NS-terasz: óriási érdeklődés az elődöntőn

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 23:21
Fotó: Kovács Péter
MÁR A KEZDÉS ELŐTT több mint fél órával szinte telt ház volt kedd este a Várkert Bazár Öntőház udvarán az NS-teraszon. Az érdeklődés érthető, az Európa-bajnokság végjátékában már mindenki izgatottan várta, milyen eredmények születnek, melyik két válogatott jut a vasárnapi fináléba.


Szakértő vendégünkkel, Vincze István tatabányai legendával, 44-szeres válogatott labdarúgóval, a Komáromi FC sportigazgatójával az első elődöntőt, a Spanyolország–Franciaország mérkőzést megelőzően Bobory Balázs, lapunk rovatvezetője beszélgetett. Az anno a Leccében is futballozó csatár szerint a spanyolok megérdemelten kerültek a legjobb négy közé, nagyon tetszett neki Yamal és Williams játéka, s Olmót is remek labdarúgónak tartja. Úgy vélte, az Eb-n a legtöbb gólt szerző csapat ezen a mérkőzésen is szórakoztató focival rukkol ki. A franciák még adósak voltak az akciógóllal, szinte hihetetlen, hogy ilyen mutatóval is elődöntősök lettek. A népszerű „Pilu” Dembélétől várt sokat, és kíváncsi volt, hogy a legnagyobb sztár, Mbappé mire lesz képes. Maszkban nehéz futballozni, nem lehet jól látni, ám mint a kezdéskor kiderült, a Real Madrid új igazolása arcvédő nélkül lépett pályára.

Fotó: Tarsoly Nikoletta

Szerdán az elődöntő második mérkőzésével folytatódik németországi labdarúgó Európa-bajnokság. Szakértő vendégünkkel, Priskin Tamás 63-szoros válogatott labdarúgóval, aki éveken át futballozott Angliában, a kezdés előtt egy órával a holland–angol (21) összecsapást vezeti fel Cselőtei Márk, az nso.hu szerkesztője.

 
Vendégünk: Priskin Tamás

 

Az Egészséges Nemzet Mindannyiunk Közös Ügye Alapítvány számos, fizikai aktivitásra ösztönző eseményt szervez a meccsnapokon.
A mai program: Várkert Bazár, Öntőház udvar panoráma terasza
17.00–17.45: Felnőttedzés szakedzővel
18.00–19.45: Gyerekeknek: hazai, jó minőségű, biztonságos zöldségek-gyümölcsök bemutatása, egészséges szokásaink kialakításában játszott szerepük, hazai „superfoodok” bemutatása, kézműves alkotótevékenység az egészséges életmód témakörében (színezők, egészségesétel-választó, egészségtelen, a szervezetben gyulladást okozó, nem „pocakbarát” ételek bemutatása), akadálypálya, ügyességi vetélkedők; felnőtteknek: Longevity. Hazai, jó minőségű, biztonságos élelmiszer

 
Ügyesen!

 

A Várkert Bazárba érkezőknek lehetőségük van az NS standján megvásárolni a Nemzeti Sport legújabb termékét, a Fix tipp társasjátékot, kiadónk Eb-magazinját, a válogatott mezbe öltöztetett Tévé Macit, valamint a DRK-val közösen készített Puskás-ruhakollekció darabjait is.

 
Vásároljon az NS-standon!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik