Vb 2010: a németek a fellegekben járnak a ghánai pontvesztés után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.20. 11:52
A ghánaiak Ausztrália ellen nyújtott, nem éppen fényes teljesítménye után a német futballszurkolók ismét a fellegekben járnak. Két riválisuk szombaton 1–1-es döntetlent játszott egymással a dél-afrikai világbajnokság D-csoportjában.
Egy vasárnapi felmérés szerint a Löw-legénység továbbjutását a megkérdezettek 90 százaléka biztosra veszi, szinte teljesen elfelejtve a Szerbia elleni kisiklást. A derűlátók mindenekelőtt azzal érveltek, hogy Ghána képtelen volt legyőzni a 10 emberrel játszó ausztrálokat, akiknek viszont a németek négyet is rúgtak. A szakértők azonban már óvatosabbak, köztük az ország egyik legtekintélyesebb „futballtudorának” tartott Rainer Holzschuh, a Kicker magazin kiadója is. Holzschuh egy vasárnapi interjúban arra figyelmeztetett, hogy Németországra szerdán rendkívül nehéz mérkőzés vár, és Ghána ellen le kell vonnia a Szerbia elleni vereségből származó tanulságokat. A szakértő elsősorbana védelem megerősítését sürgette, utalva arra, hogy a szerbek ellen a hátsó alakzat különösen sebezhető volt. Megfigyelők ennek alapján szinte biztosra veszik, hogy a fiatal Holger Badstuber helyett a szövetségi kapitány valaki mással próbálkozik majd a védelemben. A hírek szerint egyébként a német csapat háza táján immár nincs nyoma a pénteki vereség miatti elkeseredettségnek, és a válogatott a korábbi elszántsággal készül a mindent eldöntő szerdai találkozóra. Joachim Löw edző nem csinált titkot abból, hogy csakis a győzelem elfogadható, Ghána ellen mindenképpen három pontra van szükség. A tréner egyébként még nem döntötte el, hogy a piros lapja miatt eltiltott Miroslav Klose helyett a stuttgarti Cacau vagy a müncheni Gomez tölti majd be az előretolt csatár szerepét. Azt viszont már előre bejelentette, hogy ha a válogatott netán ismét büntetőhöz jut, a Szerbia ellen hibázó Lukas Podolski helyett Bastian Schweinsteiger rúgja majd a tizenegyest. Mindent összevetve Németország bizakodóan tekint a szerdai meccs elé, különösen annak fényében, hogy a korábbi világbajnokságokon még egyszer sem fordult elő, hogy a válogatott már az első szakaszban kiesett volna.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik