„Isten, áldd meg a magyart!”
Harmincöt kilométerre jártunk Nagyszombattól, amikor a Himnusz első sorával találkoztunk – az út mentén felállított méretes – választási – plakáton.
Jó jelnek vettük, na.
Csak azt nem tudtuk eldönteni, milyen eredmény jelentene számunkra áldást a Szlovákia–Horvátország Európa-bajnoki selejtezőn. Hosszas tanakodás után – miközben a magyar válogatott egyik stábtagjával is konzultáltunk… – arra jutottunk, a horvát győzelem lenne talán a legkedvezőbb végkimenetel.
Ha fair play-díjra nem is pályáztunk ezzel, Szered környékén már abban bíztunk, hogy a hazaiak három „veszélyeztetett” játékosa – Marek Hamsík, Juraj Kucka és Denis Vavro – közül egy, esetleg kettő, uram bocsá' három is begyűjti a harmadik sárga lapját, ily módon lemarad a budapesti mérkőzésről.
Csakhogy menet közben az is eszünkbe jutott, hogy a szlovákok cseh szövetségi kapitánya, Pavel Hapal azt pedzegette a minap, hogy számukra a hétfői összecsapás egy fokkal fontosabb, mint a pénteki, így azt sem tartottuk kizártnak, hogy biztos, ami biztos alapon az eltiltás szélén álló futballisták közül pihentet egyet-kettőt.
Már megérkeztünk a City Arenába, sőt a rendőröknek köszönhetően a vendégszurkolók számára fenntartott parkolóban le is állítottuk magyar rendszámú autónkat, amikor a kezdő tizenegy(ek)ről még nem volt hír. Hovatovább arról sem érkezett jelentés, hogy a két nemzet hívei összetűzésbe keveredtek volna. Holott az ökölpárbajnak különösebb akadálya nem lett volna, szűk két órával a kezdés előtt szabadon sétálgattak a horvát fanatikusok a szlovákok között. A biztonsági intézkedések láthatóan kevésbé voltak szigorúak, mint március 21-én, amikor a magyar szurkolósereg járt erre, mi több, a házigazdák még arról is gondoskodtak, hogy egy horvát színpadot felhúzzanak a stadion mellett.
Szóltak is a népdalok, előbb a – röstelljük, de számunkra ismeretlen – előadó, idővel pedig több száz piros-fehérbe öltözött drukker jóvoltából. Danolásztak becsülettel, ha pedig úgy érezték, kiszáradt a torkuk, tettek arról, hogy ez érzés gyorsan elmúljon. Egyszerűbben fogalmazva: nyelték a sört, mint kacsa a nokedlit.
Különösebben az sem zavarta őket (valójában egyáltalán nem), hogy amikor felcaplattak a lelátóra, kiderült, Hamsík, Kucka és Vavro is kezdőként jut szóhoz…
A HORVÁT SZURKOLÓK JÓ HANGULATBAN VÁRJÁK AZ ÖSSZECSAPÁST: