákok átgázoltak a norvégokon

Minden más foci
2024.10.13. 22:39

Eb-negyeddöntőt ért a törököknek a hősies védekezés

Foci Eb 2024
2024.07.02. 20:42

Női vízilabda: brutális meccsen, a görögök legyőzésével ezüstérmes a magyar válogatott a felkészülési tornán

Vízilabda
2024.06.30. 13:18

Hogyan, kivel, merre folytassa útját a magyar válogatott?

Foci Eb 2024
2024.06.29. 12:20

Vajon Marco Rossi maradhat még húsz évig a magyar válogatott élén?

Magyar válogatott
2024.06.29. 11:50

Szubjektív értékelés a magyar válogatott Eb-szerepléséről

Foci Eb 2024
2024.06.29. 10:11

Marco Rossi és a játékosok között megtört valami, de még semmi sincs veszve

Magyar válogatott
2024.06.29. 09:48

Gulácsi Péter: Csalódottság, büszkeség, összetartozás

Foci Eb 2024
2024.06.29. 09:25
Ezek is érdekelhetik