A problémás srác, akiből az angol foci 55 éve várt megváltója lehet: Raheem Sterling

Húsz meccs a válogatottban, ezeken pedig tizenöt gól – a világ bármely pontján, bármely válogatottban ünnepelt sztár lenne ilyen mutatókkal az ember. Csakhogy Raheem Sterling esetében hiába a szenzációs húszmeccses forma: mivel 45 találkozót, és az azokon elért mindössze két gólt követően lendült bele, a Manchester City szélsőjéről így is, úgy is a pocsék válogatottbéli forma ugrik be az angoloknak, semmint az elmúlt két évben nyújtott tündöklés.

Beszédes, hogy Sterlinget az Eb előtt a legtöbb szakértő nem tette a várható angol alapcsapatba, a The Telegraph vagy a The Athletic is előbb kezdette volna a két szélső poszt bármelyikén Jadon Sanchót, Jack Grealisht és Phil Fodent, mint őt.

De Gareth Southgate másként gondolkodott – s mivel ő az angolok szövetségi kapitánya, az ő szava jelentősen nagyobb súllyal esett latba. Sterling kezdő volt a Horvátország elleni, igazi ki-ki meccsnek ígérkező első csoportmérkőzésen – s rögvest gólt lőtt. Majd a harmadik fordulóban újabb győztes találattal jelentkezett, ezúttal a csehek ellen. A gól csoportelsőséget, s ezzel együtt megkérdőjelezhető értékű jutalmat ért: a Németország elleni nyolcaddöntőt.

A Manchester City szélsője ezzel egy 35 éves csúcsot állított be: legutóbb az 1986-os világbajnokságon esett meg az angolokkal, hogy egy világeseményen az első három találatukat ugyanaz a játékos szerezze – bizonyos Gary Lineker volt akkor az ünnepelt hős.

(...)

„KÉTÉVES KOROMBAN MEGGYILKOLTÁK APÁMAT"

Raheem Shaquille Sterling 1994 decemberében Kingstonban, Jamaicában látta meg a napvilágot. A sportos gének adottak voltak: édesanyja válogatott atléta volt. Apjáról keveset tudunk – Raheem kétéves volt, mikor meggyilkolták.

„Meghatározta az egész életemet. Nem sokkal később anyánk úgy döntött, hogy a nővéremmel együtt elhagy minket, elhagyja Jamaicát és egy jobb élet reményében Angliába költözik, megszerzi a diplomáját, és ha sikerül megteremtenie egy jobb élet feltételeit, visszautazik értünk. Néhány éven át a nagymamánk nevelt minket Kingstonban, emlékszem, mindig figyeltem a többi gyereket az anyukájukkal, és őszintén, őszintén irigy voltam rájuk” – mesélte a The Players Tribune-nek írt levelében.

„Akkor még nem igazán értettem, hogy anyánk miért ment el és mit próbál megtenni értünk. Csak azt tudtam, hogy elment. A nagymamánk csodálatos volt, mindent megtett értünk, de tudjátok, hogy van ez, abban a korban minden kisgyermek az anyukájára vágyik.”

Bár másként vesztette el édesapját, a története mégis hasonló az olasz válogatottban brillírozó Jorginhóéhoz: a futballban talált vigaszt, ha csak néhány percre is, de a labda feledtette el vele mindazt, ami hiányzott neki.

„Hála Istennek megtalált a foci. Emlékszem, mikor elkezdett esni az eső, a környékbeli összes gyerek kiszaladt az utcára, hogy a pocsolyák közt focizzunk – a legjobb időtöltés volt. Pattan a labda és csak úgy fröcsköl mindenfelé a víz – ez az első kép, ami eszembe jut, ha visszagondolok Jamaicára. Ott, ha esik az eső, senki sem rejtőzik el odabenn, csak kimész és élvezed.”

Ötéves múlt, mire édesanyjának sikerült megteremtenie azokat a feltételeket, hogy maga után utaztassa gyermekeit. Sorsszerű, hogy London Neasden kerületében, a Wembleytől csupán néhány percnyire talált új otthonra az ifjú Raheem. Ám a beilleszkedés nem ment könnyen, hiába került rögvest iskolába, viselkedési problémái miatt három évre a Vernon House specialistáihoz került. A kiutat, mint apja és anyja hiányának leküzdésekor, ezúttal is a futball jelentette számára.

„Nem voltam olyan rossz gyerek. Csak nem bírtam egy helyben ülni és hallgatni, amit a tanár mond. Miről is volt szó a tegnapi órán – a kivonásról? Nem volt meg. Mindig csak az órát figyeltem és a szünetről ábrándoztam. Ettem két falatot és már rohantam is kifelé. A sárban kergettem a labdát, úgy tettem, mintha én lennék Ronaldinho. Csak ez érdekelt.”

KISEGÍTŐBŐL MAJDNEM AZ ARSENALIG

Ám ennek az időszaknak is megvolt az előnye: Sterling itt ismerkedett meg későbbi mentorával, Clive Ellingtonnal, aki hétvégente egy helyi gyerekekből álló focicsapatot irányított.

„Megváltoztatta az életem. Ettől kezdve tényleg minden csak a futballról, a futballról és a futballról szólt. Megszállott lettem, teljesen megszállott. Tíz vagy tizenegy lehettem, amikor több nagy londoni klub megfigyelője is észrevett magának. Engem akart a Fulham. Engem akart az Arsenal. Micsoda klub, London legnagyobb csapata. Olyan voltam, mint a mérgezett egér, minden barátomnak elmeséltem, hogy az Arsenalban fogok játszani” – írta. Az anyja azonban meggyőzte, hogy ne egye olyan forrón azt a bizonyos kását. Mint Sterling felidézte, a mamája egyszerűen féltette attól, hogy egy olyan gigantikus klubban, mint az Arsenal, elveszne a sok gyerek közt. Egy kisebb, családiasabb klubot akart a fiának, ahol szükség esetén plusz figyelmet és törődést is kaphat, nem csak „egy lesz az 50 ígéretes srácból”.

Így esett a választásuk a Queens Park Rangersre, ahol egészen tizenhat éves koráig pallérozódott. Beszédes, hogy anyja mennyire féltette: ha nem tudta megszervezni, hogy takarítónői teendői mellett ő kísérhesse edzésre a fiát, akkor Raheem négy évvel idősebb nővéréé, Kima-Lee-é volt a feladat.

SZELLEMMÉ VÁLT A LIVERPOOLÉRT

„Tudjátok, mi az igazi őrület? Hogy az álmaim árnyékában nőttem fel. De tényleg! Szó szerint! A hátsó kertünkből néztem végig az új Wembley felépítését. Kisétáltam a kertbe és az óriási boltívet láttam magam előtt, ahogy az ég felé tör” – ott és akkor megfogadta, hogy pályára lép majd az angol labdarúgás újjáépülő szentélyében. Ennek a fogadalomnak állít emléket a karján látható egyik tetoválása is.

Sokan kétkedtek a fogadalmában, a fordulópontot az U16-os válogatottba való meghívása jelentette. Észak-Írország ellen két gólpasszt jegyzett – a meccset élőben közvetítette a televízió. „Onnantól kezdve minden tanárom úgy viselkedett, mintha a legjobb barátok lennénk” – mesélte.

Tizenöt éves volt, amikor bejelentkezett érte a Liverpool.

„Sosem felejtem, ott ültem édesanyám előtt és kijelentettem, menni akarok. Háromórányira volt az otthonomtól, de menni akartam. Imádtam a barátaimat, akikkel együtt nőttem fel, a legjobb barátok voltak a világon. De abban az időben elszaporodtak a bűntettek a környékünkön és úgy éreztem, Liverpool remek hely lesz számomra, hogy újra békésen a futballra koncentrálhassak.”

2010 februárjában kötött amatőr szerződést a Mersey-partiaknál. A Rafa Benítez vezette egylet 450 ezer fontot fizetett érte a QPR-nek, a megállapodásban pedig mintegy 2 millió fontos bónuszlista szerepelt.

Sterling rögvest a két és fél évvel idősebbek közt, az U18-as gárdánál kapott bizonyítási lehetőséget.

„Az otthoniak számára a következő két évben olyan voltam, mint egy szellem. Hallottak rólam, de látni szinte senki nem látott. Ha volt egy szabadnapunk, hazavonatoztam, hogy találkozzak anyuval, s ennyi, már indultam is vissza. Tudtam, hogy édesanyám mindent megtett azért, hogy eljuthassak erre a pontra. Tudtam, hogy a nővérem is mindent megtett azért, hogy eljuthassak erre a pontra. Élni akartam a lehetőséggel.”

MICHAEL OWEN NYOMÁBAN

2012 márciusában, mindössze 17 évesen és 107 naposan, a Liverpool történetének harmadik legfiatalabb debütánsaként mutatkozott be a Premier League-ben – a Wigan ellen csereként állt be Kenny Dalglish együttesébe. Az idényben további két mérkőzésen jutott szóhoz. A következő szezon elején bemutatkozott a nemzetközi kupaporondon is, s egyre több játéklehetőséget kapott az első csapatban. Október 20-án a Reading ellen megszerezte első találatát a felnőttgárdában – Michael Owen óta a legfiatalabb liverpoolos gólszerzőként.

Brendan Rodgers volt az, aki beépítette a Liverpool első csapatába – s egyúttal igyekezett mindent elkövetni azért, hogy Sterling két lábbal a földön maradjon. Így például a futballista akkori, heti 2000 fontos fizetését is igyekezett a lehető legtovább érvényben tartani.

„Van egy közös tényező a legtöbb fiatal tehetség kudarcában – ez pedig a pénz. A pénz eltorzítja a valóságot, megváltoztatja az embereket. Mindig óvatos próbálok lenni ilyen helyzetben. Raheem felnőttválogatott volt, rendszeresen játszott a Liverpoolban, s mindezt úgy tette az irányításom alatt, hogy kétezer fontot kapott érte hetente. Igyekeztem ezt az időszakot elnyújtani, ameddig csak tudtam” – idézte a The Guardian Rodgerst. 2013 nyarán jártunk, amikor Sterling új, 35 ezer fontos szerződést kapott a Liverpooltól.

Ekkor már megérkezett az első felnőttválogatott behívója, előző év októberében, az Ukrajna elleni világbajnoki selejtezőt (1–1) a kispadról nézte végig a Wembleyben. A tényleges bemutatkozása a nemzeti csapatban november 14-én történt meg – Svédország ellen jött el pillanat, de idegenben. A következő meccsére (bár kerettag addig is volt) 2014 tavaszáig kellett várnia. A Dánia elleni, 1–0-ra megnyert összecsapáson kezdő volt és a találkozó legjobbjának választották! Ám ami ennél is fontosabb, a Wembleyben rendezték a mérkőzést. Az aréna építésekor tett fogadalmát beváltotta hát.

„Ültem a buszon, kinéztem az ablakon és épp a Harrow Roadon hajtottunk. Ott a ház, ahol a legjobb barátom lakott! S ott a parkoló, ahová kijártunk görkorcsolyázni. S a sarok, ahol a lányokat fűztük. A park, ahol arról ábrándoztam, hogy mindez egyszer megtörténik...”

(...)

CENTIKRE A BUKÁSTÓL – S MÉGIS ÚJRA CSÚCSON

Bár a Liverpoollal robbant be az angol élvonalba, első csapatszintű sikerei Manchesterben érték. Pedig a „vörösökkel” is megvolt az esélye, hogy maradandót alkosson. 33 bajnokin kilenc góllal és hét gólpasszal vette ki a részét a Liverpool sokáig bajnoki címmel kecsegtető meneteléséből, ám végül – ki ne emlékezne Steven Gerrard emlékezetes elcsúszására – ezüst lett a versenyfutás vége.

„Nagyon közel voltunk a sikerhez, emiatt nehéz volt feldolgozni – sajnálkozott később a FourFourTwo hasábjain. – Az idény során többször is briliánsan futballoztunk. Amikor elkezdődött az évad, még csak nem is sejtettük, hogy mire visszük majd. Nem gondoltam semmi másra, csak a győzelemre, és elég nehéz volt elfogadni a kudarcot. Igazi mélypont volt.”

Egy évvel később aláírt a Manchester Cityhez: angol rekordot jelentő 44+5 millió fontos üzlet keretében váltott. A szerződéskötés utáni első dolga az volt, hogy vegyen a családjának egy 10 szobás villát London elővárosában – ez volt a köszönet a gyerekkori támogatásért.

„Nehezebb volt, mint vártam. Fiatal voltam, mégis én voltam a legdrágább angol játékos akkoriban. Új közegbe kerültem, és próbáltam alkalmazkodni hozzá, miközben mindössze húszéves voltam. Ami a pályán kívül rám zúdult, az nem sokat segített rajtam a pályán. Ha nem lett volna az a sok kritika, amit végül is megkaptam, bizton állíthatom, hogy másképp alakul a történet. Nagyon keményen bíráltak. Nehéz volt elfogadnom, mert nem értettem, mi az oka. Fél esztendővel korábban még rengeteg dicséretet kaptam ugyanazoktól. Aztán hirtelen elkezdődött, hogy nem is vagyok annyira jó. Mindez kétséget szült bennem, a kétség pedig hibákat. Ezek a hibák inkább a lelkemben születtek meg, és nem a képességeim miatt.”

Két sikertelen idény után egy újabb klubváltás lógott a levegőben. Sajtóhírek szerint a City Alexis Sánchezért cserébe az Arsenalnak adta volna Sterling játékjogát. Txiki Begiristain sportigazgató, valamint Pep Guardiola, a csapat menedzsere azonban kiállt mellette.

„Nem kérdéses, hogy Raheem egy topjátékos, azonban még mindig túl fiatal ahhoz, hogy a világ legjobbjai között emlegessük. Tud játszani mindkét szélen, és még középen is bevethető. Nagy agresszivitással futballozik, és mindig leköti a középső védők figyelmét. Labdával és anélkül is elképesztő dolgokra képes” – dicsérte és egyúttal vett le némi terhet játékosa válláról az FFT által idézett Pep Guardiola 2018 őszén.

Sterling 23 góllal és 17 gólpasszal hálálta meg az új lehetőséget, a City pedig rekordot jelentő 100 pontot gyűjtve lett a Premier League aranyérmese.

A MEGVÁLTÁS SZÍNHELYE: SEVILLA

Miközben klubszinten egyre jobban teljesített, a nemzeti együttesben továbbra sem tudott élni a bizalommal. Hiába lett Wayne Rooney és Michael Owen mögött a harmadik legfiatalabb játékos, aki elérte az 50-szeres válogatottságot, a drukkerek finoman szólva sem voltak oda tőle.

A 2018-as vb-n hiába játszott a kritikusok szerint is hasznosan, volt olyan újság, amely a címlapján ezzel jelent meg a nyolcaddöntős siker másnapján:„éppen ezer napja, hogy Sterling nem szerzett gólt a válogatottban”.

A pocsék góltalansági széria Sevillában, a spanyolok elleni Nemzetek Ligája-meccsen tört meg. A City szélsője két gólt szerzett. Majd két mérkőzéssel később triplázott a csehek elleni Eb-selejtezőn. Jött Montenegró és egy újabb találat. A 2018 novemberétől 2019 novemberéig tartó időszakot végül tíz mérkőzésen tíz góllal zárta – ennél jobb periódusa pedig sem előtte, sem azóta nem volt a válogatottban.

„Az embert fiatalabb korában jobban érdekli, mit mondanak róla. Pedig minél kevésbé tudod ezt, annál jobb neked. Amit nem látsz, az nem is lehet rád hatással. Ahogy egyre idősebb lettem, úgy jöttem rá, hogy a kritika is a játék része. Ettől még nem kell megváltoznod sem emberként, sem játékosként. Azt a részét tudom kontrollálni, amit a pályán nyújtok. Olyan vagyok, aki be akarja bizonyítani, hogy másoknak nincs igaza.”

Sterling a 2021-es Eb-n nyújtott teljesítményével alighanem bizonyított a kételkedőknek.

A kérdés csak az, az Európa-bajnoki serleget is a „bizonyítékok” közé tudja-e tenni majd.

BOMBAFORMA STERLING-MÓDRA: 22 MECCS, 22 GÓL VAGY GÓLPASSZ