„Veszítettünk, de nem buktunk” – német értékelés a kiesés után

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 11:41
Euro 2024: DFB press conference
Julian Nagelsmannak új csapatot kell építenie a 2026-os vb előtt? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a negyeddöntő jelentette a végállomást a házigazda német válogatottnak a labdarúgó Európa-bajnokságon, s Spanyolország elődöntőbe jutásával Toni Kroos pályafutása is véget ért. Julian Nagelsmann-nak nincs könnyű dolga, hiszen a visszavonuló klasszis középpályás mellett több meghatározó játékos pályafutása is a végéhez közeledik, s nem zárható ki, hogy a 2026-os világbajnokságon a mostanitól jelentősen különböző keret szerepel.

Az tudható volt, hogy Toni Kroos számára az Európa-bajnokság lesz az utolsó nagy torna profi labdarúgóként, de a németek búcsúja után Thomas Müller például arról beszélt, hogy valószínűleg a spanyolok elleni volt az utolsó mérkőzése a német válogatottban, Manuel Neuer úgy fogalmazott, neki kell legalább fél év, hogy döntést hozzon a nemzeti csapattal kapcsolatban, míg Ilkay Gündogan csak néhány nap gondolkodási időt kért.

Bármelyikük is dönt a válogatott szereplés lemondása mellett, mindenképp érzékeny veszteség lesz a németeknek, így Julian Nagelsmann-nak is fel van adva a lecke, hogy ütőképes csapatot hozzon össze a 2026-os világbajnokságra.

A The Athletic azt írja, hogy a kiesés ellenére a szövetségi kapitány, Rudi Völler és Bernd Neuendorf, a német szövetség sportigazgatója is beszédet mondott a német válogatott öltözőjében, ahol néhány játékos sírt, néhányan pedig hajnalig beszélgettek a labdarúgásról és jövőjükről, de a vezetőség egyébként elégedett volt a németekkel, akik a 2014-es világbajnoki cím óta nem tudtak igazán maradandót alkotni, ám mostani szereplésükkel ismét büszkévé tették a szurkolókat.

Veszítettünk, de nem buktunk

– summázta a németek Eb-szereplését Bernd Neuendorf.

Újra a világ legjobb csapata akartunk lenni. Még nem tartunk ott, de nem is állunk messze tőle. 

Nagyszerű teljesítmény volt a Spanyolország elleni. Néhány hónappal ezelőtt lehetetlen lett volna visszatérni hátrányból, de nagyon jó egyvelegünk van a fiatal és rutinos játékosokból” – értékelt Rudi Völler, kiemelve, hogy a búcsú után elkötelezték magukat, hogy ezen az úton haladnak tovább.

A német válogatott számára viszont nem lesz annyira egyszerű a megújulás, hiszen már Toni Kroost sem lesz egyszerű pótolni, hát még ha újabb veteránok köszönnének el…

A The Athletic szerint Neuer pótlása okozhatja a legkevesebb gondot, hiszen az FC Barcelonát erősítő Marc-André ter Stegen Európa egyik legjobb kapusa, de Neuer árnyékában még nem védhette a németek kapuját nagy tornákon.

Thomas Müller helyettesítése már jóval összetettebb feladat, még úgy is, hogy a mostani Eb-n csak kiegészítő ember volt, ám állítólag a társak és a stáb is csodálta az edzések során tanúsított hozzáállását.

„Nem tudjuk azonnal lecserélni” – húzta alá még szombaton Julian Nagelsmann szövetségi kapitány, amikor Toni Kroos helyettesítéséről kérdezték. „Ha könnyű lenne, nem lett volna a világ egyik legjobb labdarúgója. Aleksandar Pavlovic és Angelo Stiller személyében olyan játékosaink vannak, akiknek a játékstílusa hasonló az övéhez, de ott van Pascal Gross is, annak ellenére, hogy 33 éves. Megtaláljuk a megoldást” – zárta rövidre Nagelsmann, aki a németek keretébe Pavlovicot is meghívta, de mandulagyulladás miatt a Bayern tehetsége kénytelen volt kihagyni a tornát, a szintén a bajoroknál pallérozódó Stiller pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Stuttgart a Leverkusen mögött ezüstérmesként zárja a Bundesliga mögöttünk hagyott idényét.

A The Athletic szerint Nagelsmannéknak az is fontos céljuk, hogy megtalálják a német válogatott új csatárát, aki a Hoffenheim támadója, Max Beier lehet, de felvetődött  a már Nuri Sahin által irányított Dortmundból Felix Nmecha, Freiburgból Merlin Rohl, illetve két tehetséges fiatal, a mainzi Brajan Gruda és a Mönchengladbachot erősítő Rocco Reitz neve is amellett, hogy a lap szerint a német válogatottban hosszú távon helye van Florian Wirtznek, Jamal Musialának, Kai Havertznek, Chris Führichnek, Leroy Sanénak és Deniz Undavnak is, ahogy az Eb-ről lemaradó Karim Adeyeminek is.

A The Athletic szerint ugyanakkor problémát jelenthet a védelem újjáépítése, hiszen a 31 éves Antonio Rüdiger sem lesz fiatalabb, de az is kérdés, hogy Nico Schlotterbeck, Jonathan Tah és Waldemar Anton milyen teljesítményre lesz képes a következő két évben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik