Rangnick: Baumgartner nem törte el a szemüvegemet, de van tartalékban két másik is

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.21. 23:22
Ralf Rangnick és Cristoph Baumgartner emlékezetes ünneplése (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Ausztria 3–1-re megverte Lengyelországot a labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjának 2. fordulójában. Lássuk, hogyan látták a történteket a meccs főszereplői!

 

„A meccs első húsz perce tökéletesen alakult a mi szemszögünkből. Több góllal is vezethettünk volna, utána viszont megzavarodtunk és elkezdtük eladni a labdákat. Ezért kellett változtatnom a szünetben – ezt követően minden tekintetben átvettük az irányítást. (...) Hogy Baumgartner eltörte-e a szemüvegemet, amikor hozzám rohant ünnepelni? Nem, de amúgy is van tartalékban két másik szemüvegem” – nyilatkozta a mérkőzés után Ralf Rangnick, a „sógorok” szövetségi kapitánya.

„Mindenki rendkívül boldog, óriási nyomás nehezedett ránk az elmúlt napokban. Annyira stresszesek voltunk, hogy tegnap a délutáni pihenőnk sem sikerült úgy, ahogyan azt szerettük volna. Most megkönnyebbültünk, de tudjuk, hogy ez csak a kezdet – nagy kihívások várnak még ránk. (...) A mester odajött hozzám a szünetben és bátorított engem. Nagyon jó a kapcsolatunk, és én örülök, hogy még mindig ő van a válogatott élén. Mindannyian nyomás alatt voltunk, én pedig meg akartam mutatni, mennyire hálás vagyok neki – ezért ünnepeltem meg vele a gólomat” – így a második osztrák gólt szerző Cristoph Baumgartner, akit a mérkőzés legjobbjának is megválasztottak.


„Az első 15 perc nem a tervek szerint alakult. Nem tudtuk lereagálni az osztrákok agresszív játékát és rendre eladtuk a labdákat. A meccs végén már nem volt meg bennünk a megfelelő minőség, de végső soron együtt nyerünk és együtt veszítünk. A franciák ellen megpróbálhatunk agresszívebben játszani, s akkor talán fejlődhetünk is. Lewandowski beállása után azonnal gólt kaptunk, ez pedig mindent megváltoztatott. Őt azért küldtem be, mert rutinjával sokat segít a fiataloknak” – fogalmazott a lefújás után Michal Probierz, a lengyel válogatott szövetségi kapitánya.

„Nehéz azonnal megállapítani, mi történt.  Egy olyan meccsen maradtunk alul, amelyet nem akartunk elveszíteni. Voltak jó és rossz pillanataink, de a végén Ausztria zsebelte be a három pontot. Jól bántak a labdával és a meccs elején megleptek minket a letámadásukkal. Utána mi játszottunk jobban, és a második félidőt is jobban kezdtük, de ez nem volt elég (...) Minden válogatott gólomnak örülök, de most jobb lett volna, ha mások találnak be, de megnyerjük a mérkőzést” – summázott a lengyel találatot jegyző Krzysztof Piatek.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG 
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT
Lengyelország–Ausztria 1–3 (1–1)
Berlin, Olimpiai Stadion, 69 455 néző. Vezette: Umut Meler (Emre Eyisoy, Kerem Ersoy) – törökök
Lengyelország: Szczesny – Bednarek, Dawidowicz, Kiwior – Frankowski, Piotrowski (Moder, a szünetben), Slisz (Grosicki, 76.), Zalewski – Buksa (Lewandowski, 60.), Zielinski (Urbanski, 87.), Piatek (Swiderski, 60.). Szövetségi kapitány: Michal Probierz
Ausztria: Pentz – Posch, Trauner (Danso, 59.), Lienhart, Mwene (Prass, 63.) – Seiwald, Grillitsch (Wimmer, a szünetben) – Baumgartner (Schmid, 81.), Laimer, Sabitzer – Arnautovic (Gregoritsch, 81.). Szövetségi kapitány: Ralf Rangnick
Gólszerző: Piatek (30.), ill. Trauner (9.), Baumgartner (67.), Arnautovic (78. – 11-esből)
Sárga lap: Slisz (53.), Moder (62.), Lewandowski (64.), Szczesny (77.), ill. Wimmer (56.), Arnautovic (70.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA

M

GY

D

V

L–K

GK

P

1. Hollandia

2

1

1

2–1

+1 

4   

2. Franciaország

2

1

1

1–0

+1 

4   

3. Ausztria

2

1

1

3–2

+1 

3   

4. Lengyelország

2

2

2–5

–3 

0   

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik