Lippi nem tudott ellenállni a nevek bűvöletének

A HIÁNYZÓK

A fiatalítás és a kiszámított kockázat vállalása helyett Lippi két tradicionális olasz erényre alapozza vb-csapatát: a nemzetközi rutinra és a tökéletes csapatszellemre. Ez utóbbi szempont oltárán meghatározó játékosok szerepeltetését áldozta fel – mindenki, aki csak kicsit is veszélyeztette volna a csapat harmóniáját, kimaradt a keretből.

Borítékolható volt például, hogy sem Antonio Cassano, sem Mario Balotelli nem lesz tagja a világbajnoki csapatnak, hiszen temperamentumukkal, fegyelmezetlenségre és kicsapongásra hajlamos attitűdjükkel „időzített bombaként” ketyegnének. De nem is az ő mellőzésük váltotta ki a legnagyobb közfelháborodást Olaszországban.

Fabrizio Miccoli élete szezonját futja Palermóban, senki sem vitathatja, hogy a klub sikeressége – elérhető közelségbe került a BL-szereplés – elsősorban az ő remek játékának (18 gól, 8 gólpassz) köszönhető. Gyors, erőszakos, kiszámíthatatlan és dinamikus futballjával óriási űrt töltene be a keretben, ráadásul rúgótechnikája és lövőereje is kimagasló, így a tizenhatoson kívül is állandó veszélyforrás. Érthetetlen, hogy Lippi – kimondva-kimondatlanul – személyes sérelmeit ez esetben a csapat érdekei elé helyezi.

Ellentétük a kétezres évek elejére nyúlik vissza, amikor Miccoli még a Juventus labdarúgója volt. Szereplése nem volt egy kimondott sikertörténet a torinói sztárcsapatnál, elsősorban azért, mert sem Luciano Moggi klubmenedzserrel, sem Lippivel nem találta meg a közös hangot, gyakran keveredtek szóváltásba, és ennek természetesen a játékos itt meg a levét. Sőt ahogyan a példa mutatja, a mai napig is issza.

KAPUSOK

Jelenleg ez az egyetlen világszínvonalat jelentő csapatrész az olasz válogatottban. Gianluigi Buffon pozíciója megingathatatlan, mögötte De Sanctis és a remek szezont produkáló Sirigu utazhat, akit Buffon maga javasolt a válogatottba.

VÉDŐK

A hagyományosan bombaerős csapatrész, a legutóbbi vb-arany első számú letéteményese most leginkább önmaga karikatúrájára emlékeztet. Maldini és Nesta kiválásával alapjaiban rendült meg az áthatolhatatlan falanx, Lippi pedig – mint egy pofára osztályozó, rossz tanár – elsősorban a nevek, és nem a teljesítmény alapján döntött.

Fabio Cannavaro némileg feledtetni tudta ugyan madridi vesszőfutását, de az évek óta mutatott, bántóan középszerű teljesítménye nem igazolja csapatba állítását. Ugyanez igaz klubtársaira, Nicola Legrottagliére és Fabio Grossóra, de Gianluca Zambrotta is bőven túl van már azon az időszakán, amikor posztján a világ legjobbjai között emlegethettük.

A fiatalok beválogatása több mint indokolt lett volna, de Bocchetti, Bonucci, Cassani vagy a sokoldalú Criscito szinte bizonyosan epizódszerepre kárhoztatik majd a vb-n. Sajnálatos, hiszen már az ausztriai Eb-n is a még mindig csak 25 éves Giorgio Chiellini volt magasan az olaszok legjobbja, az ő példája azt támasztja alá, hogy érdemes bízni a nemzetközileg talán tapasztalatlan, de sikeréhes tehetségekben.

KÖZÉPPÁLYÁSOK

A védősorhoz képest egy fokkal jobb, de távolról sem megnyugtató a helyzet, hiszen a kórtünetek ebben a csapatrészben is tetten érhetők. Camoranesi és Gattuso már szintén csak a nevéből származó „jogdíjakból" él, de ez a szerep csak az öregedő rocksztároknak áll jól.

Jelenleg Andrea Pirlo az olasz labdarúgás szent tehene, ugyanakkor furcsa paradoxon, hogy esetleges mellőzése legalább annyira nehezen védhető, mint szerepeltetése. Pontrúgásai még mindig életveszélyesek, de mélységi irányítóként nyújtott játékától egy ellenfél sem fog hanyatt esni, a Milanban rendre a legegyszerűbb, alibigyanús megoldásokra vállalkozik, és futóteljesítménye sem a régi. Megdöbbentő, de az idén egyetlen bajnoki gólja sincs, a BL-ben is csak egyszer volt eredményes.

Gattuso helyén elsősorban Palombo lenne bevethető, de ha már rutinos Milan-sztárokról beszélünk, akkor mindenképp meg kell említeni Ambrosinit. Emberileg és játékosként is a csapat hasznára válhatna, mégis kimaradt.

Marchisio és Montolivo viszont élete lehetőségét kapja, elsősorban tőlük várható, hogy kilépjenek az ígéretes tehetség szerepköréből, és igazolják klasszisukat. Pepe játékából hiányzik a posztjához szükséges kreativitás, Candreva pedig túlságosan kiszámíthatatlan, teljesítménye hétről hétre hullámzik, labda nélküli mozgása mindenképp javításra szorul, de az ő beválogatásuk indokoltnak mondható.

CSATÁROK

A hagyományos olasz felfogás szerint a csapatok egy centerrel (pl.: Borriello, Gilardino, Iaquinta, Pazzini, Toni, Amauri), egy gyors, jól cselező második csatárral (pl.: Quagliarella, Di Natale, Giuseppe Rossi) és egy ún. trequartistával, azaz klasszikus tízessel (pl.: Totti) játsszák a futballt. Ez a felállás azonban jelenleg több helyen „sántít”, sőt a trequartista posztján egyelőre nincs is lába.

A centerek között minőségi sorrendet jelen helyzetben szinte képtelenség felállítani, mindannyian gyenge közepes szezonon vannak túl, Toni és Amauri a keretbe sem fért be. Technikai képzettsége miatt talán Boriello emelhető ki mégis a csoportból, de ő sem nyújtott egyenletes teljesítményt az idén.

Pazzini, Quagliarella és Di Natale helyzete kedvezőbb, ami a mutatott formát illeti, ám az ő esetükben döntő lehet, hogy amíg klubcsapatuk az ő játékukra van kihegyezve, és mikrokörnyezetükben abszolút sztárok, addig a válogatottra ez messze nem igaz. Eredményeiket olasz középcsapatokban érték el, és Amauri példáján is láthattuk, a minőségi ugrás (Palermo után Juventus) gyakran problémás.

Giuseppe Rossi sem tartozik Lippi kedvencei közé, a kapitány elsősorban formaingadozásával magyarázza mellőzését. A tehetséges támadó válogatottsági esélyeit nagyban növelné, ha a hazai bajnokságban játszana, és a dolgok állása szerint ez jövőre így is lesz, elsősorban a Napoli érdeklődik iránta.

ÁLLATORVOSI LÓ A KIRAKATBAN

Lippi előzetes keretében nem szerepelnek Inter-, illetve Roma-játékosok, de a gyakorlatban ez tulajdonképpen Daniele De Rossit és talán Francesco Tottit jelenti, akit a szurkolók még kiimádkozhatnak a vb-re.

Még ha fájó is kimondani, Totti az egyetlen jelölt a tízes posztra, Del Piero már a Juventusban is csak utolsó piacképes képességéből, a rúgótechnikájából él, a válogatott játékát már nem képes meghatározni.

De Rossi viszont nélkülözhetetlen eleme a csapatnak – mint egy igazi keresztapa, mindenben benne van a keze, védekezésben és támadásban egyaránt megkerülhetetlen.

Ha igaz az, hogy egy bajnokság, egy ország futballjának a válogatott a kirakata, akkor a squadra azzurra jelenleg az olasz futball állatorvosi lova is. Elég csak azt kiemelni, hogy a történelme legrosszabb szezonját produkáló Juventus kilenc(!) játékost ad a bő keretbe.  

A fiatal tehetségek nagyon kevés lehetőséget kapnak (klubszinten is), az öregedő sztárok pedig már túl vannak pályafutásuk csúcsán, a bajnoki szezonban is igen visszafogott teljesítményt mutattak. A 2008-as Eb tökéletes alkalmat kínált a generációváltás megkezdéséhez, a folyamat most tetőzhetne, de az ezzel járó felelősséget sem a szövetség, sem a kapitány nem vállalta fel.

Ha máshol nem, a Konföderációs Kupán lehetett volna kísérletezni; egy

Buffon – De Silvestri, Criscito, Chiellini, Santon – De Rossi, Marchisio, Montolivo – Balotelli, Pazzini, Rossi

felállás megérdemelt volna egy lehetőséget.

A magyar szurkolók körében talán az olasz válogatott a legnépszerűbb, de szurkolóik nem sok jóra számíthatnak a vb-n. Hiányoznak a kiemelkedő tudású klasszisok, a csapat gerince túlságosan idős, jóllakott, ráadásul formán kívül játszik, és Lippi várható taktikai hadrendje sem világos.

A csatárszekciót állócenterekkel töltötte fel, ami vagy karakteres szélsőjátékot vagy az ellenfélre gyakorolt, állandósult nyomást feltételezne, de mindkét stílus távol áll a hagyományos olasz értékektől. Másképp megfogalmazv: az olasz futballnak taktikailag is meg kell újulni, és a megváltozott futball erővonalai mentén újradefiniálnia önmagát.

Persze más dolog játékban felülmúlni, és megint más le is győzni az olasz válogatottat, az Eb-n szenzációs játékot mutató spanyoloknak is csak tizenegyesekkel sikerült. Alázat, csapategység és a pontrúgások jelenthetik a csapat mentsvárát, ezt erősítik Lippi szavai is.

„Tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk. Minden csapatrészben akadnak nagyszerű játékosaink, kapunkat pedig a világ legjobbja, Buffon védi. Az erőnk mégis az egységességben rejlik, így volt ez Németországban is, és így volt ez pályám kezdetén, a Serie C-ben is. Csapategység, ez az én utam."