Eb 2024: két csoportrangadó, és magyar szempontból egy fontos meccs következik

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 07:16
Kell nekünk a döntetlen a mai első mérkőzésen! (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének egyik legjobban várt mérkőzése jön este, Spanyolország Olaszországgal csap össze. Előtte a C-csoportban is megrendezik a csoportrangadót, ezen Dánia Angliával játszik. Elsőre talán nem tűnik izgalmasnak a 15 órakor kezdődő Szlovénia–Szerbia meccs, de magyar szempontból annál fontosabb.

Mint ismert, ha a magyar válogatott legyőzi a skótot, akkor három ponttal zár, és a legegyszerűbben úgy juthatna tovább, ha a többi öt csoport közül legalább kettőben egy vagy két ponttal zár a csoportharmadik. A B-ben bízhatunk, mert abban tegnap a horvátok és az albánok döntetlenre végeztek egymással, így ha az utolsó körben egyik sem győz, mindkét gárda három pont alatt zár.

A C-ben Anglia és Dánia kiemelkedik, noha utóbbi az első meccsén csak ikszelt. Ha viszont ma a szlovén–szerb meccs döntetlen lesz, akkor jó eséllyel ebben a csoportban is három pont alatt zárhatna a csoportharmadik, úgyhogy ezen a kora délutáni találkozón az iksznek kell szurkolni!

Amelyik csoportban reálisan még bízhatunk, az a francia, holland, osztrák, lengyel négyes. Előbbi kettő kiemelkedik, s holnap 18 órakor szurkolhatunk a döntetlennek a lengyel–osztrákon.

Az E- és az F-csoportban nincs sok esély arra, hogy a csoportharmadikak három pontnál kevesebbel végezzenek.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
21.00: Spanyolország–Olaszország, Gelsenkirchen (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
15.00: Szlovénia–Szerbia, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Dánia–Anglia, Frankfurt (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik