Eb 2020: az UEFA-t nem zavarja a müncheni szivárványzászlós provokáció

 B. A. B., B. Z.     B. A. B., B. Z.    
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 18:31
null
Szivárványos zászlóval futott be egy hazai szurkoló a müncheni csoportmeccsünkön a magyar himnusz alatt (Fotó: Reuters)
A jelek szerint kettős mércét alkalmazó Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem vizsgálja a müncheni esetet, a bajor ügyészség eljárása tart, Bajorország belügyminiszterétől még nem jött válasz a magyar kérdésekre.

 

A magyar válogatott mindhárom Eb-mérkőzése után vizsgálatot indított az UEFA a magyar szurkolók állítólagos diszkriminatív megnyilvánulásai miatt. A portugálok elleni mérkőzés után homofób transzparensek, a francia válogatott elleni találkozó után rasszista bekiabálások és huhogás címszó alatt (egyetlen francia labdarúgó sem tudta megerősíteni, hogy hallott ilyesmit, Lucas Digne pedig határozottan kijelentette, hogy nem tapasztaltak ilyen bekiabálásokat), a müncheni német–magyar csoportmérkőzést követően pedig különböző, stadionon belüli és kívüli diszkriminatív gesztusok miatt. Ezek a vizsgálatok továbbra sincsenek lezárva, és a korábbi UEFA-gyakorlat szerint legalábbis valószínűsíthető, hogy súlyos büntetést kap majd a magyar szövetség.

A német futballszövetségnek ilyesmitől biztosan nem kell tartania a Németország–Magyarország előtt történtek miatt – holott a vendéglátók hangosan kifütyülték a magyar himnuszt, közben pedig a pályára szaladt egy hazai szurkoló, aki szivárványos zászlót lobogtatva provokálta a magyar játékosokat. Lapunk érdeklődésére ugyanis az UEFA közölte: nem indít vizsgálatot emiatt, további kérdés esetén forduljunk a német hatóságokhoz.

A témában június 30-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írt levelet Bajorország belügyminiszterének, Joachim Herrmann-nak, magyarázatot kérve arra, hogyan engedhettek a pályára rohanni egy szivárvány zászlós embert.

„Tisztelettel kérem mindezek alapján Miniszter úr tájékoztatását arról, milyen büntetést kapott a magyar himnusz alatt pályára rohanó, szivárványos zászlót lobogtató személy, valamint vizsgálták-e, hogy milyen szervezési hiányosságok vezethettek az incidens lehetővé válásához, figyelembe véve, hogy minden bizonnyal elegendő létszámú rendőri erő volt jelen a stadionban, hiszen láthattuk a kommandóssorfal felállítását a magyar szurkolók elé” – áll Szijjártó Péter nyílt levelében, amelyre ez idáig nem érkezett válasz.

Lapunk érdeklődésére a müncheni ügyészségen az alábbi tájékoztatást adták: a német nemzetiségű gyanúsítottat a stadion biztonsági személyzete elfogta, és átadták a müncheni rendőrkapitányság tisztjeinek, akik adatai felvétele után 22 óra 54 perckor elengedték, de a Német Labdarúgó-szövetség feljelentést tett ellene. Kiemelik, hogy a vádlott együttműködő volt, ügyében – amelyben a vád szabálysértés – a vizsgálat még nem fejeződött be.

Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
17 órája

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

Lezárult a fegyelmi vizsgálat, Rüdigerék játszhatnak az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.04. 16:53

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az UEFA a legmagasabb pénzügyi tisztségre kérte fel Csányi Sándort

Magyar válogatott
2025.04.03. 16:40

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24
Ezek is érdekelhetik