Hitel – Somogyi Zsolt jegyzete

Régi vitatéma, a jó edző ismérve-e, milyen futballista volt. A vasárnap véget ért Eb sem adott, adhatott választ erre a kérdésre, hiszen mindenre láttunk példát. Roberto Mancini nagyszerű labdarúgó volt, Marco Rossi nemzetközi szinten közepes (vagy talán az sem), de előbbi az olasz, utóbbi a magyar szurkolóknak nagyon is megfelel. Ha már itt tartunk: Gareth Southgate is nagyszerű pályafutást tudhat magáénak, mégis, mintha éppen a játékosok lélektana ismeretének hiánya miatt bukta volna el a döntőt. Nem feltétlenül azért, mert csak a tizenegyesekre cserélt, hanem mert olyanokat küldött be, akiket egy hónapja mellőzött – tudnia kellett, mentálisan Marcus Rashford és Jadon Sancho sem lehet optimális állapotban. Frusztráltak, mellőzöttek voltak, és a pad szélén ülőt nem vigasztalja a csapat győzelme, ha nem tud hozzátenni semmit. Őket így odaküldeni attól sem lett volna okos döntés, aki könyvből tanulta az edzői szakmát, attól elfogadhatatlan, aki 1996-ban maga is rontott tizenegyest, és pontosan tudja, ez nem rúgótechnika, csakis fej, lélek kérdése.

Összességében mégis azt mondhatjuk, Roberto Mancini és az őt körülvevő stáb (Gianluca Vialli micsoda remek csatár volt, Attilio Lombardo fáradhatatlan fedezet, és még akad néhány kitűnő korábbi játékos a munkatársak között) tagjainak az öltözőkben eltöltött évtizedei nagyon kellettek az Eb-aranyhoz. Mintha ők értették volna meg a legjobban, hogy bár a futballcsapat működése nem lehet demokratikus, kell lennie egy vezérnek, aki meghozza a stratégiai döntéseket és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű irányító – de ezt a tekintélyt a játékosokkal együttműködve, őket partnerként kezelve, velük őszintén kommunikálva lehet megszerezni. Ez a stáb elérte, hogy római, milánói, torinói, ősi rivális klubokból érkezők közösséget alkossanak, egymást erősítve, támogatva harcolják végig a torna hét mérkőzését.

Ehhez pedig biztosan nem elegendő a tankönyv, a minőségi edzőképzés, ehhez a futballpályákon eltöltött évtizedek során felhalmozott tapasztalat szükséges, kivételes pedagógiai érzékkel párosulva. És persze az sem baj, ha a taktika működik – az olasz csapat játékosait jól ismerik a szurkolók, de az világos, ha nekik bármiféle kérdésük lehetett a kapitányhoz vagy a stábhoz, hiteles választ kaptak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!