„Szlovákia emelt fővel távozik Afrikából”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.29. 11:48
null
Szlovákia szomorúan vette tudomásul a nyolcaddöntős búcsút (fotó: Action Images)
Szlovákia nem vallott szégyent, a nagy afrikai kaland ugyan véget ért, de a csapat emelt fővel jöhet haza – írja a keddi szlovákiai sajtó annak kapcsán, hogy az ország labdarúgó-válogatottja a nyolcaddöntőben 2–1-re kikapott Hollandiától, s ezzel kiesett.
„Főleg az olaszok és a hollandok ellen mutattuk meg, mire vagyunk képesek. Egy kis szerencsével talán többet is elérhettünk volna, de általában elégedettek lehetünk. Szlovákia most szerepelt először a labdarúgó-világbajnokságon, s ki tudja, mikor lesz újra egy ilyen alkalom” – írja a Sme című napilap.

„A szlovákok Afrikában végeztek, de a világ felfigyelt ránk. Az olaszok elleni szenzációs győzelemnek köszönhetően újra Szlovákiáról beszélt a világ, s ez nem kis siker. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy többet teljesítettünk, mint amennyit korábban a szurkolók vártak” – fogalmaz a Hospodárské Noviny című gazdasági napilap.

„Az afrikai kalandnak vége, de emlékei megmaradnak. Hollandia ismét megmutatta, hogy labdarúgásban nagyhatalom, s képes bárkit lesöpörni a pályáról” – írja a Pravda.

„Az álom véget ért, de tisztességgel búcsúztunk. Hollandia meghaladta erőinket. A vereség fáj, de a pályán hagytuk a szívünket, büszkék lehetünk, s emelt fővel jöhetünk haza” – vélekedik a Plus jeden den című népszerű bulvárlap. Hangsúlyozza: „Fiúk, köszönjük!”

Hasonló hangnemben ír a Novy Cas című másik bulvárlap is. „Újoncként becsülettel álltunk helyt a világbajnokságon. A szurkolók országszerte szinte győzelemként ünnepelték a vereséget is. A fiúk helytálltak, köszönjük!” – írja az újság.

Több nagyvárosban – Pozsonyban, Kassán, Eperjesen – az emberek a tereken óriáskivetítőkön nézték végig a meccset. Később megteltek a kocsmák, a bárok és a vendéglők, s a kora reggeli órákig folyt az ünneplés.

A sajtó egybehangzóan azt állítja: Szlovákia számára történelmi siker volt a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13
Ezek is érdekelhetik