Két helyen változhat a magyar kezdőcsapat Németország ellen – mutatjuk, hol!

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
• Stuttgart
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 08:09
Marco Rossi ismét két helyen változtathat a kezdőcsapaton (Montázs forrása: Getty Images)
Marco Rossi szövetségi kapitányra általában nem jellemző, hogy sokat változtat a kezdőcsapaton két, időben egymáshoz közeli tétmérkőzésen. Ezért a Németország elleni szerdai meccsen sem várhatunk sok cserét a Svájc elleni kezdőhöz képest.


A Svájc elleni találkozó után általános vélemény volt, hogy a második félidőben sokkal jobban játszott a csapat, mint az elsőben. Az első csere a szünetben Lang Ádámot váltó Bolla Bendegúz volt, aki a jobb oldali szárnyvédő helyére került, onnan pedig Fiola Attila húzódott be középső védőnek.  

Lang Ádám 2021. szeptember 5. óta minden mérkőzésen szerepelt (igaz, nem mindig kezdőként), de mivel a svájciak ellen a második félidőben jól működött a jobb oldalon a Bolla, Fiola páros, számítunk arra, hogy ők kezdenek a németek ellen – hogy Lang Ádám nem kezd, azt maga a játékos ismert el a keddi sajtótájékoztatón. A védelem jobb oldalán egyébként jelentősen szűkült Marco Rossi mozgástere azzal, hogy Loic Nego a héten egyáltalán nem edzett együtt a csapattal, csak különmunkát végzett, a meccs előtti utolsó tréninget pedig kihagyta − akárcsak a jobb oldali belső védőként szintén számításba vehető Balogh Botond. 

Svájc ellen a mérkőzés hajrájában Szalai Attila helyére Dárdai Márton állt be, aki mostanra kiheverte az írek elleni felkészülési meccsen elszenvedett sérülését, amely miatt edzést is kellett kihagynia. Teljes értékű munkát végez, így szülőhazája ellen a kezdőcsapatba is visszakerülhet a Freiburgban a tavasszal mellőzött, meccs­hiánnyal küzdő Szalai Attila helyére. 

Több poszton nem számítunk változásra, így a hátsó alakzatban Gulácsi Péter, Willi Orbán, a bal oldali szárny­védő posztján Kerkez Milos, a középpályássorban Nagy Ádám, Schäfer András, elöl pedig Sallai Roland, Varga Barnabás és Szoboszlai Dominik kezdhet. 

Stuttgart, 18.00. Vezeti: Danny Makkelie (Hessel Steegestra, Jan de Vires) – hollandok

 

 
GUTEN TAG! Bodnár Zalán naplója

Szakmázás a bogrács mellett

Mivel több mint egy hete vagy a laptop előtt ülünk, vagy autóban, vagy vonaton, vagy futballstadionban, ezért Gyenge Balázs kollégánk úgy érezte, legfőbb ideje elmennie futni. Rákeresett az interneten a „Húsz legszebb futókör Oberhausenben és környékén” nevű oldalon, merre érdemes futni, és azt választotta, amelyet a legjobban dicsértek, egy ígéretes futókört a Rajna partján. 
 

És akkor átadom neki a szót: „Tele van a környék gyárakkal, feldolgozóipari üzemekkel, szeméttelepekkel, és olyan ocsmány, undorító, savanyú szag terjengett a levegőben, hogy azt hittem, kidobom a taccsot. Milyen lehet akkor a többi futókör, ha ezt javasolták a legtöbben? Velem ezek után hiába igyekszik elhitetni bárki is, hogy megváltozott a Ruhr-vidék képe, és már nem az ipari szennyezés jellemzi. Ugyanúgy mennek a folyón a szénszállító hajók, ott vannak a dokkok, és minden, ami rossz hírét keltette a környéknek. Ugyanakkor később felfedeztem, hogy két percre a szállodától van egy szuper sportkomplexum, ahol lehet kondizni és úszni is, nem jár oda senki, pedig még ingyenes is...”

 

Két irányból négyen már Stuttgartba utaztak a magyar és a német csapat sajtótájékoztatójára és a szerdai meccs helyszínére, Koncz Marcival mi pedig Mainz felé vettük az irányt, ahol Bódog Tamással volt megbeszélve egy riport, amelyet az elkövetkező napok egyikén olvashatnak. Tamás rendkívül szívélyes volt, meghívott minket előtte a házába is, ahol az első kép, amely minket fogadott az volt, hogy a nyitott garázsban a bográcsban Dárdai Pál főz… Ő is ott vendégeskedik feleségével, Mónival, de nem ő az egyetlen illusztris vendég Bódogéknál, Georgi Attila játékosügynök is épp ott volt a csodás panorámájú teraszon, de ezekben a hetekben egymásnak adják a kilincset a Magyarországról érkezők, hiszen Mainz a két magyar meccshelyszínhez, Kölnhöz és Stuttgarthoz is viszonylag közel fekszik. Egy pécsi baráti társaság már távozott, a diósgyőri legenda, Veréb György – aki Bódog Tamást diósgyőri szerepvállalása során segítette kapusedzőként – pedig hamarosan érkezik többedmagával, a hangulat mindig tetőfokon. Rögtön előkerült egy „kis” Begrüssungsdrink, és a koccintás után alaposan megrágtuk a Svájc elleni mérkőzés tanulságait, mellesleg a világot is megváltottuk.

 

Tschüss bis morgen!

 

EB 2024
A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
München: Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
Köln: Magyarország–Svájc 1–3
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

MAGYARORSZÁG
Kapusok: 12 – Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), 22 – Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: 3 – Balogh Botond (Parma – Olaszország), 21 – Botka Endre (Ferencvárosi TC), 24 – Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), 5 – Fiola Attila (Fehérvár FC), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 6 – Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (SC Freiburg – Németország)
Középpályások: 14 – Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), 26 – Kata Mihály (MTK Budapest), 11 – Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), 15 – Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), 18 – Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), 7 – Loic Nego (Le Havre – Franciaország), 13 – Schäfer András (Union Berlin – Németország), 17 – Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: 9 – Ádám Martin (Ulszan HD – Dél-Korea), 23 – Csoboth Kevin (Újpest FC), 16 – Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), 25 – Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), 20 – Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), 10 – Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), 19 – Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz-magyar)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik