NS-terasz: izgalom a köbön

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 23:45
Fotó: Koncz Márton
TERMÉSZETES, hogy még szerdán is téma volt a keddi elődöntő a Várkert Bazár Öntőház udvarán, az NS-teraszon. Az aznapi közönség nagy része nagyon örült a meccs végén, ugyanis sokkal többen szurkoltak a spanyoloknak, mint a franciáknak.


Szerdai szakértő vendégünknek, Priskin Tamás 63-szoros válogatottnak is nagyon tetszett Yamal játéka, és arról is beszélt, teljesen megérdemelték a győzelmet a spanyolok. Úgy érzi, hogy akár Hollandia, akár Anglia kerül a fináléba, Luis de la Fuente csapatát tartja esélyesebbnek az Európa-bajnoki cím megszerzésére. Az anno Angliában is futballozó labdarúgó Cselőtei Márknak, az nso.hu szerkesztőjének kérdésére elmondta, reméli, hogy a semleges nézőknek is érdekes lesz a meccs, sok gólt vár, és angliai kötődése miatt Harry Kane-ék döntőbe jutását. Téma volt, hogy az angolok csatára vajon milyen teljesítményre lesz képes, hogy Hollandia nekiront-e az ellennek, vagy inkább változtat eddigi taktikáján, hogy Gareth Southgate módosít-e válogatottja játékán, és ezúttal nem arra törekszik, hogy az eredményesség szempontjából „megölje” a focit.

Az NS-terasz ismét zsúfolásig megtelt, az izgalom garantálható volt, de ez egy Eb-elődöntő esetében nem is lehet másképp.

Fotó: Koncz Márton

Sikeres a Várkert Bazár Öntőház udvarán, az NS-terasz mellett a Várkapitányság standja is, ahol játszhatnak a nem csak a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein izgalmat kereső szurkolók. A drukkerek futballal kapcsolatos kvízt tölthetnek ki, megpörgethetik a szerencsekereket, a nyertesek pedig a Budavári Palotanegyedhez kapcsolódó ajándékokkal gazdagodnak.

 
Szerencse is kell a nyeréshez

Amikor szünnap van az Európa-bajnokságon, akkor is érdemes elmenni a budai Várba. Az Eb végéig látható ugyanis az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében a kontinenstornához kapcsolódó Minden idők focija című kiállítás az OSZK dísztermében, a Budavári Palota szintjén, a Főőrség és az Oroszlános Udvar közötti szabadtéri területen, valamint a Várkert Bazár Öntőház udvarához, az NS-teraszra vezető rámpákon. Ez utóbbi színhelyen a tárlókon korabeli plakátokkal szemben a rajtuk szereplő futballisták mozdulataira hajazó mai képek láthatók a Nemzeti Sport munkatársaitól.

 
Minden idők focija

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Jack Grealish: Ott lett volna a helyem az Eb-n az angol válogatott keretében

Angol labdarúgás
2024.10.08. 22:05

Cucurella keze és arca – Ballai Attila publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.09.28. 22:55

Toni Kroos: Akkor most Európa-bajnoknak tarthatom magam?

Foci Eb 2024
2024.09.24. 17:06

Eb 2024: téves bírói döntés született Cucurella kezezésénél

Foci Eb 2024
2024.09.24. 10:10

Eb 2024: az UEFA egy tétmeccsre eltiltotta a Gibraltárról skandáló Rodrit és Moratát

Foci Eb 2024
2024.08.07. 14:04

Európa-bajnokkal erősít az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2024.07.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik