Simone Rossi: Büszkévé tesz, hogy édesapám Magyarország szövetségi kapitánya

„Még csak hétfő délután van, de már kezdek ideges lenni a portugálok elleni meccs miatt...”

Simone Rossi le sem tagadhatná édesapját. Nemcsak külsőleg, belsőleg is hasonlít rá. Hiszen – meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülésünk szerint – egy-két nappal a fontos találkozók előtt már Marco Rossit sem lehetne felkérni arra, hogy üljön modellt a nyugalom szobrához...

„A családunkban mindenki ilyen, talán édesanyám az, aki kevésbé izgul a mérkőzést megelőző napokban, de ahogy közeledik a kezdés, úgy uralkodik el is rajta is a meccsláz – meséli a szövetségi kapitány 28 esztendős fia. – Néztem az eddigi mérkőzéseket, és közben folyton azon töprengtem, mi vár apuékra, milyen csodálatos hangulat lesz a Puskás Arénában. Tanulmányoztam Portugália keretét is, mondanom sem kell, világklasszisok alkotják. Iszonyatosan nehéz lesz jó eredményt elérni ellene, és persze Franciaország és Németország ellen, ezzel mindenki tisztában van. A magyar válogatottnak ugyanakkor nincs veszítenivalója, felszabadultan, nyomás nélkül játszhat. Jó híreket kaptam Telkiből, édesapám szerint a csapat jó állapotban van, amennyire csak lehetett, felkészült az Európa-bajnokságra. Szóval, kissé ideges vagyok, de azt sem tagadom, hogy jó érzéseim vannak az előttünk álló napok kapcsán...”

A CC Ortigia kiváló, decemberben az olasz válogatott bő keretébe is behívott vízilabdázója szombat este érkezett Budapestre, édesanyja, Mariella, húga, Gaia, továbbá unokatestvére társaságában számolja vissza az első csoportmeccsig hátralevő órákat. Édesapjával viszont csak telefonon tarthatja a kapcsolatot.

„Mivel a válogatott biztonsági okokból buborékban van, nincs lehetőség a személyes találkozásra – árulja el Simone. – Legutóbb húsvétkor találkoztam apuval, hiányzunk egymásnak, de tudomásul vesszük, hogy most ilyen időszakot élünk. Amíg a magyar csapatnak nem ér véget az Eb, addig legfeljebb videóhívás keretében látjuk, de ha már idáig kibírtuk, azt kívánom, július tizenegyedikéig ne is találkozzunk... Gyakran beszélünk, érdekel a munkája, igyekszem minél többet megtudni arról, mi újság a csapattal, ki milyen formában van. Vasárnap az angol válogatottat is kielemeztük a horvátok elleni meccs után, mondhatni, már megkezdtük a felkészülést az őszi világbajnoki selejtezőkre... Arra természetesen nem veszem a bátorságot, hogy tanácsot adjak neki, csak kérdezek, ő pedig mesél. Jóllehet előfordult már, hogy egy-egy mérkőzés után kikérte a véleményemet, kíváncsi volt arra, szerintem ki játszott jól – örültem annak, hogy az értékelésem javarészt egyezett az övével. Hiába, az olaszok értenek a futballhoz!”

Ha Marco Rossinak nem is, fiának lehet kedvence a magyar válogatottban – vajon ki az?

„Willi Orbán játékát kifejezetten szeretem, amit a védelemben nyújt, fantasztikus, abban bízom, hogy az Eb-n is a hátsó alakzat vezére lesz – kapjuk a választ. – S ha már vezér: Szalai Ádámot is nagyon kedvelem és tisztelem. Elképesztő, mit tesz a nemzeti együttesért, hatalmas harcos, méltán viseli a csapatkapitányi karszalagot. S még sorolhatnám a neveket, az igazság az, hogy a csapat lenyűgöz a hozzáállásával és a szenvedélyével. Azt ugyanakkor borzasztóan sajnálom, hogy Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik sérülés miatt nem léphet pályára a tornán, mindketten megérdemelték volna, hogy ez az élmény megadasson nekik. Sportolóként átérzem a helyzetüket, ha velem történne hasonló, majdhogynem vigasztalhatatlan lennék. Innen is mihamarabbi felépülést kívánok nekik, ráadásul tudom, hogy apu is mennyire várja őket vissza.”

Ha bekerült volna az olasz pólóválogatott szűkebb keretébe, Simone Rossi ezekben a napokban a tokiói olimpiára készülhetne. A meghívó azonban nem érkezett meg, így az Ortigia bekkje a szicíliai edzőtábor helyett Budapest felé vehette az irányt.

„Örülök annak, hogy itt lehetek, mert személyesen élhetem át, mit jelent Magyarországnak az Európa-bajnokság – nézi a dolog jó oldalát a kapitány fia. – A Portugália és a Franciaország elleni meccsen is kint leszünk, ha belegondolok abba, milyen atmoszféra uralkodik majd a Puskás Arénában, már libabőrös leszek. Legutóbb két éve, a Wales elleni Eb-selejtezőn voltam olyan mérkőzésen, amelyen jelen lehetettek a szurkolók, egy nullára nyertünk, a hangulat varázslatos volt! S valami azt súgja, kedd este és szombat délután még annál is jobb lesz. Van egy-két válogatott mezem, meglehet, az egyiket magamra öltve megyek ki a meccsre, de az biztos, hogy lesz rajtam valami, ami piros-fehér-zöld. Elárulom, ha otthon focizunk a haverokkal, sokszor magyar mezben játszom. Egyrészt azért, mert szívből szurkolok a válogatottnak, másrészt azért, mert roppant büszkévé tesz, hogy édesapám Magyarország szövetségi kapitánya!”

Zárszónak ez is megtenné, ám akad jobb befejezés. Az angolul zajló beszélgetés végén ugyanis Simone Rossi két szó erejéig magyarra vált:

„Hajrá, magyarok!”