Phil Foden lehet az angolok nyerőembere

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
Vágólapra másolva!
2024.06.16. 07:12
Fotó: Reuters
Vasárnap este a szerbek ellen kezdi Európa-bajnoki szereplését a torna egyik legnagyobb esélyese, Anglia – a jó képességű ellenfelével szemben szükség lesz az egyéni villanásokra.

IT’S COMING HOME – hangoztatják hetek óta az angol szurkolók, arra utalva, hogy „hazakerül” az Európa-bajnoki trófea. Optimizmusuk megalapozott, hiszen a húsz évvel ezelőtti angol nagy generáció volt játéktudásban a mostanihoz hasonlítható, de amíg David Beckhamék képtelenek voltak világversenyen négy közé jutni, napjaink angol válogatottja harmadik alkalommal készül rá a 2024-es Európa-bajnokságon: a 2018-as világbajnokságon negyedik, a 2021-es Európa-bajnokságon a második helyen végzett Gareth Southgate szövetségi kapitány együttese.

Az angol csapat legerősebb egysége a támadószekció, olyan klasszisok rohamozzák az ellenfelek kapuját, mint Harry Kane, Jude Bellingham, Cole Palmer és Bukayo Saka. John Stones, a Manchester City középső védője szerint mindenesetre Phil Foden lehet az Európa-bajnokság legjobb játékosa.

„Talán elfogult vagyok klubtársammal, de igen, Phil Fodennek szerintem jó esélye van elnyerni a torna legjobb játékosának járó díjat – nyilatkozta a Sky Sportsnak a 34-szeres válogatott hátvéd. – Hihetetlen, mennyire képzett játékos, lazán mozog, mintha csak a grundon játszana a barátaival. Ugyanakkor úgy érzem, nagyon sokat hozzáad a játékunkhoz, éretten futballozik, a fontos szituációkban mindig higgadt marad, továbbá a védekezésből is kiveszi a részét, nagyszerűen támadja le az ellenfeleket. További jó tulajdonsága, hogy ki tudja zárni a külvilág zaját, mindig felszabadultan játszik, remélem, a tornán is a tőle megszokott színvonalon játszik. Büszke arra, hogy itt lehet és képviselheti a hazáját.”

Kieran Trippier, a Newcastle United jobbhátvédje szerint már-már rémisztő Phil Foden technikai tudása.

„Hogy őszinte legyek, nem tudok kiemelni egyénileg senkit, mert mindenki kiváló teljesítmény nyújt az edzésen, de Foden az Foden – nyilatkozta szintén a Sky Sportsnak a 33 esztendős Kieran Trippier. – Mindenki láthatja, milyen teljesítményre képes a pályán, de azt kevesen tudják, micsoda edzésmunka van mögötte. Szinte rémisztő, mi mindent tud a labdával, jól lát a pályán, kivételes és elegáns a technikája. A labdarúgás megszállottja. Jó ideje már ő az egyik kedvenc játékosom.”

A 24 éves Foden fantasztikus évadon van túl, 35 bajnoki mérkőzésen 19 gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott, megkapta a Premier League legjobb játékosának járó elismerést, karrierje során hatodszor lett angol bajnok. Mindent megnyert klubszinten (a Bajnokok Ligáját is), amit lehetett, igazán csak a válogatott sikerek hiányoznak.

Az Európa-bajnoki aranyérem kárpótolná a korábbi kudarcokért.

 

Legfrissebb hírek

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
15 órája

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Tuchel kihirdette első válogatott keretét, Rashford is visszatér

Angol labdarúgás
2025.03.14. 10:42

Szavazzon a XXI. század góljára! – Nagy Zsolt, 2022. június 14., Anglia–Magyarország 0–4

Magyar válogatott
2025.03.05. 13:59

Így futballozott Anglia a második világháború idején

Népsport
2025.01.23. 10:19

Ez hozza meg az önbizalmat? A City egy nyolcassal ejtette ki az FA-kupából a manchesteri Salfordot

Angol labdarúgás
2025.01.11. 19:21

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Chiellini biztos volt benne, hogy nem állítják ki az Eb-döntőben

Minden más foci
2024.12.03. 13:46
Ezek is érdekelhetik