Vb 2010: szégyenről és gyászról írnak a szlovák lapok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.16. 12:33
Élesen bírálták a szerdai szlovák lapok a labdarúgó-válogatottat, amely kedden, története első világbajnoki mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott Új-Zélanddal.

„A szégyen pillanata" – ezzel a címmel számolt be a Novy Cas bulvárlap a vb-bemutatkozásról, s hasonlóan vélekedett a Plus 1 című újság is: „Szégyenletes döntetlen az esélytelenek ellen."

„Egy döntetlen, amely úgy fáj, mint a vereség" – írta a Pravda. A Hospodarske novinyben pedig ez olvasható: „Gyász és csend".

Vladimír Weiss szövetségi kapitány is arról számolt be, hogy a találkozó után – amelyen az új-zélandiak a 93. percben egyenlítettek – gyászos hangulat uralkodott az öltözőben. Martin Skrtel, a Liverpool légiósa viszont bizakodva nyilatkozott:

„Ma még fáj ez az eredmény. De holnaptól már előre kell tekintenünk, és Paraguay ellen készülnünk."

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
16 órája

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13
Ezek is érdekelhetik