Az 1984-es kontinenstorna a házigazda franciákról és legfőképpen a bombaformában futballozó Michel Platiniről szólt, aki szó szerint a hátán vitte olykor az övéit. Az aranyéremhez vezető öt mérkőzésen alig kilenc gólt szerzett: a dánok ellen eggyel kezdett a csoportban (de az volt a mérkőzés egyetlen találata), majd hármat-hármat hintett a belgáknak és a jugoszlávoknak. Az elődöntőben egy gólpassz kiosztása után a 119. percben győztes gólt vágott, s a finálé első, legfontosabb találatát is ő jegyezte. De milyet?!
A spanyol csapat finoman szólva sem volt tömve klasszisokkal, a fiatalabbak talán már csak José Antonio Camachóra és Santillanára emlékeznek – no meg a kapus Luis Arconadára. A Real Sociedad legendája, az előző három év Zamora-díjas kapusa remekelt a tornán, simán a kispadon tartotta két vetélytársát, Paco Buyót és Andoni Zubizarretát, de Platini kósza szabadrúgását csúnyán belepkézte a finálé 57. percében.
„Nem hittem el, amit látok, már azon gondolkoztam, hogyan jutunk el legközelebb ismét a kapujuk elé” – ismerte el Platini később.
És ez döntött, annak ellenére is, hogy a 91. percben még betalált Bruno Bellone is. Kapussors – sokáig ezt tartották minden idők legismertebb potya góljának. Egészen a 2002-es világbajnoki döntőig, de ez már egy másik történet. Érdekes, hogy több cikk és könyv szerint Arconada ezt követően kiszorult a kezdőből, mások szerint azonnal visszavonult a nemzeti 11-től, valójában többször is kezdett még a torna után a válogatottban, ráadásul csapatkapitányként.