Vb 2010: Különböző fegyvereink vannak - Bert Van Marwijk

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 16:20
A 2–0-s holland győzelemmel végződő Hollandia–Dánia csoportmeccs után Bert Van Marwijk holland szövetségi kapitány elmondta, különösen az első félidő volt nehéz csapata számára, s bár ennél jobban is tudnak játszani, a lényeg, hogy győzelemmel kezdték a világbajnokságot.

„Az első félidőben a dánok nagyon keményen játszottak, különösen Bendtner, Rommedahl és Kahlenberg” – mondta Bert Van Marwijk.

„Az első félidő vége volt kritikus számunkra, de türelmesen játszottunk, ez meg is hozta az eredményt. Az pedig nagyszerű, hogy a második félidő elején megszereztük a vezetést” – vélekedett a holland szövetségi kapitány.

Elia kiváló teljesítményéről a következőt mondta Van Marwijk: „Tudtam, hogy különböző fegyvereink vannak, és sok játékos nyújthat jó teljesítményt. A meccs vége felé már látszott, szépen is tudunk futballozni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik