A KEZDETEK
A labdarúgó-vb (az olimpia mellett) a világ legnépszerűbb sporteseménye, és minden bizonnyal idén nyáron is milliók fogják figyelemmel követni világszerte a dél-afrikai torna eseményeit, de az egész felhajtás hiábavaló lenne, ha hiányozna a pályáról az a gömb alakú kellék, amelyet mi futball-labdaként ismerünk.
Bár jelen cikk témája elsősorban a labdarúgás, illetve a világbajnokságok hivatalos labdái, érdemes röviden visszatekinteni a kezdetekre, milyenek is voltak az első lasztik. A legkorábbi példák a világ különböző pontjairól származnak. A Közép-Amerikában egykor virágzó maja civilizáció körében rituális, vallási szerepet töltött be a labdajáték. Külön pályát építettek erre a célra – két T-alakot egymásba tolva –, amelyet kőfallal vettek körül, a mai teniszlabda méretéhez hasonló nagyságú, gumiból készült játékszert pedig az oldalfalon elhelyezett körgyűrűn kellett átjuttatni (lásd a képet). A dolgot nehezítette, hogy dobni és rúgni viszont nem lehetett, egyéb testrésszel kellett a labdát rendeltetési helyére juttatni. A vesztes csapat tagjait pedig feláldozták az isteneiknek. Vagy éppen a győzteseket, mikor hogy. Vegyék megtiszteltetésnek. Még a szakértők véleménye sem egységes ebben a kérdésben.
Közben, időszámításunk előtt 2500 körül az ősi Kínában is megjelentek már a labdajátékok, több olyan rajz is fennmaradt abból az időből, amit ezt ábrázolja. A rabszolgák kivételével szinte az egész nép körében elterjedt a cu-kü-nek (csu-küh) nevezett játék, ami szó szerinti fordításban annyit jelent, hogy „labdát rúgni”. A cél az volt, hogy az egymástól kb. négy méterre elhelyezett két bambuszrúd között kifeszített hálón vágtak egy rést, és azon kellett a labdát átjuttatni rúgva, öklözve vagy fejelve. A kínaiak mellett az ősi görögöknek és rómaiaknak is volt olyan játékuk, ahol rúgni, valamint cipelni lehetett a labdát – utóbbiaknál a légióban a katonák ütötték el ezzel az időt, és egymást –, míg Egyiptomban a mai focihoz már inkább hasonló játék nyomait fedezték fel.
A középkorból is fennmaradt számos olyan történet és legenda, amely a (futball-)labdához köthető, bár ekkor még – a kezdetekhez hasonlóan – a játékszert állatbőrökből vagy állati hólyagból készítették, sőt gyakori volt az is, hogy állati koponyát használtak e célra. Számos versenyt tartottak szomszédos települések között, ahol az volt a cél, hogy a labdát a két helyet összekötő ösvényen-úton keresztül a másik főterére juttassák. Amelyik település ezt hamarabb végre tudta hajtani, az volt a nyertes. Mivel nem voltak szabályok, gyakran előfordultak egymásnak okozott sérülések a játék során.
AZ ÁTTÖRÉS
A 19. század hozta meg az áttörést, amiben nagy szerepe volt Charles Goodyearnek, aki megalkotta a gumi vulkanizálásának technikáját. (A gumiból készült labda csak a 16. század után terjedt el Európában, mivel Amerika felfedezése előtt kontinensünkön nem ismerték a kaucsukot.) A legenda szerint tulajdonképpen egy véletlennek köszönhette Goodyear, hogy feltalálta a módszert, a felesége ugyanis nem nézte jó szemmel a kísérletezgetéseit, így titokban dolgozott. Egyszer, amikor az asszony váratlanul ért haza, Goodyear hirtelenjében a kályhába dobta a gumidarabot, amellyel épp foglalkozott. Mikor órák múlva érte ment, azt látta, hogy az meglepő módon tartós, de rugalmas lett...
• Formában maradhat-e Rooney a vb-döntőig? • Afrika a peléi jóslat árnyékában • Kevés kérdőjel, bombaerős keret |
Meg kell említeni még az angol H. J. Lindont, aki elkészítette az első felfújható gumilabdát. A futball-labda egyébként kinézetre sokáig nem különbözött a mai röplabdától vagy vízilabdától, mivel hosszúkás szeletekből varrták össze. A gumiból készült belsőre húzták rá az így összevarrt bőrréteget. Az akkori focilabdák ezáltal nemcsak barnák voltak, hanem nehezek is, és a rúgásuk is nagyobb erőt igényelt. Nedves időben ráadásul a bőr annyira megszívta magát, hogy nem a legjobb érzéssel fejeltek bele a játékosok, de sokszor fordult elő az is, hogy játék közben labdát kellett cserélni, mert a játékszer leengedett vagy eldeformálódott.
Az 1940-es években már törekedtek arra, hogy különböző szintetikus festékek használatával vízállóvá tegyék a futball-labdákat, ám nedves körülmények között azok még így is nehézzé váltak. A következő évtizedben, a stadionok reflektorainak megjelenésével a labdákat elkezdték fehérre festeni, hogy a szurkolók jobban lássák játék közben. Igazi fejlődést hoztak az 1960-as évek, amikor megjelentek a műbőr labdák, melyeket öt- és hatszög alakú szeletekből varrtak össze; ezeknek sokkal jobb volt a vízálló képességük.
A TELSTARTÓL A JABULANIIG – HIVATALOS VB-LABDÁK
Az 1970-es mexikói vb volt az első, amelyre a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) központilag biztosított labdákat. A tervezéssel a német adidas céget bízták meg, amely azóta is a hivatalos labdák szállítója. Az Adi Dassler által alapított vállalkozás színre lépésével teljesen megújultak az addig használt labdák, mind külsőleg, mind minőségben.
Mint minden más labda abban az időben, a mexikói vb-re készített Telstar elnevezésű is teljesen bőrből készült, azonban a 32 szeletet kézzel varrták össze. A 12 fekete ötszögből és 20 fehér hatszögből álló labda így a legkerekebb volt a maga korában. Természetesen a foltos kialakítás is egyedinek számított, nevét pedig a „Star of television" szókapcsolat után kapta. A mexikói volt az első vb ugyanis, amelyet szerte a világon, Európától kezdve Dél-Amerikáig élőben közvetített a televízió, a fekete ötszögekkel díszített labda pedig jobban látható volt a képernyőn keresztül. A Telstar azóta is a futball-labdák archetípusa maradt.
Az 1974-es németországi tornára két labdát is készítettek, de lényeges újítást egyik sem tartalmazott a négy évvel korábbi modellhez képest. Az egyik az addigra már sikerre jutott Telstar volt, a másik pedig a Chile elnevezésű, amely fehér volt, és nevét az 1962-es chilei vb-n használt fehér labdáról kapta.
Az 1978-as argentínai vb-re gyártott modell az ország nemzeti táncáról, a tangóról kapta a nevét. A labda később szintén klasszikussá vált, köszönhetően a kinézetének. A Tango már nem fekete ötszögeket tartalmazott, hanem egyedi háromágú sötét foltokat, melyek úgy álltak össze, hogy fehér körök optikai csalódását keltették a nézőkben. A tervezésénél az adta az ihletet, hogy ki akarták fejezni a rendező ország szenvedélyességét és eleganciáját. Ez a dizájn hosszú ideig meghatározó volt a világ labdáin.
A Spanyolországban rendezett vb-re nem sokat változtattak a labda kinézetén. A Tango Espana nevet viselő modell szintén bőrből készült, de a korábbiakhoz képest még vízállóbb volt, és a varrását is megerősítették. Ezekkel a módosításokkal jelentősen csökkentették a vízfelszívását, így a súlya is csak minimálisan növekedett nedves időben.
Az 1986-os mexikói tornán bemutatkozó modell egy újabb mérföldkövet jelentett a labdatervezésben. Az Azteca volt ugyanis az első szintetikus anyagból készült labda, és kimagasló teljesítményt nyújtott kemény talajon, nedves időben vagy magaslati viszonyok között. Ezekre szükség is volt, ugyanis a mexikói helyszínek a páratartalom terén és magaslati rekordot is döntöttek. A díszítésénél az azték építészetből és falfestményekből merítettek ötletet.
Az olasz vb-n használt Etrusco Unico is még a Tango kinézetét követte, de a 20 háromágú folt mindegyikét három etruszk oroszlánfej díszítette. Ez volt az első olyan meccslabda, amely a belsejében poliuretán habot tartalmazott, melynek révén teljesen vízállóvá vált, valamint sokkal gyorsabb is lett.
Az Egyesült Államokban rendezett 1994-es vb-n bevetett, Questra nevet viselő labda már high-tech módszerrel készült, a belsejébe elhelyezett polietilén habréteg miatt az elrúgásakor puhábbnak tűnt és gyorsabb is volt, mint az elődei.
Franciaországban mutatkozott be az első színes labda a vb-k történetében. A stílszerűen Tricolore-nak keresztelt játékszer kialakításakor a francia zászló, illetve a francia nemzet és a szövetség hagyományos szimbólumának számító kakas motívuma inspirálta a tervezőket.
A Dél-Korea és Japán által közösen rendezett 2002-es vb-re készített labda először szakított a Tango dizájnjával, és megjelenésével az ázsiai motívumokat próbálta idézni. A Fevernova elnevezésű labdát pontosabban lehetett irányítani és kiszámíthatóbb is volt, mint az elődei.
A 2006-os németországi vb-re készült el a Teamgeist, azaz csapatszellem elnevezésű modell. A labdát hat propeller alakú, valamint nyolc keretcsík alkot, az élek hossza, valamint a hármas találkozások száma jelentősen csökkent, ezek pedig mindig is kényes pontjai voltak a játékszereknek. A labda a német válogatott hagyományos színeinek megfelelően fekete és fehér árnyalatból állt, néhol megjelenő arany csíkokkal kiegészülve, melyek a vb-trófeára utaltak.
A Dél-Afrikában megrendezendő idei vb decemberi sorsolásán mutatták be a Jabulanit, melynek jelentése zulu nyelven: ünnepelni. Speciális technikával készítették, hogy tökéletesen gömbölyű legyen. A legújabb labdákat már laboratóriumi körülmények között, robotok és egyéb gépek segítségével is tesztelik, ugyanis ezek a robotok képesek rá, hogy teljesen egyforma rúgásokat adjanak a labdáknak. A 11 szín a rendező Dél-Afrika 11 régióját és hivatalos nyelvét is szimbolizálja a csapatok 11 kezdőjátékosa mellett. A játékszerre így biztosan nem foghatják majd a válogatottak júniusban, ha valamelyiküknek nem úgy sikerül a szereplése, mint azt előre eltervezték...
|